„Te pedig miért ítéled meg a te testvéredet? Te meg miért nézed le a te testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Isten ítélőszéke elé" (Róm 14,10).
Két dolgot tilt meg itt az Ige: a mások feletti ítélkezést és mások semmibevételét. Az egyik külső, a másik belső állásfoglalás. Meglehet, nem megyek el odáig, hogy nyíltan fejezzem ki elítélő véleményemet egy-egy testvéremről. Ez nagyon jó, de vajon magamban sem hozok róla kedvezőtlen ítéletet? Titokban talán sajnálkozom fölötte, hogy nem úgy látja a dolgokat, mint én. Vagy szívem mélyén megvetem, mert gyengének vagy különcnek tartom. Ha így áll a dolog, ez nagyon veszélyes, mert a következő lépés az lesz, hogy magamat különbnek érzem nála. Ha őt megvetem, magamat egészen bizonyosan túl nagyra becsülöm. Óvakodjunk attól, hogy önmagunkat szellemileg erősnek tartsuk, mert ezzel csak testiességünket leplezzük le Isten előtt. Természetesen Isten azt akarja, hogy világosan megkülönböztessük a helyest a helytelentől, de nem tehetünk másokat megkülönböztetés áldozatává. Az ítélőszék Krisztusé, de ez a jövőben lesz. Ki merné ma bitorolni ezt a feladatot?