OswaldChambers

Nincsenek olyan tapasztalataink, amelyek megegyeznek Urunk megdicsőülése utáni életével. Ettől kezdve Urunk életének mindenestül helyettes jellege lett. A megdicsőülés napjáig egy normális és tökéletes ember életét élte; megdicsőülésétől kezdve - a Gecsemáné, a kereszt, a feltámadás - útja egészen idegen nekünk, embereknek. Az Ő keresztje az a kapu, amelyen át minden ember beléphet Isten életébe; a feltámadásánál fogva pedig joga van örök életet adni bárkinek. Mennybemenetele által belép a mennybe és nyitva tartja a kaput az embernek.

Részeseivé lettünk az isteni természetnek az ígéretek által; de az isteni természetet szokások kialakításával kell "használnunk".

Gondold meg, miért vagy megváltva: hogy Isten Fia kiábrázolódjék halandó testedben. Vesd latba minden erődet, hogy mint Isten gyermeke elhivatásod megvalósuljon; mindenkor emelkedj ennek a helyzetnek a magaslatára. Semmit sem tehetsz megváltásodért; de azért már tenned kell valamit, hogy amit Isten végzett benned, az ki is bontakozhassék az életedben. Ezt munkálod-e valóban nyelveddel, értelmeddel és idegeiddel?

Alakítsunk ki olyan szokásokat, amelyek által kifejezzük, mit végzett bennünk Isten kegyelme. Nem arról van szó, hogy megváltott a pokoltól, hanem azért váltott meg, hogy Isten Fiának élete látható legyen a mi halandó testünkben. A kellemetlen dolgok között mutatkozik meg legjobban: hordozzuk-e az Ő életét vagy nem. Isten Fiának szelídségét mutatom-e fel, vagy a tőle elszakadt "énem" ingerlékenységét? Az egyetlen, ami képessé tehet arra, hogy a kellemetlenségnek örüljek, az az, hogy éppen a kellemetlenség által mutatkozhat meg Isten Fiának az élete bennem.

Isten az Ő parancsait Fiának bennünk lévő életéhez intézi. Ebből következik, hogy nehezek az Ő parancsai annak az emberi természetnek, amelyben az Ő Fia kiábrázolódott. Amint azonban engedelmeskedünk, csodálatosan könnyűvé válnak.

Amikor valamilyen magatartást alakítunk ki magunkban, annak tudatában vagyunk. Van idő, amikor tudatában vagyunk, hogy kezdünk erényesek, türelmesek, istenesek lenni, pedig ez még csak egy lépés, és ha ennél megállunk, szellemileg önteltté, kevéllyé válunk. Az a helyes, ha szokásaink eltűnnek az Úrnak bennünk való életében, míg minden szokásunkat annyira begyakoroltuk, hogy azok már egyáltalán nem tudatosak. Szellemi életünk azért alakul át folyton önelemzéssé, mert még vannak olyan tulajdonságok, amelyeket nem "ragasztottunk" (1,5) a többihez.

A szeretetet a legtöbben nem tudnánk meghatározni, nem tudjuk, mire gondoljunk, amikor szeretetről beszélünk. Szeretet az, ha valakit önként előnyben részesítünk egy másikkal szemben. Lelki vonatkozásban Jézus azt kívánja, hogy Őt részesítsük előnyben (Lk 14,26). Könnyű elsőnek lennie Jézus Krisztusnak, amikor már Isten szerelme kitöltetett a szívünkbe Szent Szelleme által. De azután ki kell dolgoznunk gyakorlatban is mindazt, amit itt Péter megemlít.

"Ragasszatok mellé": ez azt jelenti, hogy valamit nekünk is kell tennünk. Veszélyben forgunk, ha elfelejtjük, hogy mi nem tudjuk megtenni azt, amit Isten tesz, és Isten nem teszi meg azt, amit mi megtehetünk. Sem megváltani, sem megszentelni nem tudjuk magunkat, ezt Isten teszi! De a jó szokásokat és a jellemet nem Isten adja, nem Ő járat helyes úton. Mindezt nekünk kell tennünk. Ki kell dolgoznunk azt a szabadítást, amit Isten munkált ki bennünk. "Ragassz mellé" azt jelenti, hogy mindinkább szokásunk lesz megtenni a dolgokat, ez pedig eleinte nehéz.

Különbség van eszmény és látomás között. Az eszményben nincs erkölcsi ihletettség, a látomásban van. Azok az emberek, akik eszményeknek hódolnak, ritkán tesznek valamit. Lehet, hogy valaki kötelességének önkényes elmulasztását igazolja az istenségről vallott nézeteivel. Jónás úgy okoskodott, hogy mivel Isten igazságos és kegyelmes, tehát minden rendbe jön. Lehet, hogy helyes fogalmam van Istenről de nem végzem a kötelességemet. Ahol van látás, ott becsületes, őszinte élet is van, mert ez a látás belső ösztönzést is ad.

A béketűrés több, mint a türelem. A szentnek az élete úgy van Isten kezében, mint az íj és a nyíl a vadász kezében. Isten olyat vesz célba, amit a szent nem lát: megfeszíti az íjat és a szent néha azt mondja: "Tovább már nem bírom ki..." Isten ügyet sem vet rá, csak feszíti az íjat tovább, amíg meg nem látja a célt, akkor kilövi a nyilat. Bízd csak rá magad nyugodtan Isten kezére! Miben van éppen most türelemre szükséged? A béketűrésben is tartsd meg hitben kapcsolatodat Jézus Krisztussal. "Ámbár megöl engem, mégis bízom benne" (Jób 13,15. angol fordítás).