Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. (Lk 1,68)
Ezzel a mondattal kezdődik Zakariás éneke. A próféta Keresztelő János születése után hálát ad Istennek, hogy meglátogatta népét. Mi a rendkívüli ebben a hálaadásban? Az, hogy Jézus ekkor még nem született meg. Zakariás mégis úgy beszélt a Messiás eljöveteléről, mint megvalósult tényről. Vajon mi tette képessé erre a prófétát? Zakariás énekének bevezetőjéből kiderül, hogy ő a Szentlélek által prófétált Jézus születéséről, és saját gyermeke Istentől kapott feladatáról is. Zakariás megértette, hogy fiának, Jánosnak a születése Jézus eljövetelének közvetlen közelségét jelenti. Így érthető Zakariás öröme. Isten már János születésével megtette az első lépést az ember felé. Zakariás már ebben az első lépésben megérezte Isten mentő szeretetét, és ezért tudta előre is áldani az Urat. Már János születésében benne rejlett Jézus közénk jövetelének célja: az ember megmentése. Ő meglátogatta népét, kegyelmesen lehajolt hozzá. Ennek az irgalomnak már a közelsége is csodálatos! Áldott legyen az Úr hozzánk lehajló szeretetéért!
Légy hát hálás a legcsekélyebbért is, akkor méltó leszel arra, hogy többet kapjál. Tekintsd a legkisebbet a legeslegnagyobbnak, s ami inkább megvetésre méltó, azt különleges ajándéknak. Ha az ajándékozó méltóságát megfontolod, semmi adományát nem véled majd kicsinek, silánynak. Mert nem kicsi az, amit a fölséges Isten ad. (Kempis Tamás)
Atyám! Köszönöm, hogy elküldted Jézus Krisztust a mi megmentésünkre. Mi semmit nem tehettünk volna magunkért, de te kegyelmesen lehajoltál hozzánk. Kérlek, segíts, hogy hit által felismerjük csodás szereteted első jeleit, hogy mielőbb örülhessünk és hálát adhassunk neked! Ámen.