„Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem őt" (1Sám 1,27-28).
Megnézted már tüzetesebben ezt a két mondatot? Nekem kiváltképpen becsesek. Lássuk őket egymás mellett: „Az Úr megadta...én is az Úrnak szentelem őt." Nagy bánatában Anna fiúért könyörgött az Úrhoz, és kérése teljesült. Van-e imádságra felelet, amely ezt felülmúlja? Minden vágya ez a gyermek volt, mégis midőn elnyerte, azonnal visszaadta az Adományozónak. Amikor megválik Sámueltől, ezt olvassuk: „És imádkoztak az Úrhoz".
Majd ha számomra is elérkezik a nap - miképpen eljött Anna számára -, hogy Sámuelemet, akiben minden reményem összpontosul, átengedem Isten kezébe, akkor fogom csak megtudni, mit jelent imádni Őt. Mert csak a kereszt nyomában jár imádás, ahol Isten minden mindenekben. Amikor a kezünk mindattól megüresedik, ami nekünk kedves, és életünk középpontja többé nem mi vagyunk, hanem az Úr - az az imádás.