AZ APOSTOL úgy ír, mint Jézus Krisztus rabszolgája, hogy bemutassa Krisztus iránti osztatlan hűségét, és hangsúlyozza az alázatosság és szerénység eszméjét. Minden hívő áron van megvéve (1Kor 6,19-20), ezért ilyen jellemvonásokat kell mutatnia. Az a szó, hogy „szentek", „elkülönített embereket" jelent, és ezt életükben kell bemutatniuk, hogy el vannak különítve Istennek. Helyzetüket tekintve Krisztusban voltak, de életüket gyakorlatilag Filippiben élték. Életüknek teljesen összhangban kellett lennie Krisztusban nyert helyzetükkel, ezért kegyelem és békesség volt biztosítva számukra (1-2. v.).
Az apostol a szentekről az Istennek való hálaadás alapján emlékezett meg, amikor imádkozott értük (3-4. v.). Eddigi életük okot adott a hálaadásra, de jelenleg szükség is fennállott. A múltbeli eredmények nem elegendőek a jelen bizonyságtételéhez. Pál hálaadása kapcsolatos az ő evangéliummal való közösségvállalásukkal (5. v.) és az ő Istenbe vetett bizalmával (6. v.). Mennyire szükséges a következetesség a keresztyén úton, milyen vigasztaló tudniuk, hogy Isten meg fogja valósítani a célját!
Pál, annak tudatában, hogy Isten a tanúja (8. v.), imádkozik, hogy a szentekben láthatóvá váljanak bizonyos jellemvonások. Növekedés a szeretetben (9. v.) - mint valami folyó, amely növekszik térfogatában, ahogyan fut a maga útján, áradva az ismeret és megítélés partjai között. Az ismeret olyasmi, aminek gyakorlati hatása van az életre. Az a szó, amelyet úgy fordítottak, hogy „megítélhessétek", csak itt fordul elő, és a felfogóképesség, valamint az érzékenység elképzelését hordozza. Az ilyen növekedés a szeretetben kapcsolatban áll Isten akaratának munkálásával, a minden helyzetben való ítélőképességgel és a mások érzéseit figyelembevevő érzékenységgel. Értelem az ítélőképességben (10. v.) - elválaszt dolgokat, amelyek különböznek (kiválóak). A nagyobb értékű dolgok megítélésének elképzelése van mögötte. A szellemi dolgok értékesebbek, mint az anyagiak, és a gyülekezet java fontosabb, mint a személyes én. Kifogástalan jellem és életvitel (10. v.) - őszinteség és megbotránkoztatás nélküli járás. Az őszinteség azt jelenti, hogy legyenek tiszták, hamisság nélküliek, és mutassák meg, hogy nincs leplezni valójuk. A botránkoztatás nélküli járás azt jelenti, hogy nem okoznak megbotránkozást. Ha ezek a tulajdonságok jellemeznek minket, akkor szolgáljuk Isten dicsőségét olyan gyümölcsterméssel, amely Krisztus jó illatát hordozza (11.v.).