Igehely (történet): Ábrahám, szövetség, 1Móz.15; 17
Aranymondás/kulcsige: Zsolt.55.23 Vesd az ÚRra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.
Fő üzenet, központi igazság: Isten elkötelezi magát az ember felé. Terve van az ember életével.
Üzenet/téma: Értsék meg, hogy Istennek terve van minden ember életével, ígéreteit megtartja és várja, hogy mi is kötelezzük el magunkat Őmellette.
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
Kánaánt ígéri Isten Abrámnak (Lóttól való elválás után 1Móz.13.14). Sziddim völgyi csata, Lótot kiszabadítja, Sodoma királyának mindent visszaad, Melkisédeknek tizedet ad.
1Móz.15. Abrám még mindig a Mamré tölgyesénél lakott. Az Úr megszólította. Látomásban* jelent meg. Félt vajon Abrám? Az Úr külön említi, hogy „Ne félj!”, Leginkább azonban az volt érthetetlen előtte, hogy az áldás következménye, az utód még mindig nem született meg.
Hogy legyen neki annyi utódja, mint a tenger fövenye, vagy az égnek csillaga, ha egy gyermeke sincs? Az Úr ígérete viszont így szól: „Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.” Az Úr védelme és áldása rejtőzik benne. Megint utalás ez a messiási gondoskodásra.
„Szabadon” fordítva, Abrám azt mondja: „Mit adhatsz nekem, Uram? Nem adtál nekem gyermekeket; örökös nélkül fogok meghalni! Számomra már csak egy megoldás van. Ez pedig az, hogy szolgám, a damaszkuszi Eliézer lesz az örökösöm. Csak így válhat valóra az ígéreted!” Valóban hitetlen lenne Abrám? Nem, mert nem Isten ígéretében kételkedik. Pusztán emberileg gondolkodik és számol. Látjuk, hogy az Úr nem veszi ezt tőle rossz néven.
És Abrám? Hisz az Úrnak! Itt az igaz hit példáját látjuk, mely „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11,1). Tudjuk, hogy az Úr Abrámot hite miatt fogadta el igaznak (Róm 4,9). De ezt a hitet Isten ajándékozta neki, és így lett igazzá. Igaznak azt kell tekintenünk, akinek őszinte hite van, és nem magában bízik. Éppen az imént mutatta meg Abrám a hitét, és most mégis... jelet kér! Honnan tudja, hogy ő örökli ezt a földet? A hitetlenség jele ez?
Abrám hisz, de jelet kér az ígéret megerősítéséül. Másnap meg is kapja. A csoda csak a hitet erősítheti, önmagában nem ébreszt hitet. Abrámnak 5 áldozati állatot* kellett odavinnie. Az áldozat nagyon különös: az állatokat kettéhasította, majd a félbevágott állatok részeit egymással szemben helyezte el úgy, hogy egy „utat” képezzenek.
Egy keleti szokás szerint a szövetséget kötni akaró felek átmentek a félbevágott állatok között, s azt mondták: „úgy vágjanak engem ketté, ha megszegem a szövetséget!” (vö. Jer 34,18–20)
De... vajon eljön-e az Úr erre a szövetségkötésre? Vagy csak újabb próba Abrám számára? Abrám leült az egyik oldalon, s várta az Urat. Egész nap. Közben hessegetnie kellett a gyülekező dögmadarakat. S várt. Újra csak várt. Egész napon át hiába. Hiába? Miért nem jön az Úr? Nehéz napja lehetett Abrámnak. Mindenkinek ki kell várnia az „Úr idejét”, a pusztában Mózesnek, s Jézusnak is minden cselekedetében.
Mire eljött az éjjel, Abrám mély álomba merült. Rémítő volt még álmában is a sötétség, a reménytelenség, a felesleges várakozás terhe. S akkor... akkor az Úr megszólalt. Elmondta a nép jövendőjét. A 400 év rabszolgaságot, de a szabadulást, a gazdag örökséget is. Abrámnak nyugodt életet ígért, csendes halált. Csak a negyedik nemzedék* térhet majd vissza ide, Kánaán földjére az utódok közül. Abrám is békességben hal meg, és „késő vénségében temetik el.”
Majd hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya* ment át a húsdarabok között. Ezen a napon kötött szövetséget az Úr Abrámmal. A szövetség „EGYOLDALÚ”, ahogyan mindig is az volt, s lesz. Isten egymaga vállalja a szövetségi hűséget, nem köti a mi állhatatosságunkhoz magát.
A jel* megerősítés. Abrámnak „csak” hinnie kell.
Az Úr megjeleníti a szövetség tartalmát is röviden: „A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, a kénieket, kenizzieket és kadmóniakat, a hettitákat, perizzieket és refáiakat, az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúsziakat.”* (1Móz 15,18–21)
1Móz.16
Száraj és Abrám nem tudott tovább várni. Hogy gyermekük szülessen, emberileg lehetetlennek tűnt. Maguk akartak hát cselekedni, emberi megoldást választottak. Száraj szolgálóját, Hágárt adta Abrámnak, akitől megszületett ugyan Izmael, tette mégis békétlenség forrásává vált.
1Móz.17.
Abrám 99 éves volt, amikor megjelent neki az Úr: „a Mindenható Isten”*. Újra szólt az Úr! Abrámban feléledt a remény, s egyben a félelem. Mert a név most másképpen hangzott. A mindenhatóság eleve hatalmas ígéret. Vajon mit rejt? „Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!”*
Feddhetetlen az, akiben nincs fogyatkozás. Abrámnak tehát meg kellett tartania Istennel kötött szövetségét. Semmi oka sem volt, hogy ne bízzék Istenben. Az Úr és Abrám közti szövetség alapja Istennek Abrám és utódai iránti szeretete. Abrám erre mindig számíthatott, és hívő örömmel várhatta Isten ígéretének beteljesedését.
