„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom, örüljetek!" (Fil 4,4).
Pálnak és Barnabásnak hamarosan tovább kellett mennie - az üldözés miatt - a pizidiai Antiochiában lévő tanítványoktól (Csel 13,50). Milyen hatással volt távozásuk erre a csecsemőkorát élő gyülekezetre? Az új hívők csoportja itt még kisded volt a Krisztusban. Vajon megpróbálták-e rábírni az apostolokat, hogy maradjanak még egy ideig, végezvén körükben a lelkigondozást? Ilyesmit mondtak-e: „Ha most itthagytok bennünket, olyanok leszünk, mint a pásztor nélkül való juhok. Legalább valamelyikőtök maradjon, hogy törődjön velünk! Olyan erős az üldözés, hogy semmiképpen nem boldogulhatunk a ti segítségetek nélkül!" Vajon így érveltek? Nem! Ehelyett meglepő dolgokról számol be a Szentírás: „A tanítványok pedig megteltek örömmel és Szent Szellemmel!" Nem gyászoltak Pál és Barnabás elmenetele miatt, inkább örvendeztek. Bizonyára azért, mert tudták, az apostolok távozásával másokhoz is eljut az evangélium. De azért is, mert ők maguk is el voltak látva: telve voltak Szent Szellemmel.
