P. Kende
Zsid 10:22-23 Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint a kiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettôl, 23 És testök meg van mosva tiszta vízzel;
Közeledjünk hozzá, járuljunk hozzá, Istenhez. Ez a gondolat. Érdekes, hogy Isten hogyan oldja meg, 3Móz 19:10-ben van egy gondoskodás a szegényekről, árvákról. Hogyan? Az Úr azt a parancsot adja, hoyg ne szedj le minden szőlőt, ne takarítsd be az összes gabonád, hanem hagyj, hogy a szegények leszedegethessék. Nem az volt a gondoskodás, hogy adj nekik pénzt. Hanem az, hogy tedd lehetővé neki, hogy egy kicsit utánamenjen, dolgozzon, leszedje magának és aztán legyen neki. Részük volt a szegényeknek is ebben.
2Móz 16:16 amikor először találkoznak az Izraeliták a furcsa étellel: mán ez, meg mi? Így lett manna a neve. Isten nem úgy csinálta, hogy reggel felkeltek a zsidók a sátorban és már ott volt a rántotta. Nem, hanem így: menk ki, szedd össze amennyi kell és aztán edd meg. Isten ezt csinálja velünk. Mert az a vágya, hogy személyesen növekedjünk a döntéseinken, hitünkön keresztül, amint azt mondjuk: közeledem. Hozok egy döntést, lépek valamit. A gondoskodás készen áll. A bátorítás a rendelkezésünkre áll. De ha visszahúzódom, nem lesz részem benne, holott ott van elérhető közelségben.
Közeledjünk Őhozzá. Legyünk itt Istentiszteleten, legyünk közel, húzódjunk közel. Ez az egyik része az Istennel közel húzódásunknak, hogy eljövünk és közösségben vagyunk, vagy imaalkalomra, vagy Bibliaiskolába, vagy közös tevékenységre. Itt vagyunk testileg. Van egy várakozásunk, hogy Isten cselekedni fog, megérint bennünket az igén keresztül és aztán az imában. De ugyanakkor, ha nem jövök el, nincs részem a gondoskodásból. Nem kapom meg.
A másik közel húzódás a szívünkben. Igaz szívvel ... akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől. Hogyan húzódok közel? Nem az én vallásos cselekedetem amivel ledolgozom a bűntudatom. Ha felemelem a kezem, az nem azért van, mert a mellettem lévő is felemeli és rám néz. Nem egy vallásos szellemünk van, mert a szívünk tiszta a gonosz lelkiismerettől, mert Kr. vére megmosott. A lelkiismeretünk tiszta. Nem bűntudattal jövünk, nem önvédelemmel. Nem úgy ülünk le, hogy: na beszélj ha akarsz, de úgyse fog megérinteni. Hanem várok, a szívem készen van. Nem tettetek. Hanem Uram kérlek érints meg.
Ha van valami bűn az életemben, akkor nem próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, hanem Uram most szabadíts meg. A szívünkben is közel húzódunk, nem csak a testünkkel.
Végül még egyet jelenet a közel húzódás: Zsid 4-ben látjuk, hogy Isten valami fontosat mond: hallották az igazságot, de nem kevertek hitet hozzá, nem jártak benne. Ezért Zsid 4:2 nem volt meg nekik az áldás. Nagyszerű héten áll mögöttünk. Bátorítalak, hogy tartsd meg amit hallottál. Isten szolgált feléd, most alkalmazd, járj benne. Gyakorlatban a családunkban, szolgálatunkban, közösségben, Biblia tanulmányban, alkalmazd. Ez is része a közel húzódásunknak. Mert nap, mint nap közel húzódok és azt mondom: Uram kérlek, és köszönöm, hogy nem kell szégyenben élnem, köszönöm amit hallottam az azonosságomról.
Reggel amikor felébredsz és munkába indulsz, alkalmazd. Közeledjünk hozzá. Ez a szívünk vágya. Ma este szintén alkalmazzuk amit hallottunk. AZ Úr itt van értünk. Élvezi a közösséget velünk. EZ a várakozásunk, hogy Ő szolgálni fog felénk.
P. John Love
Áldottak vagytok, hogy nagyszerű pásztorotok van P. Kende. P. Schaller folyton dicsekszik vele jó okkal. Áldottak vagytok. Köszönöm a kedvességeteket, jól éreztem magam.
