Schlingloff Sanyi
A személyes kapcsolatok egészen furcsa dolgok. Ámulatosak. Csodás személyes kapcsolatban lenni valakivel, közeli kapcsolatban lenni. A lassan 17 éves nagy fiammal jöttem együtt ma reggel. Hasznos volt. Beszélgettünk. El tudod ezt képzelni? :-) Ez maga a győzelem. Beszélgettünk komoly, mély dolgokról. Kapcsolatokról beszéltünk. Arról, hogy vannak alapvető tévedéseink, vannak félreértéseink arról, hogy hogyan kellene az életnek működnie.
Az alapvető tévedés annyira alapvető, hogy nem is tudsz róla, hogy tévedtél. Élsz egy módon, azt gondolod, minden sínen van - és persze minden sínen van, nem akarlak ijesztgetni - csak az élet másról szól, mint amit tanítottak nekünk. Teljesen másról. Épp tegnap örültél, hogy végre nemsokára odaérsz. Volt az út mellett egy fa, rajta kis tábla: Rossz irányba mész! Nagyon rossz, nagyon furcsa érzés.
A legtöbbször nem kis tábla figyelmeztet minket arra, hogy rossz felé megyünk, hanem egy jelenség, amit úgy hívunk, hogy frusztráció. Hamis elvárásokból következő csalódás. Feloldhatatlan csalódás, elkeserítő csalódás. Keserűség: amikor a lélek megkeményedik, megtörik, feladja már. Azt mondja: belekeveredtem egy labirintusba, amiből nincs kiút és kezdek elfordulni, kezdek ellenségessé válni, kezdek destruktívvá válni. Inkább szétrugdosom a homokvárat, csak ne kelljen tovább építeni.
Frusztráció. Az oka nem az, hogy mindenki rossz, csak te vagy jó, hanem az oka az, hogy félreértetted az életet. Ez nem a te hibád, ne értsd félre! Mind félreértettük. Én is félreértettem. Olyan mélyen, olyan alapvetően értettem félre, hogy miután megmondod nekem, hogy hol tévedtem, és azt mondom: „Tényleg! Igazad van!", ugyanúgy élek tovább, mint eddig. Miért? Azért, mert alapvetően olyan mélyen beleivódott a lelkembe, annyira elköteleztem magam, annyira összeházasodtam a tévedésemmel, hogy egy értelmes felismerés, a megvilágosodás egy pillanata nem söpri le az elmúlt negyven évet.
A téma, amit folytatok: a szeretet félreértése. Legutóbb arról beszéltem, hogy a legalapvetőbb tévedés az életünkben a szeretet félreértelmezése. A Biblia központi gondolata, a nagy parancsolat: szeresd a te Uradat, Istenedet, aztán a felebarátodat, mint tenmagadat. Ez az első és második nagy parancsolat. Az emberi lét a szeretet körül forog. Azt mondja az Írás János levelében, hogy Isten maga a szeretet. Ha ez így van, akkor ez az egyik központi gondolat.
Észrevetted-e, hogy mi emberek a kapcsolatainkban a szeretet körül forgunk? Férfi és nő szerelmesek. Ez turbózott változata a szeretetnek, ami aztán az alapja kéne, hogy legyen a kapcsolatnak. Szülő - gyermek, barát - barát, munkatársak. A szeretetnek kellene mindent összefognia és összetartania.
Azt gondolom, ha ez így van, akkor ha én lennék az ördög, akkor a legalapvetőbb támadást a te megértésedben a szeretet ellen indítanám. Próbálnám elérni, hogy azt, ami az életed egyik központi kategóriája, azt te félreértsd. Azzal kapcsolatban neked hamis elvárásaid legyenek. Erről beszéltem legutóbb. Az ördög módszere nem az, hogy valamit, ami elvehetetlen, megpróbál mégiscsak elvenni, hanem mert tudja ő maga is, hogy elvehetetlen, azaz nem tudja a szeretet elvenni tőled, ezért hozzátesz valamit, és ilyen módon torzítja el és rontja meg.
