Közel van az Úr a megtört szívûekhez. (Zsolt 34,19)
Jézus így szólt Máriához: "Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Õ azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: "Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom." Jézus nevén szólította: "Mária!" Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: "Rabbuni!" - ami azt jelenti: Mester. (Jn 20,15-16)
Urunk! Taníts minket imádkozni!
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten elõtt. (Fil 4,6)
Soha és sehol nem olvassuk az evangéliumokban, hogy Jézus az aggódástól kétségbeesett volna. Még akkor sem, amikor talán a legnagyobb kétségek gyötörhették. Azonban azt, hogy imádkozott, rendszeresen olvashatjuk. Ez az imádság lehetett boldog hálaadás, Istenre való hagyatkozás, vagy lehetett jajkiáltás - de mindig imádság volt. Mert mi az imádság? A legbensõségesebb és legõszintébb válasz az embertõl Istenre magára. A bizonyosság kifejezése aziránt, hogy - bármi is történik itt, mindenen túl - Isten van mindenekben. Ez a tudat legyen bátorságunk erre a napra, erre a hétre, erre a hónapra és életünk minden napjára.
Hagyd az örök Istenre minden te utadat,
Ha bánt szíved keserve Õ néked nyugtot ad.
Ki az eget hordozza, oszlat felhõt szelet,
Napját rád is felhozza, Atyád õ, áld, szeret.
Õ megcselekszi végre velünk azt, ami jó,
Mi szívünk erõssége te vagy, Mindenható!
Nehéz itt földi pályánk, könny lepi és tövis,
De örök pálma vár ránk, utunk a mennybe visz.
(Paul Gerhardt)
Istenünk! Köszönjük, hogy lehetõséget adtál nekünk az imádságra. Kérünk, adj nekünk élõ, imádságos szívet, hogy az élet bajai és nehézségei között naponta megismerjük a hozzád vezetõ utat. Ámen.