Ha van egy dolog amiből sok van a világban, az a félelem. Végtelen listát írhatsz róla. A betegségtől való félelem, sertés influenza. Félelem, hogy elveszíted az állásod. Félünk amint látunk a gazdaságban. Politikai villongások köztel keleten. Globális felmelegedés. Lehet igaz, lehet nem. Tegnap havazott. Al-Kaida csoportok. Egy őrült aki Irán vezetője, aki nukleáris fegyvereket szeretne fejleszteni. Terrorizmus mindenhol. Ha erre a szóra gondolsz, akkor benne van a terror, vagyis félelem szó. Maga a fogalom is félelmet kelt az emberek szívében. A jelenleg élő nemzedék, sokkal inkább függ tudatmódosító szerektől mint bármely más korábbi nemzedék? Miért? A félelem miatt. Félünk, hogy a kis pénzünket elveszítjük, a barátainkat elveszítjük. Félünk, hogy megbetegszünk és meghalunk. Néhányan az óra látványántól is félnek, mert tudják, hogy közelebb kerülnek az életük végéhez minden másodperccel. Sok félelem van a világban.
HA a félelem próbált bejutni a szívedbe, akkor ésrervehetted, hogy a békességgel nem hajlandó osztozni. Nem tud megférni vele. A félelem teljesen uralni akarja a szívünket, kiűzi a békességet, örömöt, és elveszi a megelégedettségünket.
Középiskolában mindig volt aki piszkálta a kisebbeket ok nélkül. Amelyik folyósón ott volt, nem akartál arra menni. Minden nap félt az ember, hogy egy nap ő lesz a célpont. Ilyen a félelem. Elkezdünk gondolkodni: vajon ott van, el akar kapni, beköltözik a szívembe? Az összes zaj amit a félelem csap és az a tér amit szeretne a szívünkben lefoglalni, egyáltalán nem használ nekünk. A félelem nem ment meg egy házasságot, üzleti vállalkozást, nem húz ki egy családot a szegénységből. Hanem egy börtönbe zár, amit ő készített és bezárja az ajtót és magánál tartja a kulcsot és téged ott tart benn.
Még keresztények is elfogadják amit a félelem mond nekik. Ott ülnek és aztm ondják: nem tervezem, hogy kijuthatnék innen. De gondolj erre: ahelyett, hogy a félelem fenyegetésére reagálnánk úgy döntünk, valami mást teszünk. Úgy döntünk, hogy Istennek válaszolunk hitben. Mert a hit a félelem legnagyobb riválisa. Képzeld el, hogy mi lenne ha a földön töltendő napok hátralévő részét félelem nélkül tölthetnénk.
A lányom sokszor felhív, mert egyetemre jár, van két gyermeke, azon gondolkodott milyen diák lesz. Néha felhív egyszercsak, és mindig ugyanazt mondta: nem készültem a vizsgára, meg fogok bukni. Nem tudom mit csináljak. Én azt mondom: miben segíthetnék. Jessica, jól fog menni. Nagyon jó diák vagy. Szorgalmasan tanulsz, tudod, hogy hányszor meglepetést okoztál magadnak. De azt mondta: most nem fog megtörténni. Azt mondomd neki: olyan mintha a bukástól való félelemben élnél. HA igen, akkor bízz Istenben. Jó diák vagy, menj el vizsgázni és hívj fel később. Aztán visszahív és már a hangjából tudtam, hogy mosolyog a telefonvonal másik végén. „Na mit gondolsz?" „Megbuktál!" „Nem csillagos ötöst kaptam." 57 oldalas beszámolót kellett írnia pár óra alatt. De nagyon jó diák, politológiát tanul. Nemrég a Maryland-i szenátornál dolgozott. Aztán felhívták a Fehér Házból és munkát ajánlottak neki. Na itt húzzuk meg a vonalat. Nem dolgozhatsz Washingtonban. Különben nem vagy a lányom többé - csak viccből mondtam. Úgy gondoltam, hogy túl nagy nyomásnak lenne kitéve.
Mát 8:23-26 És mikor a hajóra szállt vala, követék ôt az ô tanítványai. 24 És ímé nagy háborgás lôn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; ô pedig aluszik vala. 25 És az ô tanítványai hozzámenvén, felkölték ôt, mondván: Uram, ments meg minket; mert elveszünk. 26 És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitûek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lôn nagy csendesség.