A mód - ahogy az ördög megrontotta a szeretet fogalmát, a szeretet megértését bennünk - az, hogy hozzátette a boldogság fogalmát. Azt mondta: a szeretet = boldogság. Pontosabban: „Ha téged szeretnek, akkor téged boldoggá tesznek. Ha te igazán szeretve vagy, akkor boldognak kell lenned. Ha te szeretsz valakit, boldoggá kell tenned. Az, akit te szeretsz, az boldog kell, hogy legyen." Kérdezheted: „Mit jelent a boldogság?" Fogalmam nincs róla.
A boldogságnak két definíciója van. Az egyik a világi definíció, mit ért boldogság alatt a legtöbb ember. Ez az a definíció közel áll ahhoz a valósághoz, ami majdnem minden emberre érvényes. Aztán lesz egy biblikus definíciója a boldogságnak, ami helyén való és rendjén való; amelyet áhítunk, és amelyre törekszünk is.
Boldognak lenni azt jelenti, hogy a régi bűnös természetem - a régi emberem, az Istent nem ismerő, önző világi emberem - számára, hogy anélkül, hogy bármilyen tartást, bármilyen önfegyelmet kellene gyakorolnom, egyedül a körülményekre nézve örömben és egyfajta teljességben élek. A boldogság az, amikor a körülményeim úgy alakulnak, hogy én azokban jól érezzem magam. Ez a boldogság. Az élet egy függés a körülményeimtől. Nyilván ezeknek több köre van: a belső körülményeim, a saját lelkem üzenete felém, a hozzám közel álló emberek, a társadalom, ami körülvesz engem.
A lényeg az, hogy a boldogság arról szól, hogy: én, aki tényleg vagyok, nézek kifelé a világra, és amit látok, az szolgál engem, az teljesíti a kéréseimet, a vágyaimat; az jó érzésekkel tölt el, és én ilyen módon erőlködés nélkül, mindenfajta önfegyelem nélkül, mindenfajta tartás nélkül, jellem vagy gerinc nélkül, minden fajta értékek felé való elkötelezettség nélkül - csak úgy - „Boldog vagyok, simogass, és én dorombolni fogok. Gyűlöllek, ha nem simogatsz, mert dorombolni szeretnék. Te tehetsz róla, hogy nem dorombolok. Te tetted tönkre az életemet, mert nem érzem mostmár jól magam. Pedig simogathatnál, és én akkor dorombolnék." Jó képlet? Szeretnél a barátom lenni? :-) Gyere hozzám közelebb, és ha simogatsz, akkor dorombolni fogok, de jaj neked, ha nem!
Boldogság. A körülményekből jövő jó érzés. Ennek a közepe az önzés. „Én!" Önzés. „Ááá, te nem. Te aranyos keresztény vagy. A vallásod is előírja, hogy önzetlen légy. Te már olyan régen hallgatod / olvasod az üzeneteket, olyan régóta olvasod a Bibliát, jársz bibliaiskolába is; te már túl vagy ezen. Te már nem vagy önző, de ott kinn azok az emberek. Azok igen!"
Olyan mélyen elköteleztük magunkat magunk felé, hogy már nem is tudjuk kibogozni, már alig vesszük észre, hogy igazából bármit gondolunk, bármit teszünk, többnyire a motivációnk: „Én vagyok". Neked is, sok év kereszténység után is. A régi bűnös természet az a részed, amely sosem fog elmúlni. Amelyet csak megtagadni tudsz egy jellemes, egy kemény, egy fájdalmas döntéssel, és valami mást választani helyette, az mindig is önző marad. Az egyik csúnya dolog, hogy azt mondjuk: „Ez így rendben van. A világnak körülöttem kell forognia. Persze azért, mert megvan a magam kultúrája, ezt úgy intézem, hogy jól nézzen ki. Mindig meg tudom ideologizálni valahogy; vagy a Bibliával, vagy csak úgy; vagy: mert én ilyen vagyok és fogadd el". A másik, hogy nem is tudsz róla. Egyszerűen csak éled.
Azt mondtuk, hogy ez a csalás, amit az ördög véghezvitt, tönkreteszi az életünket. Tönkreteszi három szinten. Az első szint az Istennel való kapcsolatunk. Mert ha ezt a képet én elhiszem, és valósnak tartom, akkor ezt a képet rávetítem Istenre. Vagyis ha Isten szeret engem, akkor boldoggá kell, hogy tegyen. Haragudtál-e már kicsit Istenre, mert nem úgy alakította a körülményeket, ahogy szerinted kellett volna? Én haragudtam Rá.
