„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te neked.” (2Móz 20,12.)
Isten bölcs tanácsa – parancsa – ez: TISZTELD (!) édesapádat és édesanyádat, hogy hosszú életű légy a földön.
Ez a tanács a boldog életért és a jövőért szól.
TISZTELD.
Mit jelent a tisztelet?
1./ Elismerem a tényt, hogy nélkülük nem lehetnék. Nem élhetnék. Ők adtak életet nekem – édesapám és édesanyám. Isten így találta ezt ki. Ez volt az Ő gondolata, hogy egy szülőpárostól foganjak meg, édesanyám hordjon ki, és szüljön meg engem, (köszönöm), és szoptasson, tápláljon, gondozzon magatehetetlen, kiszolgáltatott csecsemőkoromban. (Köszönöm Uram, hogy elfogadtak, nem vetettek el, hanem befogadtak, megszültek, és felneveltek.)
2./ Kifejezésre juttatom ezt velük kapcsolatban: nem vagyok durva velük, nem hallgattatom el őket, nem intem le, nem nézem le és nem alázom meg őket. Nem élek vissza fiatalságommal, erőmmel velük kapcsolatban, nem illetem őket durva kifejezésekkel, nem szidom, nem kárhoztatom őket. Nem vonulok hallgatásba, nem veszem semmibe őket, nem zárkózom el tőlük, mondván: „mi közük hozzá – az én életem”. Nem teszek ilyet, mert tiszteletlen. Ellentétes Isten tervével. Amit lehet, megosztok velük. (Helyzete és személye válogatja, hogy mi mindent lehet, de amit lehet, megosztok velük. A kapcsolatot pedig tudatosan fogom építeni, mert ezzel Isten előtt számolok el.)
3./ Ha bűnt követtek el – akár egymással, akár velem, vagy más testvéreimmel szemben – megbocsátok nekik. Nem kárhoztatom őket, nem emlegetem fel újra és újra bűneiket (másokéit sem). Mellettem lehetnek azok, akikké Isten akarja őket formálni. Imádkozom értük, nem ítélkezéssel, hanem irgalmassággal. (Dicsekedik az irgalmasság az ítélet felett.)
4./ Ha szükségbe kerülnének, rám szorulnának, segítségemre lenne szükségük, megtalálhatnak, nem zárkózom el tőlük, nem vonulok vissza „magánéletembe”. Készséges vagyok velük kapcsolatban, akármibe kerülnének, ha más nem, én ott állok, rendelkezésükre. Így (is) szeretem őket. A szeretet „megtalálható”. A szeretet „rendelkezésre áll”.
5./ Tisztelem az idős korukat is. Tisztelem őket, ha meglassúdnak, ha körülményesebbekké válnak, sőt, ha gyermekhez hasonlóvá, feladataikkal nehezebben megbirkózókká válnak. Tisztelem az életet, amit éltek – s nem emlékeztetem őket a hiábavaló dolgokra, amikre esetleg pazarolták azt – tisztelem azt, hogy átélték, hogy végigküzdötték, (ha jól, ha rosszul). (Ez nem azt jelenti, hogy mindent aláírok belőle – de az ő életükért, ők fognak majd egy napon számot adni Isten előtt, az enyémért pedig majd én. S NEM FELEJTEM EL SOHA, hogy mintájuk, ha jó volt, visszaköszön életemben, s ha nem volt helyes, harcot jelent majd, hogy ne kövessem. Úgyhogy tisztelem őket, saját áldásaimban és harcaimban is.)
6./ Ha ezt a tiszteletet megtanulom, és követem, az utánam következő generációnak is továbbadom. S ez azt jelenti, hogy nem maradok magamra, amikor elkövetkezik az életemben ez a szakasz. S ha ők is megtanulták, s betöltik, az ő életük is hosszabb lesz majd, és nem jutnak magányosságra idős napjaikra. Ez Isten bölcsessége ebben a parancsban. Az emberi társadalom, s benne az egyes életek, boldogabbá lesz(nek), ha követik ezt a mennyei útmutatást.
7./ S mi van, ha nem „tiszteletre méltók”? Ha italoztak, ha durvák voltak, önző módon viselkedtek, megrövidítették, vagy éppen bántalmazták gyermekeiket? Ha egymást is elhagyták, nem gondolva a felnövekvők fészkére, ahol elrejtettségben kellett volna felnövekedniük? „Hogyan tiszteljem őket akkor?”
Egyetlen egyet mindig megtehetsz: ISTENT TISZTELED bennük, általuk, az által, hogy elfogadod, elismered, hogy életet adtak neked – még, ha rosszul is bántak egymással, vagy veled. ISTENT TISZTELED azért, hogy általuk életet adott neked, lehetőséget, hogy „bizonyíts”, hogy „helyreállíts”, hogy helyesen élj, jól vezesd életedet, s azokat, akik körülötted vannak, szeresd, méltóképpen, ahogy esetleg te nem kaptad meg ezt a szeretetet.
ISTENT TISZTELED, és az Úrért tiszteletet adsz szüleidnek is, még, ha „nem is lennének méltók rá”. Megadod a tiszteletet, ahogy fent leírtam, adod, tudatosan, nem „érdemük miatt”, hanem „esetleges érdemtelenségük ellenére”, „csakazértis” módon, szeretetből, és az Isten akarata iránti tiszteletből. Ezzel gyógyíthatsz, segíthetsz valamit a korábban elrontott helyzeten.
Eszembe jut tegnap, az istentiszteletről egy édesanya – nyolcvan felé közeledve – és a lánya (hatvan felett), akik egymás mellett ültek, és dicsőítették Istent. Előbb a lány tért meg, ötvenen túl, s általa mutatta meg Isten a megbocsátást és a szeretetet a tisztelet útján az édesanya felé is. Mivel ez az édesanya állami gondozásba adta lányát, (gyermekeit), s „méltatlan” lett volna emberi mértékkel a tiszteletre, Isten iránti tiszteletből, és szeretetből kezdte el kifejezni felé a tiszteletét és szeretetét a lánya (miután megtért). S ez a tudatos tisztelet, a tudatos szeretet, amit annak ellenére kapott az édesanya, hogy „nem volt méltó rá”, nyerte meg őt Jézus Krisztusnak. Ez a szeretet, a tisztelet, a parancs betöltése volt – a tízparancsolaté és az új parancsolaté (úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket) – s ez a parancs életet mentett. Az életet munkálta. Mert az édesanya is megismerte az Urat, megtért, sokszorosan meggyógyult, több gyógyíthatatlan betegségből, megerősödött, és megmentő szeretettel kezdte el szeretni korábban elvetett gyermekeit. A tisztelet, a „méltatlanok felé” tudatosan kimutatott tisztelet életmentő lett. Megmentette a „méltatlan” életét, és megmenti most már általa is, mások életét.
Ugye, hogy bölcs a mi Istenünk, amikor ezt a parancsot adja nekünk: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön.”?!
dr.Kovátcs György