„Íme boldognak mondjuk azokat, akik a szenvedésekben helytállanak" (Jak 5,11).
Amikor Isten kézbe vesz egy embert, nem nyugszik addig, míg el nem juttatja a világosságra. Jób esetében Isten eljárása igen mélyreható volt. Először megengedte, hogy elvigyék Jób jószágát. Azután nyájait tűz emésztette meg. Majd fiainak és lányainak halála következett. Jóformán magához sem tért e csapások után, amikor - még mindig tiltakozva - egyszerre csak ott feküdt tetőtől talpig fekélyekkel borítva. De eljött a nap, hogy teljesen alávetette magát Istennek, zúgolódása elnémult, és az Úr szólhatott hozzá. Ekkor abbamaradtak megpróbáltatásai. Jakab beszél erről: „amelyet neki az Úr adott." Tehát nem az számít, hogy mennyi viszontagságon mentünk keresztül, hanem hogy ezek által Isten elérje a célját velünk.
