Észrevetted, hogy vannak gondolatok, amik nem a tiéid, de tökéletesen úgy hangzanak. Vannak szokásaid, amik nem a te szokásaid, de olyan régen veled vannak, hogy hozzád nőttek. Vannak hazugságok, amiket olyan sokszor hallottál már, amiket csak egyszerűen elhittél. Észrevetted? Talán sokszor igen, de sokszor nem.
Eféz 6:12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Láttál-e már gátlástalan embert? Olyat aki úgy isssza a gonoszságot, mint a vizet, úgy hazudik, ahogy a kedve tartja. Nincs benne semmi tisztelet. Semmi félelem. Azt gondolnád, hogy legalább igyekszik következetesnek lenni. De nem, gátlástalanul hazudik a saját célja, érdeke szerint. Ilyenek a démonok, a kivetítések. Mint a nyuszikás vicc. A róka és a medve meg akarják verni a nyuszikát, és azt mondják: csak úgy nem verhetjük meg. (A démonok nem mondják ezt). De a medve és a róka megpróbálkoztak legalább egy kis érzést belevinni. Legalább legyen oka, hogy megverjük. Ha van rajta sapak azért verjük meg, ha nincs akkor azért. Jön a nyuszi sapka nélkül. „Nézd nincs rajta sapka." Jól megverik. Másnap azt találják ki, hogy cigit kérnek tőle. Ha füstszűrőset ad akkor azért verjük meg, ha anélkülit, akkor azért. Mire a nyuszika: milyet kértek, füstszűrőset vagy anélkülit. A medve ránéz a rókára: „Nézd már megint nincs rajta sapka."
Ha egy démon nem akarja, hogy elgyere gyülekezetbe, akkor bármi megteszi neki. Bármi. Van rajtad sapka, vagy nincs. Füstszűrős, vagy anélküli. Jól érzed magad vagy rosszul, minden jó lesz oknak. Mindennel meg tudja magyarázni. Ha ma az ellenkezője történik annak ami tegnap, akkor ma azt fogja teljes határozottsággal, csillogó szemekkel mondani. Gátlástalan. Ha gyűlöli a házasságod, akkor mindegy miért ütitek egymást, okot fog adni, hogy üthessétek. Minden megteszi. Tudja, hogy te tudsz róla. Tudja, hogy számítasz rá, hogy lesznek csapdák. Ezért úgy beszél, hogy ne vedd észre.
Tudod hogy kell csinálni? Hogy ismer téged. Tudja mi fáj neked és melléd áll: szegény, tudom hogy nem szereted az esőt, az szörnyű, az ember depressziós, tudom hogy gyűlölnél ilyenkor kimenni. Én szeretlek téged.
Nem fog hazudni, mindenben. Hanem a kedved szerint fog beszélni. Vagy a sebeid szerint beszél. Az a pásztor legutóbb is olyat mondott amitől kiakadtál. Tudom, hogy senki nem ért meg téged, de én megértelek. Neked nincs kedved odamenni. Bármi megteszi, érted? Bármi. Ha jó példát akarsz, ehhez az üzenethez, akkor gondold végig az elmúlt két napodat. Ahol valami felkavarodott, valami mellément, megbántál, szégyelltél később. Szaladj vissza 10 percet, fél napot és keresd meg a pontokat, ahol ütöttek, szavakkal, érzésekkel, amik úgy jöttek mint a tieid, egyes szám első személy. Azt mondja: „Én nem akarok gyülekezetbe menni, rosszul érzem magam, az a pásztor is, Isten sem szert, szeret persze, de nem vagyok olyan, én hűtlen vagyok, nem akarok gyülekezetbe menni, jobb ha nem is megyek." Egyes szám első személy. Én. A saját gondolatod, a saját érzésed.
Ha valamire nem akarsz gondolni, de újra és újra gondolsz rá, az legtöbbször nem tőled van. Ha valami amit eldobsz és ott marad a kezeden, lábadon, az nem tőled van. A harcunk nem test és vér ellen van. Amikor a melletted lévő ember valamilyen módon újra és újra a legfájdalmasabb pontod érinti meg, az nem test és vér. Ennek a szellemnek célja van. A célja nagyon egyszerű, ne gondold, hogy bonyolult. Ők zsenik. 250-es IQ-val. De mégis nagyon egyszerűek. Az ördög embergyilkos. Ez a célja. Ennyi, átlátható. De hát nem ölt még meg. Egyikünket sem ölte még meg. Ez nem valós? De az. Minden pillanatban amikor távolabb taszít Istentől, megölt benned valamit. A halál nem az, hogy a szíved nem dobban többet. A halál az amikor nem fogod az Urad kezét. A halál az, amikor nem nézel a szemébe, nem bízol benne, amikor kevesebbet gondolsz róla, mint ami Ő valójában. Az ördög embergyilkos kezdetektől fogva. Tudja, hogy az egyetlen esélye, ha téged távol tud tartani. Mert tudja, hogy egyetlen imád megsemmisíti, hogy az a pillanat amikor bízol, amikor megfogod a kezét az Uradnak, az az a pillanat amikor veszített. Mint amikor egy légy nekimegy egy óceánjáró oldalának. Látjátok a képet? Ennyi. Az Úrral szemben. De ha egyedül vagy, ha csak te vagy - nyami-nyami (megesz).