Mondjuk azt, hogy kevésbé érett keresztények tömegével élnek frusztrációban, mert Isten rosszul bánik velük. Mi ennek a gyökere? Az az elképzelés, hogy Istennek úgy kellene alakítani a körülményeket, ahogy azt az ő lelke kívánja, hogy aztán ő abban erőlködés nélkül jól érezhesse magát, azaz boldog lehessen. Várj! A te lelked elképzeléseinek mi köze van a valósághoz, egy hosszú távú tervhez, egy nagy képhez, az igazi értékekhez?
Ha a kislányomat próbálnám boldoggá tenni, akkor egész nap csokival kéne tömnöm és valószínűleg 4-5 nyalóka lenne egy időpillanatban a szájában, és csak azért venné ki, mert közben nem tud beszélni, mert egyébként egész nap beszél. Nagyon furcsa világban élnénk, ha boldoggá kellene, hogy tegyem a lányomat, pedig nagyon szeretem. Ha ő elhiszi, hogy apa nem szereti, mert apa nem alakítja az ő kénye kedve szerint a körülményeket, akkor ő megkeseredhet velem szemben. Mi ezt megtesszük Istennel.
A második szint a házasság. A férfi gondolhatja azt, hogy boldoggá kell tennie a feleségét. Ebben a törekvésében sok olyan feladatot vesz magára, amely nem az ő hatásköre, és amelyet véghezvinni lehetetlen. A lányok mitől szoktak boldogtalanok lenni? Néha csak attól, hogy úgy ébredt, és maga sincs tisztában ezzel. Hogyan tudná a férje ezt megszűntetni? Muszáj neki, ha szeret. Neked boldognak kell lenned? Micsoda frusztráció! Őrület.
Lehet, hogy ez működhet fordítva is. Hallom néha a feleségemtől, hogy ő néha magára veszi, ha rossz napom van. Bregyós vagyok, és ha nem mondom neki: „Drágám, minden rendben van, rossz napom van ma, de nagyon szeretlek, és nemsokára túl leszek ezen.", akkor ő depressziós lesz attól, hogy én boldogtalan vagyok. Valószínűleg ő azt gondolja, hogy ő a felelős érte. Az ő lelkében is valahol él ez az elképzelés, hogy ő tartozik nekem azzal, hogy boldoggá tegyen.
Vagy lehet, Isten dolgozik az életedben. Lehet, össze akar törni. „Hogy akarhatna ilyet?" Úgy, ahogy én össze akarom törni a fiamat, aki most egy éves. Hogyan? Úgy, hogy aludjon éjszaka. Még van egy jó közbenjárója, egy messiása: a feleségem. Még védi, de nemsokára a kezeim közé kaparintom, és a fiamra új nap virrad. Új világban fog felébredni egy éjszaka, ahol apa már nem veszi ki az ágyból, és ő addig üvölthet, ameddig csak akar. :-) Benjamin egy-két héten belül érteni fogja, hogy éjszaka aludni kell, és a felébredés csak azzal jár, hogy ébren van, és nem azzal, hogy az egész család ugrik és megpróbálja boldoggá tenni. :-)
Mi van, ha a házastársadon Isten épp ezt a munkát végzi valamilyen felnőttesebb szinten? És épp nagyon is boldogtalanná - nem akarja, hanem - kell tennie. Te meg nézed és megpróbálsz ellene dolgozni ennek a folyamatnak teljes erővel, hogy a kötelességedet, a szeretet parancsát te teljesítsd. Mekkora frusztráció lesz ebből? Mekkora rombolás lesz ebből?
A harmadik szint a szülő-gyerek kapcsolat. Anyák próbálják boldoggá tenni a gyerekeiket. Mély szívig ható lelkiismeret furdalása van, mert a gyerek boldogtalan. Apáknak kevésbé szokott ilyen lenni.
És azt mondjuk: ez így működik. „Így kell lennie! Isten is azt mondta, hogy a szeretet. Azt mondta, ha nem szeretek, semmi vagyok. Úgyhogy szeretnem kell!" Mindeközben egy teljesen hamis képet követek. Teljesen hamis elvárást próbálok teljesíteni.