Nagy vihar támadt, amikor Jézus és a tanítványok a hajóban voltak. Mi ez a nagy vihar? Seizmos. Ez a szó rengést, mozgást jelent, ugyanaz a szó amiből a földrengés jön. EZ történt a tavon. Valami elképzelhetetlen dolog. Földrengés. Egyszer tapasztaltam ilyet Csílében, Santiagóban. Egy missziós útra mentünk, nem sokkal egy földrenség után érkeztünk a városba. Ott ültünk egy nappaliban, Isten igéjéből beszéltem, és azt gondoltam, hogy egy nagy teherautó megy el a ház mellett, minden elkezdett remegni, a csillár is. „Jó nagy teherautó" - gondoltam. Aztán rájöttem, hogy mindenki kirohant a házból. Arra gondoltam, hogy milyen rossz üzenetet prédikáltam. Mindenki megbántódott. Aztán annyit mondtak: földrengés. És én is kirohantam. Éreztem, ahogy a szoba mozog. Akik túlélték a korábbi nagyobb rengést, látszott az arcukon a félelem. Örültem, hogy nem tudtam milyen is az. Különben én vagyok az első aki kirohan.
De ez a rengés hirtelen félelmet támasztotta tanítványok szívében. Mert a rengés annyira hirtelen jött, nem volt figyelmeztetés. Csak elkezdődött. Gondolj bele, ahogy ezek a mondatok össze vannak fűzve. Jézus beszáll a hajóba és hirtelen rengés támadt. Ennek van értelme? Mondhatod, mióta elfogadtad Jézust mint megváltot, a legfurább dolgok történnek. Mintha az üdvösségem előtt fele annyi bajom sem lett volna mint most. Számunkra sem kellene, hogy máshogy legyen,mint a tanítványokkal történt Jézussal a hajóban.
Mit várunk? Majd valami szivárvány megjelenik? Vagy egy fehér galamb leszáll a hajóra? Mert amikor az ember Jézussal van akkor békés utazáson vesz részt. Nem így van. Nekem nem ez a tapasztalatom és a tanítványoknak sem és egy hívőnek sem akit ismerek. Amikor Jézus beszáll a hajóba akkor kezdődnek a viharok. Amikor beköltözik a szívembe akkor kezdődnek a „bajok". Mert mi Krisztus követőiként nem lehet minden napunk Karib-tengeri hajóút. Billy Graham mondta egyszer: onnan lehet tudni, hogy az ember Jézussal jár, hogy mindig felfelé kell menni. Amikor minden sarkon baj vár rád. Akkor tudhatod, hogy Jézussal jársz. Mert az emberek elutasítanak ok nélkül, ellened fordulnak.Ebből lehet tudni, hogy Jézussal jársz.
Ez a történet erre emlékeztet. Amikor az ember egy hajóban van Krisztussal, akkor Krisztussal együtt lesz vizes. Ez fog történni. A tanítványok, mint te és én, viharos tengerre kell, hogy számítsunk az életünkben. Fel kell készítenünk a szívünket néhány váratlan viharra. Jézus mondta, hogy a világban sok bajotok lesz, de bízzatok, mert én legyőztem a világot. Amikor ezeken a dolgokon mész keresztül, soha nem leszel egyedül, nélkülem.
Mi hívők sem vaguynk kivételek, ugyanolyan dolgok történnek meg velünk, mint a nem hívőkkel. Elkaphatjuk a maláriát, meghalhat a gyermekünk, mint annak aki nem hívő. Lehet ugyanúgy harcolnunk kell függőségekkel, és félelmekkel is szembe kell néznünk. Nem lesz félelem mentes az életünk.
Nem a viharok hiánya az ami megkülönböztet bennünket, hanem hogy ki az akit felfedezünk a viharokban. Ki az akit felfedezünk, egy zavartalan, nyugodt Jézust. Mert emlékezz mit csinált amikor a rengés elkezdődött: aludt. A tanítványok kiabálni kezdtek. Mennydörgést lehetett hallani mindenhol. Jézus nem volt zavart, nem volt gondterhelt. Alszik. Ahogy alszik elmond néhány dolgot. A tanítványok mondják. Az eredeti nyelven három szó hangzik el: Uram, ments meg, meghalunk. Mi is ezt tesszük! Nem érdekel Uram, hogy elveszünk? Márk 4-ben ez volt Péter kérdése. Szerintetek Péter rájött, hogy Jézus érdekelte. Péter írja le később: minden gondotokat Őrá vessétek, mert neki gondja van rátok. Itt mégis Péter kérdezi: hát nem vagy velünk? Ez van a félelemmel? A félelem elpusztítja az Istenben való bizalmunkat. Emlékezetkiesést okoz, mert nem emlékezünk milyen jó volt Isten korábban.
