Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.
A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.
A Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:
Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán felállt. „Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy odaért a célegyeneshez, egy nagydarab, pólóba öltözött férfi lejött a lelátóról, félrelökött egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod," mondta síró fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. „Na, jól van akkor," mondta Jim, „együtt befejezzük."
Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt, üvöltött és sírt.
Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt.
Isten pontosan ezt teszi értünk. Amikor minket fájdalom ér, és küszködünk, hogy befejezzük a versenyt, bízhatunk abban, hogy van egy szerető Atyánk, aki nem hagy bennünket magunkra. Ő otthagyta a mennyei helyét, hogy mellettünk legyen az Ő Fia, Jézus Krisztus személyében. „Én veletek vagyok minden napon" - mondja Jézus - „a világ végezetéig" (Mt 28,20).