Előzőleg azt kezdtük el megnézni, hogy mi a szeretet, és mi nem az.
1Kor 13:4 A szeretet türelmes, jóságos ; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Türelmes. Ez azt jelenti, hogy boldoggá teszlek? Te ideges vagy, boldogtalan vagy, és én türelmes vagyok. Én megszűntetem a te boldogtalanságodat? Nem ez azt jelenti, hogy elszenvedem, kivárom. Anélkül, hogy kinyírnálak, bármilyen destruktív reakcióval jelentkeznék, türelmes vagyok. Elszenvedem azt, ami van. Időben és minőségben. Hol van ebben az, hogy változtatnom kell a körülményeken? Hol van ebben az, hogy meg kell szűnnie annak a dolognak, amivel szemben én türelmes vagyok? Benne van? Nincs benne.
Jóságos. Ha Isten tudna tenni valami jót, de nem tenné, bűne lenne az. Tehát amit Isten tesz, az jó. Viszont a jó definíciója elválaszthatatlan Istentől és a végső igazságtól. Eltörni a lábadat jó vagy rossz? Kis körben nézve értelmezhetetlen. Rossz, mert fáj. Nagy körben nézve lehet, hogy jó, mert például megtanultál valamit a kórházban, ami megváltoztathatja az életedet, és olyan vágányra állít, amiért örökre hálás leszel, és két hónap múlva már nem is emlékszel a lábtörésre. Mi a jó és mi a rossz? Csak Isten nézőpontjából dönthető el. A szeretet jóságos, a szeretet jót tesz, de a jóság az igazság nélkül csak szentimentalitás. Ugyanúgy, mint a szeretet: igazság nélkül csak szentimentalitás. Az bűn lenne, tehát a szeretet jóságos. Erről beszéltem legutóbb.
A szeretet nem irigykedik. A feleségemnek van egy hobbija. Nagyon érdekes hobbi. Viszonylag sokat foglalkozik most vele. És nem velem! Viszont a szeretet nem irigykedik. A szeretet örül a másik örömének. Nyilván van egy pont, ahol valaki rabjává válik valaminek. „Szeretek motocross-oszni és naponta kétszer megyek, reggel 8-tól délig és egytől este nyolcig, és minden nap. Nem vagyok a rabja, csak üvöltök a feleségemmel, ha azt mondja, hogy el kell menni bevásárolni." Tehát van egy pont, ahol valaminek a rabjává válok, ahol valami már nem jó, és annak nem örülök, de amúgy a másik senkire nem káros örömének örülök. Nem irigykedem. Nem kívánom el tőle.
Nem akarom őt megfosztani valamitől, hogy én nyereséghez jussak. Az irigység arról szól, hogy nekem nincs, neki van. „Fordítva legyen! Neki ne legyen és nekem legyen." A szeretet nem irigykedik. Ebben hol van az, hogy őt boldoggá teszem? Hol van az, hogy én változtatok az ő körülményein? Nincs benne! Persze nézzük ezt mindig ezzel a három szemmel. Isten nem irigykedik. Én megyek motocross-oszni. Ő meg ad nekem lottó ötöst? Nem! Csak nem bánja, ha megyek cross-oszni. Esetleg megkérdez, hogy elvinném-e magammal. Igen. Együtt megyünk. Sokkal jobb.
Nem irigykedik. Ő jóságos. Türelmes. Ez sokkal inkább megengedő kapcsolat. Ebbe nem a belenyúlás, az uralás van, hanem a tisztelet. A törődés, a tisztelet és a megengedés. Szabadság van benne.
A szeretet nem kérkedik. A kérkedés mit jelent? Dicsekvés. A feleségem szeret engem és sokkal ügyesebben főz, mint én. Nem lehet egy lapon említeni, de ő nem dicsekszik ezzel velem szemben. Nem érezteti velem, hogy én kevesebb vagyok, mint ő. Nem dicsekszik. Nem emeli magát azzal a tudással, azzal a tapasztalattal fölém, amije van. Hol van ebben az, hogy boldoggá tesz engem? Ebben inkább az van, hogy szándékosan nem tesz boldogtalanná. Nem bánt, de nincs benne a rabszolgának a kötelezettsége, akinek az életét olyan tettekkel kell megtölteni, amelyek a másik kénye-kedve szerint zajlanak.
