kegyelem

Ha Jézus Krisztus tanítványaiként akarunk élni, meg kell emlékeznünk arról, hogy minden nemes dolog nehéz. A keresztyén élet dicsőségesen nehéz, de az hogy nehéz, nem bátortalanít el és nem roskaszt le, hanem arra serkent, hogy győzzünk. Olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus váltsága, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk (megteszünk) azért, ami neki a legdrágább?

Az a kegyelem, amit tegnapra kaptál, nem elég a mai napra. A kegyelem Isten túláradó jósága; mindig számíthatsz arra, hogy a kegyelem itt van, és hogy meríthetsz belőle. "Sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban" (4): azaz minden olyan helyzetben, amikor a türelmünk van próbára téve. Nem mulasztod-e el, hogy ilyenkor megragadd az Isten kegyelmét? Azt mondod: "Ó, jól van, most nincs rá szükségem." Nem arról van szó, hogy imádkozol-e, vagy Istent segítségül hívod-e, hanem arról, hogy az Ő kegyelmét elfogadod-e most!

Jézus azt mondta az ítélkezésről: ne tedd! Az átlagkeresztyén nagyon élesen ítélkező egyén. Az ember megszokta, hogy ítélkezzék, de a szellemi világban semmit nem érünk el vele. Az ítélkezésben a kritizált ember erejét és képességeit szétromboljuk. Egyedül a Szent Szellem tud a valóságnak megfelelően ítélni, csak Ő tudja sértés és sebek nélkül megmutatni, mi a rossz. Lehetetlen Istennel közösségben lenned, amikor ítélkező vagy: ez keménnyé, kegyetlenné tesz, és meghagy abban a hamis kenetteljességben, hogy felsőbbrendű lény vagy.

Lehet-e szent ebből a bűnösből? Rendbe hozható még ez az elsodort élet? Erre csak egy válasz van: "Uram, Te tudod, én nem." Ne állj elő a vallásos józan ésszel és ne mondd: "Ó igen, egy kicsit több bibliaolvasással, odaadással és imádsággal majd meglátom, hogy lehetne véghezvinni." Sokkal könnyebb valamit tenni, mint Istenben hinni; mi összetévesztjük a félelem hangját az ihletettséggel. Ezért vannak olyan kevesen, akik együtt munkálkodnak Istennel és olyan sokan, akik érte buzgólkodnak. Sokkal szívesebben munkálkodunk érte, mint amennyire hiszünk benne.

Természetünk hajlamos arra, hogy számítgassunk és mérlegeljünk, ezért a bizonytalanságban rosszat látunk. Úgy képzeljük, hogy valamilyen célra kell törnünk, pedig a szellemi életnek nem ilyen a természete. A szellemi élet természete az, hogy bizonyosságunk van a bizonytalanságban is, ezért sehol sem rakunk fészket. A józan ész azt mondja: "Tegyük fel, hogy ha ilyen helyzetben lennék..." Nem tudjuk belegondolni magunkat olyan helyzetbe, amiben még nem voltunk.