Az Úr most egészen különleges módon akarta megerősíteni Abrámmal való szövetségét. De előbb az Abrám számára legfontosabbat mondta meg: „Nagyon megszaporítom utódaidat.” Ennek az ígéretnek a hallatára Abrám leborult az Úr előtt. Ezzel mutatta meg hódolatát és háláját.
Isten újból megerősítette ígéretét: „Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja* leszel!” Az Úr most Abrám nevét is megváltoztatta*. Ezután Ábrahámnak hívják. Ez az első jele Isten megújított ígéretének: valóban meg fog történni, amit Ő neki megígért.
Isten ki is terjesztette ígéretét: Megígérte Ábrahámnak, hogy nagyon megszaporítja utódait, népeket támaszt belőle, és királyok származnak tőle! S mindezt akkor, amikor még csak egy fia van, Izmael...
Akkor elhangzott Isten ajkáról Isten szövetségének mindent magába foglaló beszéde: „Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is”. Örök szövetségre, mely felbonthatatlan. Ezzel ígérte meg Isten Ábrahám természetes és lelki utódainak az Üdvözítőt, egyházának Királyát. Azt is megígérte az Úr Ábrahámnak, hogy neki és utódainak adja Kánaán egész földjét örök birtokul, ahol most jövevény. Biztosította Ábrahámot, hogy népének Istene lesz. De ez a szövetség az embertől is kíván valamit...
A szövetséget, melyet az Úr Ábrahámmal és utódaival köt, neki és utódainak örökké meg kell tartani! E szövetség jeléül a körülmetélkedést* rendelte az Úr. (1Móz.17.9)
Ezentúl az Ábrahám családjából és utódai közül való fiúgyermekeket nyolc napos korukban körül kell metélni. Kötelező ez a rabszolgákra és a rabszolgák fiúgyermekeire is. A körülmetélkedés az örökké tartó szövetség jele, ami ismét Krisztusra mutat, aki egyháza bűneiért hasonlóképpen szenvedett. Az Úr szigorúan vette szövetsége e jelének megtartását. Aki nem metéltette magát körül, azt száműzték Isten népének közösségéből, mivel megszegte Isten szövetségét.
Szárajt ezentúl Sárának fogják hívni. Ez is Isten ígéretének újbóli megerősítését jelenti: Ábrahám feleségét most „fejedelemasszonynak” nevezik, míg korábban „fejedelmi nő”-nek hívták. Ebből világosan kitűnik, hogy Sára egy nép ősanyjává lesz. „Megáldom őt”, mondta az Úr nagyon határozottan, „sőt fiút adok tőle neked; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle.” Ez már túl sok volt Ábrahám számára. Annyira csodálkozott és örült, amikor ezt az ígéretet hallotta, hogy nevetve borul arcra. Hogy lehet az: lehet-e egy száz éves férfinak és egy kilencven éves asszonynak saját gyermeke?
Most Izmaelre, a fiára gondolt. Nem hitetlenségből mondta: „Bárcsak Izmael életét oltalmaznád!” Arra célozhatott ezzel, hogy ha neki és Sárának lesz fia, akkor Izmael háttérbe szorul. Remélte, hogy Isten Izmaelt is meg fogja áldani.
Az Úr azonban folytatta ígéretét: „Nem! Sára, a feleséged szül neked fiút, akit Izsáknak* fogsz nevezni. Szövetségre lépek vele is, örök szövetségre, meg utódaival is.”
De az Úr meghallgatta Ábrahámnak Izmaelért való könyörgését is: „Megáldom őt, és nagyon megszaporítom‚ s megsokasítom utódait. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem.” Az Úr azonban hangsúlyozta, hogy az Ábrahámmal és utódaival való szövetség csak Ábrahám és Sára fiára érvényes, és nem Izmaelre: „De szövetségre csak Izsákkal lépek, akit Sára egy esztendő múlva szül neked.” Az ígéret beteljesedése most már annyira közeli, hogy az Úr annak idejét is megmondja! Sára egy éven belül anya lesz. Az Isten és Ábrahám közti beszélgetés ezzel véget ér. Azt olvassuk a Bibliában, hogy Isten eltávozott Ábrahámtól. Visszatért a mennybe.
Ábrahámnak családjából és házanépéből minden férfit körül kellett metélnie. Ezt azonnal el is kezdte. Izmael, aki tizenhárom éves, Ábrahám maga is, összes szolgája, s a szolgák közé tartozó idegenek szintén megkapták ugyanazon a napon a szövetség jelét. Ennek szó szerint és jelképesen is mély értelme van.
Jegyzetek:
- A szövetség feltétele: az egymásba vetett bizalom. Ígéretek kötik össze a feleket.
- Abrám hite – „Abrám hitt az Úrnak...” (1Móz 15,6a) A „hitt” szó héber megfelelője nem csak igaznak tartást, hanem erre, mint szilárd alapra való építést is jelent. A hit tehát az akaratnak és cselekvésnek is rugója, belőle engedelmes hűség fakad. Ahogyan a görög „pisztisz” szó is egyszerre jelent hitet és hűséget: a kettő elválaszthatatlan egymástól. De kifejezi ezt a magyar nyelv is: „hű” szavunk régies alakja a „hív” („hívnek lenni”, „hívem”), s ennek főnéviesült változata a „hit”. „...aki ezért igaznak fogadta el őt.” (1Móz 15,6b) A mondat második része is az előbbieket támasztja alá: ószövetségi értelemben igaz az az ember, aki hűséges marad az őt elfogadó Isten szövetségéhez.
- Mindenható Isten – Héberül: él saddaj
Comments