A félelemnek hatalmabán áll, hogy ránk szabadítson egy csomó képet. Tudod mi történik amikor a félelem a markában tart és nem tudunk Istenben bízni? Megpróbálunk olyan dolgokat keresni, amiket ellenőrzésünk alatt tartani. Hatalommániások leszünk, mert úgy érezzük annyira kicsúszott a kezünkből az életünk. Olyan dolgokat keresünk amiket kézben tudunk tartani. Néhány ember számára az étkezés, vagy tisztán tartani az otthonát. Vagy rosszabb, akik másokat próbálnak irányítani. Mert a félelem az ami elszabadítja a zsarnokot ami mindannyiunk szívében ott lakik. EZ veszélyes.
A másik amit a félelem tesz: elfelejtünk dolgokat. Szellemi amnéziát hoz létre. Nem számít, hogy éppen csak Isten átvitt valami nehéz helyzeten, ha a félelem bejut a szívünkbe, akkor vedd észre mennyire könnyen elfelejtjük Isten jó dolgait. Milyen gyorsan elfelejtjük, hogy Isten mit tett értünk nemrég. Nem csada, hogy az evangéliumokban 125 felszólítás található. És a leggyakoribb ez: ne félj!
Mát 10:31 Jézus azt mondja: ne félj. Mát 9:2: fiam,bízzál ne félj. Mát 6:25 semmi felől ne aggódjatok. Luk 8:50 ne félj, csak higgy. Mát 10:28 ne félj etek azoktól akik a testek megölik. Luk 12:32 ne félj kicsiny nyáj. Ján 14:1 ne aggódjon a szívetek se ne féljen. Mát 17:7 kelj fel és ne félj.
Jézus mindenhol elmondja: próbál egy üzenetet eljuttatni. Mindannyian megtanultuk, hogy milyen nagy árat fizetünk a félelem miatt. Nem láttam még olyan embert aki tele van félelemmel mégis ruganyos léptekkel jár. Ha az ember fél, nem támad kedve táncolni, hanem inkább valami sötét helyen szeretne elbújni. Soha nem találkoztam senkivel aki a pesszimizmusáért hálát adna. Sem olyannal akinek az orvosa azt mondta: félj, mert különben nem leszel egészséges.
A félelem megnyomorít bennünket, hatalmában áll kiűzni za örökkévaló ajándékokat amiket Isten adott. De van a félelemnek hasznos oldala? Igen, vannak valós dolgok amiktől félnünk kell. De ne vessük alá magunkat a félelemnek az életünkben. Ne engedjük, hogy a félelem vagy szorongás kontrollálja a gondolatunkat. 2Tim 1:7 Isten nem a félelem szellemét adta nekünk, hanem az erőnek, józanságnak és a szeretetnek a szellemét.
A félelem betölti a világunkat, de nem kell betölteni a szívünket. Nem érdekel, hogy ott van-e a világban. De odafigyelek, hoyg a szívembe ne jusson be. A Következő napokban a félelem ott fog várni az életetekben. Ne hívd be vacsorázni, csak zárd be az ajtót.
Amikor a félelem kopogtat a szíved ajtaján, küld a hitet, hogy nyisson ajtót és nem lesz senki az ajtó előtt. Mert a félelem legnagyobb rivális Isten fiába vetett hitünk.
Jézus ott van a hajóban és azt mondja: sok bajunk lesz a világban, hirtelen viharok, politikai problémák. Azt mondja: ezek jönnek. De szeretem ahogy Jézus kezeli a nagy rengést: szól és nagy nyugalom árad szét. Meg tudja tenni az életünkben, gondolatainkban, érzelmeinkben. El tudja hallgattatni a baj hangjait. Ilyen nagy és ennyire jó az Istenünk.
Zsolt 56:3 amikor eljön az az idő, hogy félek, akkor az Úrhoz fordulok és benne bízom. Kétségtelen, hogy lesz félelem az életünkben amit kezelnünk kell. De nem kell, hogy a markában tartson, hogy uralja az életünket. Emlékezz erre! Amikor az ember beszáll abba a hajóba, amikor Jézus belép az életébe, akkor nem jön egy fehér galamb, nem támad szivárvány, nem lesz minden nap karibi hajóút. Hanem egymásra nézünk és azt mondjuk: számíthatunk néhány viharra. De nem aggódom, örömöm van, elégedett vagyok, mert itt van velem Jézus. Amíg Ő a hajóban van nem kell aggódnom, mert egy szavával el tudja csendesíteni a vihart. A viharban kell megtanulni, hogy inkább Jézusra figyeljünk mint a hullámok nagyságára.
Comments