„Ki katonáskodott valaha a maga zsoldján? Ki ültet szőlőt úgy, hogy nem eszik annak gyümölcséből?" (1Kor 9,7).
Szemeink Istenre szegeződnek, és neki mondjuk el anyagi gondjainkat. Ő érinti gyermekei szívét, hogy egymás anyagi terhét hordozzák. Igen, méltó a munkás a maga bérére és az Úr úgy rendelkezett, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. Helyes megkérdezni magunktól: Kinek a munkásai vagyunk? Ha embereket szolgálunk, akkor embereknél keressünk támogatást. Ha viszont Isten munkásai vagyunk - bár Ő betölti szükségeinket embertársainkon keresztül is -, elsősorban Őreá kell feltekintenünk és nem másokra. Ha tőle jött az elhívás, a megbízás, akkor övé a felelősség mindazért, ami engedelmességünkkel együtt jár, és nem kell kérdeznünk, miképpen elégíti ki szükségeinket.