Nem fuvalkodik fel. A felfuvalkodás szerintem egy érzelmi megbántódáson alapuló sértődés. „Há' mér mondasz nekem ilyet?" Mit jelenthet még? Büszkeséget? Dölyfösséget? Bármelyiket is jelenti, hol van benne az, hogy a másikért teszed? A „nem fuvalkodik fel" azt jelenti, hogy nem teszek rosszat neki. A felfuvalkodás - akár büszkeségről szól, lenézésről, akár az érzelmi reakcióról, a puffogásról, mert nem az történt velem, amit szerettem volna - ennek a hiányát jelenti. Nem foglak bántani egy ilyen módon, de nincs benne az, hogy ma reggel azzal ébredtél, hogy ... , és én azt teljesítem, hogy jól érezd magad.
Nincs benne a boldoggá tétel - a körülmények szád íze szerint alakításának a kényszere -, hanem egy felelősség van benne, amit egy szabad akarattal bíró emberként bírok a másik felé, ahol ő ugyanolyan értékes, mint én, és tisztában vagyok vele, hogy az én tetteimnek lehet negatív és pozitív következménye az ő életében, de ahol igazából ilyen függő kapcsolatban nem vagyunk egymással. Függő kapcsolatban Istennel vagyunk. Isten uralja a körülményeket. Isten uralja az életet. Isten az igazság forrása.
Egy bizonyos él felé tartok, de ki fogom egyensúlyozni. A szeretet nagyon sok gyengédséggel, nagyon sok spontán jó tettel van tele. A szeretet megadja a másiknak a szíve kérését, de nem elvárás alapján, hanem kegyelemből, meg nem érdemelt ajándékként. Óriási különbség van.
Úgy tűnhet, ahogy mondom, hogy a szeretet rideg. „Szenvtelenül ülök a sarokban és nem bántom. Szeretem." Nem! A ló másik oldalára estünk, és ahhoz hogy egyáltalán látni kezdjük, hogy hol vagyunk, picit kiegyensúlyozatlanul megyek végig ezeken.
1Kor 13:5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.
Nem viselkedik bántóan. Talán ez a legérthetőbb. Nem tesz olyat, ami a másikat bántja. Ennek a definíciója egyéni, mert a másikra néz. Mi az, ami bántó? Mi az, ami neked bántó? Hozzád igazítom magam ilyen szinten, de azt gondolom, hogy a tetteknek ez a köre rám vonatkozik. Nem a tőlem független körülményeket alakítom, hanem magamat, hogy én ne viselkedjek bántóan.
Azt gondolom, hogy egy kapcsolatban csodás, ha valaki nem viselkedik bántóan. Bárcsak sosem viselkednék bántóan. Bárcsak azt mondaná a feleségem vagy a gyerekeim, hogy apa nem viselkedik bántóan. Bár nyilván ebben - ha ő elkötelezte magát a boldogság iránt - akkor bántónak tűnhet az, hogy én ezt nem teljesítem. Viszont azt gondolom, hogy a szeretet tud úgy fegyelmezni, tud úgy kijavítani, tud úgy „keménynek lenni", hogy közben nem viselkedik bántóan.
Átélted már, hogy Isten kijavított mélyen és alapvetően? Bántó volt? Nem bántó. Nem tudom, hogyan csinálja, de valahogy zseniális. Valahogy olyan módon melléd szegődik, ad, vigyáz rád, és közben úgy megmondja, hogy ... Égnek áll a hajad, de az egész egy pozitív élmény volt. A szeretet nem viselkedik bántóan, és közben semmi nem lett úgy, ahogy én akartam. Éppen most mondta el, hogy minden másképp lesz, mint ahogy én akarom. Épp most tudtam meg, hogy olyan módon, ahogy én gondoltam, nem leszek boldog, de minden rendben van. Isten nem viselkedik bántóan.
Nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Látod-e ezekben a boldoggá tétel kényszerét? Ezekben nincs ott.
Nem keresi a maga hasznát. Tudom, amikor ránézek, hogy nem egy eszköz vagyok a kezében valamiféle önző cél elérésében, ahol én csak statisztika vagyok, vagy én csak eszköz vagyok. Nem a maga hasznát keresi. A szeretet a másikra néz. Nagyon érdekes, hogy talán ha ez az egyik magja a szeretetnek, akkor a boldogság iránti elkötelezettségünk mindkét irányba pont ezt lehetetleníti el, mert a boldogság engem tesz a középpontba.