Támadja a képeket. Az egyik kép a gyülekezet. Persze legfontosabb maga az Úr. Hallottátok ezt a dalt az előbb? A szavakat, amit jelentenek? Ha ezeket a szavakat hiszed, éled. Ha én lennék az ördög, akkor mindent megtennék, hogy ezeket a szavakat ne halld. Számára félelmetes szavak, mert az Úr az Istened, és ha Ő veled, és Ő veled akkor ki lehet ellened.
A következő kép a gyülekezet, a pásztorod. Az Efézusi levél azt mondja, a gyülekezet egy ajándék, a test egymást építi. A gyülekezet nem egy nyűg, nem egy extra, nem valami kultúrálisan örökölt velejárója a vallásunknak. Hanem ez minden. A test hogy működik, ha a részei nincsenek együtt. Mit csinál a fej a nyak nélkül, a szív a vese nélkül. Ez az életünk helye. Aztán azt mondja nekünk, Isten adott ajándékokat. Szeretem az ajándékokat. Mondjad, hol lehet kibontani? Lassan a testtel. Méltóak vagytok az ajándékra?
Elárulom: pásztort adott nekünk ajándékul. Kicsomagoltad? Átvetted? Örültél neki? Isten adott ajándékot a gyülekezetnek. Lelkipásztort. Nekünk milyet adott? Ejha. Átgondoltad. A gyülekezetünk tart valami felé. Nem valamiféle program felé, vagy nem tudom mi felé. Hanem az Úr felé, töretlenül. Egyre jobban megismerjük Őt. Az életünk múlik ezen. A gyülekezetünkön, a pásztorunkon, az Úr adta ajándékba. Vannak hangok, amik megpróbálják eltakarni, elvenni belőle. Mert ha meglátod, akkor nincs esélye az ördögnek. Csak a légy neki megy az óceánjáró oldalának. De ha magad maradsz, pásztor nélkül, gyülekezet nélkül, az Úr nélkül, nem kívánom neked, magamnak és bárkinek azt a napot.
Még egy gondolat, ami lényeges. A pénz. Minden a pénzről szól - tudtad. Nem. De igen. Nem. De igen. Milyen a viszonyod a pénzhez? Menekülsz előle? Hogy csinálod azt ebben a világban? Mond el, ha nagyon szellemi vagy, hogy neked nem kell a pénz. Az Úr így rendelte, így találta ki. Egy csereeszközzel működik a világ. Menekülsz a pénz elől? Nem vagy szabad.
Vagy futsz utána, azt hiszed ez az életed biztonsága? Könnyen jön, könnyen mehet. Ha az egész világot megnyered, de a lelkedben kárt vallsz, mi hasznod belőle. Ha én lennék az ördög, akkor biztos befolyásolnám a viszonyod a pénzhez. De ha megtanulsz helyesen viszonyulni a pénzhez, akkor az életed minden pillanatában lesz amit hitben tegyél. A világ minden pénze az enyém, csak az Úr nem mindig adja oda, amikor akarom. Annyit és akkor ad, amennyit jónak lát. De szeret engem és ez így rendben van. Minden forint egy hitbeli lépés. Minden forint az én Uramat dícséri. Ha az ördög lennék, megpróbálnám elvenni ezt.
Ez a felajánlás is. Legyél hithős és csapd arcon az ördögöt ezzel.
Aki most van itt először, annak mondom, hogy kicsit viccelünk, de csak kicsit. Ha most tudsz erődön felül adni, mert hogy aszerint adsz ahogy előre eldöntötted a szívedben az rendben van. De most lehet, hogy segítene a gyülekezeten, ha erődön felül adnál. Légy nyugodt az úgysem a te pénzed. Légy nyugodt, ahonnan az jött ott van még bőven. A kérdés, hogy kiutalják-e neked. Ahogy én megismertem az Uramat, Ő idejében kiutalja. A gyülekezetnek, úgyhogy ne legyél depressziós, ha nem tudsz eleget adni. Az Úr majd gondoskodik. Ez P. Kende gondja. De ha van hited, akkor adj erődön felül, hitben, mert dicsőséges lesz.
Comments