"Mondta azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között; hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld?" (1Móz 13,8).
Milyen értékes lehetett Ábrám szemében - kivált elhibázott egyiptomi kalandja után - az Istentől kapott föld. Most azonban meg kellett tanulnia egy fontos új leckét: hogy ne akarjon birtokolni semmit. Úgy is érvelhetett volna, hogy egy ilyen értékes adományt meg kell ragadni, és mindenáron megtartani. Ezek a mi indokaink általában, ha Isten eláraszt ajándékaival. Ábrám azonban látta, hogy nem szabad makacsul ragaszkodnia ahhoz sem, ami az övé. Ezért átengedte a választást unokaöccsének, Lótnak.
Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk. Tanuljuk meg kezében hagyni, amit Ő adott. Soha ne ragaszkodjunk ahhoz, amit természetes birtoklási vágyunk meg akar tartani.
Amit Isten ad, azt Ő valóban átadja. Nem kell megtartásán fáradoznunk. Éppen akkor kockáztatjuk ajándékai elvesztését, amikor aggodalmasan féltjük és szorongatjuk. Csak az lesz igazán a miénk, amit teljesen Őrá tudunk bízni!
