Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. (Róm 6,6).
Megtérésem után éveken át „számolni" tanítottak. De minél inkább számoltam azzal, hogy halott vagyok a bűnnek, annál elevenebb voltam számára. Egyszerűen nem tudtam magamat halottnak képzelni, és a halál bemutatásának módját sem találtam. Képtelen voltam eljutni oda. Amikor másoktól kértem segítséget, a Róma 6,11 elolvasását ajánlották. De minél többször olvastam ezt az Igét, és gondolkoztam is rajta, annál távolabb került tőlem a halál. Gyötrődésemben így fohászkodtam az Úrhoz: „Ha nem vagyok képes az alapvető dolgok megértésére, úgy nem akarok többé Igét hirdetni. Tisztán kell látnom ebben a kérdésben!" Hónapokon át imádkozva, olykor böjtölve kerestem a megoldást, minden eredmény nélkül.
Akkor egy reggelen - és azt a reggelt soha nem felejtem el -, amint ott ültem a nyitott Biblia fölött és könyörögtem: „Uram, nyisd meg a szemem", egy villanás, és láttam, hogy én egy vagyok Krisztussal! Láttam, hogy Őbenne vagyok, és amikor Ő meghalt, én is meghaltam! Óemberem megfeszíttetett vele együtt, ó milyen valóságossá lett ez előttem! Úgy magával ragadott az öröm, hogy legszívesebben végigfutottam volna Sanghaj utcáin, hírül adva mindenkinek óriási felfedezésemet!
Róm. 6.11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.