Nekem kell boldoggá lennem vagy nekem kell boldoggá tennem. Mindenképpen én vagyok a főszereplő. Mindenképpen a magam hasznát keresem. Vagy úgy, hogy ebben a misszióban mindenkit boldoggá teszek magam körül és aztán felfuvalkodom - ha ebben az értelemben használjuk - és azt mondom: „Én szerető ember vagyok."; vagy: „Elvárom tőled, hogy boldoggá tegyél engem, és örülök, hogy frusztrált vagyok, attól függően, hogy neked mennyire sikerül, és adósom vagy. Mindig adósom vagy. Ha hozzám jössz, mindig tudhatod, hogy adósságot fizetsz, vagy elmaradsz vele. Nem vagy velem egy szabad kapcsolatban, mert várok tőled. Keresem a magam hasznát. Van egy rendszerem, ahol nekem haszonhoz kell jutnom, és erről szól a kapcsolatunk." Szeretnél a barátom lenni? :-)
A szeretet nem keresi a maga hasznát. A szeretet nem magával törődik. Ez nagyon nehéz. Ez annyira a zsigereinkben van, hogy ne így legyen.
Nem gerjed haragra. Ez inkább a férfiakról szól. A harag az igazságérzet sérüléséből fakadó indulat. A harag az, amikor úgy érzem, hogy méltánytalanul, méltatlanul történt valami. Én valószínűleg jelentős energiát tettem valamibe. Valami mellett vagy érzelmileg, vagy egy önigazság alapján elköteleztem magam. „Ennek így kell lennie. Nem történhet meg az, hogy ...! Velem nem teheted meg azt, hogy ...! Annyi mindent tettem érted, hogy tehetted ezt most velem ...!" Valamiben nagyon nagy energia van, amely energia befektetése jogos volt, a dolog igaz. Az igazság az én pártomon van, és én az igazság harcosa voltam valamiben, és ez az igazság a befektetett energia ellen és a jogossága ellen sérül. És mi jön? Többnyire egy érzelmi reakció. Ez az emberi harag.
Isten haragja másképp néz ki. Isten haragja az igazságot helyreállító indulat, amely intenzív, de ugyanúgy szeretetben zajlik. Jézus megfonja az ostort - nem tudom, hogy hány óráig tart ez -, és higgadtan, de aztán nagy indulattal, de nem ellenőrizetlen reakcióban, hanem nagy üzenettel, erős hangon megteszi, ami helyes. Kiűzi a pénzváltókat, a kereskedőket a templomból.
Az ember haragja másképp néz ki. Nem Isten igazsága, nem egy objektív vélemény higgadt kezelése, hanem - és ez a lényeg - az én önigazságom sérüléséből fakadó indulat, érzelem. Nagyon erős tud lenni, elborítja az embert és egy másik világba lépünk át. Mi a lényege? Mi a gyökere? Én vagyok! Az én világom sérült. Az én rendszerem sérült. Az ember haragjának a központjában az „én" van.
A szeretet nem gerjed haragra. Miért nem? Mert nem ő van a központban. Ő nem tud sérülni azáltal, hogy mi van körülötte, hisz ő egy objektív mércét követ, Istent. Nem a maga világát uralja, vagy csúszik ki a kezéből, nem az ő világa ellen sértenek emberek, hanem Isten világa ellen, és Isten nem rezdül meg attól, hogy meglökik, nem gerjed haragra. Az nem azt jelenti, hogy önuralommal él. „Összeszorítom a fogam és előbb törik ki belőle egy darab, minthogy haragra gerjednék, mert én jó keresztény vagyok." Nem, hanem a harag a gyökerében kezelődik.
