ÁBRAHÁM nagy hitű ember volt, ezért nem meglepő, hogy többet olvasunk róla a Zsid 11-ben, mint bárki másról. Szellemi hőstettei három megállapításban vannak összefoglalva; „Hit által... Ábrahám... kiment", Zsid 11,8., „Hit által lakott", Zsid 11,9. „Hit által áldozta meg", Zsid 11,17. Ábrahám hitélete akkor kezdődött, amikor „a dicsőségnek Istene megjelent neki, és hívta, hogy hagyja ott bálványimádó környezetét, Csel 7,2-3; vö. Józs 24,2. Ábrám a káldeai Ur-ból (ami azt jelenti: „fény") vándorolt ki, 1Móz 11,31; 15,7.
Ur legnagyobb temploma úgy volt ismeretes, mint „a nagy fény háza", főistene Nannar, a hold-isten volt. De Ábrám számára „a dicsőség Istene" teljesen elhalványította Ur fényét és ragyogását, valamint templomáét és istenéét! Isten hívására válaszolva Ábrám Ur-beli házát kecskeszőr sátorra cserélte, és Nannar káprázatos templomát az Úr egyszerű oltárára. Két kifejezés jellemezte Ábrám életét: „felütötte sátorát", és „oltárt épített", 1Móz 12,8. Ezzel bizonyította, hogy idegen volt a világ számára, vö. 1Móz 23,4; Zsid 11,13 és imádója az igaz Istennek. Ábrám sohasem sajnálta, hogy elhagyta Ur dicsőségét és kényelmét; „És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből kijöttek, lett volna idejük a visszatérésre", Zsid 11,15. Ábrámnak nem volt köze többé sem Urhoz, sem Háránhoz, 1Móz 24,5-6. Jobb város után vágyakozott, Zsid 11,10-16.
Birtokában vagyunk a dicsőség Istene teljes kijelentésének, ismeretes lett számunkra, mint a dicsőség Atyja, Ura és Szelleme (Ef 1,17; 1Kor 2,8; 1Pt 4,14). Ahogyan Ábrám, mi is választottak vagyunk, Neh 9,7; Ef 1,4, valamint elhívottak, Zsid 11,8; 1Pt 2,9. Mi is vándorok és idegenek vagyunk, 1Pt 2,11; és az élő Isten imádói, akik képesek szellemi áldozatokkal áldozni, 5. v. Ábrámhoz hasonlóan „van oltárunk", Zsid 13,10, és mégis „nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük", Zsid 13,14. Ne „törődjünk" azokkal a dolgokkal - sőt, teljesen tagadjuk meg azokat - amelyek megtérés előtti napjainkhoz tartoztak, Ef 4,22; 1Pt 4,3. Minthogy kezünket az eke szarvára vetettük, ne tekintsünk hátra, Lk 9,62. A hazatért tékozló fiúnak nem kellene újra a disznóvályúhoz vágyódnia! Ábrám „kiment" és sohasem kívánt visszamenni.
1Móz.12. 1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. 2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. 3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. 4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. 5 És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. 6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. 7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki. 8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségűl hívá az Úr nevét. 9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.
Zsid.11. 8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy. 9 Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Zsid.11. 17 Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte,
Apcsel.7. 2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelőtte Háránban lakott, 3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
Józs.24. 2 És monda Józsué az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak atyja, és idegen isteneknek szolgáltak vala.
1Móz.11. 31 És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.
1Móz.15. 7 És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl.
1Móz.23. 4 Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én előlem.
Zsid.11. 13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.
1Móz.24. 5 Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala? 6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
Zsid.11. 10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten. 11 Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette. 12 Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. 14 Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. 15 És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. 16 Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.
Ef.1. 17 Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
1Kor.2. 8 Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:
1Pt.4. 14 Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
Lk.9. 62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.