A régi bűnös természetem mindig képes rá, de az új emberem egy másik világban él, és nem is érti azt az indulatot. A legtöbbünknél ez úgy történik, hogy eldurran az agyam. A rádióban volt egy műsor, ahol arról beszéltek, hogy mit csinálnál, ha nem lenne következménye. Mindenki lelőtte volna az embereket az utcán! Velünk, keresztényekkel ez remélhetőleg úgy történne, hogy miután esetleg elvesztettük az önuralmunkat, utána helyreállunk és értetlenül nézzük a dolgot. „Hogy történhetett ez meg? Én ezzel nem értek egyet. Valami olyasmit tettem, amit abból a nézőpontból, ahol igazán élek - Isten nézőpontjából az új emberben - sosem tettem volna meg. Vétkeztem, bocsáss meg Uram! Helyreállok." A régi emberem mindig képes lesz a szeretet ellentétjére.
Nem rója fel a rosszat. Emlékszel a szeretted vétkeire? Én emlékszem rá. A feleségem féli és rettegi. :-) A „nem rója fel a rosszat" szerintem a megbocsátásban gyökerezik. A szeretet szól-e arról, hogy a másik nem tesz rosszat? Nem! Nem rója fel - ez a kulcs. A „nem rója fel" a megbocsátás alapja. A „nem rója fel" jelenti azt, hogy elengedi a másiknak a tartozását. Elfelejtem? Azonnal nem! Nem vagyok mongoloid. Emlékszem rá, de nem rovom fel. „Ez nehéz. Akár hányszor eszembe jut görcsbe rándul az öklöm, ütnék!" Igen, de a szeretet nem egy érzés, a szeretet egy döntés.
A szeretet az én káromon képviselt helyes viszonyulás. A szeretet az, amikor újra meg újra eszembe jut és ökölbe szorul a kezem a rossz miatt, amire emlékszem; de úgy döntök, hogy nem rovom fel neki. Újra meg újra elengedem. „Tartozik egy millióval. Elengedem neki. Másnap reggel felébredek: tartozik egy millióval. Elengedem neki. Elengedem neki. Elengedem neki. Nem rovom fel, elengedem. Elengedem a torkát. Fojtogatom és elengedem." Azon veszem észre magam, hogy megint fojtogatom, és megint elengedem. „Rossz keresztény vagy, mert fojtogatod!" Nem! Rossz keresztény vagy, mert nem engeded el.
Persze, nincs olyan, hogy rossz keresztény. Nincs olyan, hogy jó keresztény vagy rossz keresztény. Minden keresztény rossz. :-) Isten jó egyedül. Miért? Azt hitted? Annyira gáz vagy! Mint én. Ha csak annyira vagy gáz, akkor teljesen bajban vagy! Ne legyenek hamis reményeid! Isten azonban szeret, és az a szeretet ott van benned. „szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok" Ez nem az, hogy te szeretsz! Te nem tudsz szeretni! Önző kis lény vagy. Nincs ott benned. Istenben van ott. Viszont Isten ott van benned, és ha egyetértesz, ha hiszel - erről mindjárt szó lesz -, ha hagyod, ha újra ezt választod, akkor a szeretet el kezd benned működni.
Ott van benned és kifejeződik, és élsz egy új életet. Ám nem úgy, hogy egy napon könnyebb leszel, mint a levegő, és állandóan lebegsz; hanem úgy hogy állandóan kapaszkodsz a léggömbbe. Mit jelent ez? Újra és újra döntesz. Újra és újra választasz. A saját reakcióddal szemben Istent, aztán remélhetőleg az ő reakciói fejeződnek ki. A szeretet az Ő.
A szeretet nem rója fel a rosszat. Azt gondolom, ha ezt elég sokáig teszed, akkor elvész a súlya. Egy ponton a lelked megszokja. „Tartozik egy millióval." „Á, dehogyis tartozik! Elengedtem már neki. Az a pénz már nem létezik." Ránézel még egy évvel később, és eszedbe sem jut a millió. Még egy évvel később, ha ő mondja neked, hogy összeszedte a pénzt, amivel tartozott, akkor azt mondod: „Mivel? Dehogyis! Felejtsd el! Ne add oda! Nem kell! Rendben van." Tudod ezzel kezdeni? (Ez most nem egy felszólítás volt, hogy kérj kölcsön, bírd ki öt évig, aztán elengedi.)
A megbocsátás el tud juttatni oda is, hogy felépül ez az új valóság. A kérdés az, hogy tudod-e itt kezdeni? Nem tudod, lehetetlen! Azt mondod: nem tudok megbocsájtani, és közben arra gondolsz, hogy nem tudom elfelejteni. Persze, hogy nem tudod. Isten azért adott agyat, hogy ne felejtsd el, de úgy dönthetsz, hogy nem rovod fel neki. „De az olyan nehéz? Azt újra meg újra meg kell csinálni. Mindig jönnek az érzelmek. Mindig újra kell gondolni. Mindig el kell dönteni, hogy megfojtom-e vagy sem. Olyan jól esne fojtogatni."
Ez vicces, ha tartoznak - mert kevesünkkel történik meg -, de mi van a gyerekeddel, aki halálra zrikál. Mi van a férjeddel, aki nem adja meg neked, amire vágysz? Mi van a feleségeddel, aki nem adja meg neked, amire vágysz? Mi van azokkal, akik naponta tesznek rosszat veled kicsiben? Mi van azzal, ami körülveszi az életedet, amiben benne élsz? El tudod engedni? Meg tudod tenni? A szeretet megteszi. A szeretet nem rója fel a rosszat.
1Kor 13:6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Nem örül a hamisságnak. Nem szentimentális. Az én kislányom nyalókát enne reggeltől estig. (Valószínűleg nem, de most az a kedvence.) Nem örülök a hamis dolgoknak. Nem örülök, ha olyasmit tesz, ami nem jó neki se rövid-, se közép-, se hosszútávon. Nem lesz nyalóka ebédre. Nem örülök a hamisságnak. Viszont hol van ebben az, hogy boldoggá teszem? Hol van ebben az, hogy az ő lelki felépítéséhez igazítom a körülményeket minden áron, hogy ő ellenállás nélkül, csöpögő nyállal boldog lehessen? Nincs benne!
Sőt, azt gondolom, ahogy ezt így nézem, hogy a szeretet nagyon sok mindent megtehet, amit mi elviselhetetlennek, felháborítónak tartanánk. A szeretet fegyelmezhet. A szeretet átvihet nehézségen. A szeretet szétzúzhatja a kis világunkat. A szeretet mindezt megteheti anélkül, hogy valaha is egy pillanatot vétene önmaga ellen, és jót tesz. Mindezzel jót tesz.
Egy nagyobb képet kell nézni, ahol katonai döntések születnek sokszor; ahol egy dolog biztos: nem körülöttünk forog a világ. Nem hozzánk igazodnak a körülmények, hanem nekünk kell igazodnunk a körülmények többségéhez. Elsősorban Istenhez, aki a végső körülményünk. Ő - anélkül, hogy bántó lenne, hogy irigykedne, hogy felróná a rosszat, nem örül a hamisságnak - szelíd kézzel végez rajtunk egy munkát, aminek az eredménye egy olyan ember, aki szabad, aki képes szeretni, aki egy olyan életet él, amelyet kizárólag érdemes élni.
Viszont ez a fajta élet olyan messze van attól, amit nekünk tanítottak, ami a zsigereinkbe be van ivódva és alapelvárásként él bennünk. Reggel felébredek. „Jó napom van. Vagy nincs?" És az elvek, ami alapján erről elgondolkozom, azok elmebetegek. (Nem biztos, hogy neked is. Csak magamról beszélek, meg arról a néhány emberről, aki bízott bennem annyira, hogy őszintén beszélt velem.)
De együtt örül az igazsággal. Van egy törekvése az igazság felé, a Biblia felé, Isten felé. Az a szeretet, amely nélkülözi az igazság iránti elkötelezettséget, az szentimentalitás. A szentimentalitás ártalmas. A szentimentalitás hajlandó a pillanatnyi örömért, a boldogságért tenni. „Ne konfrontálódjunk, ne ütközzünk, ne kelljen rosszat érezned, ne kelljen türelmesnek lenned, ne kelljen semmi olyasmit csinálnod, ami belső tartást igényel; ezért inkább eladom az igazságot, inkább hazudok, inkább feladom azt, ami igazán fontos, csak ne legyen most baj. Mosolyogj! Mosolyogj! Dorombolj! És Istennek is ilyennek kéne lenni!" Nem! Isten együtt örül az igazsággal, és nem örül a hamisságnak. A szél fúj egy irányba és ennyi. A gravitáció lefelé húz és ennyi. Mindegy, hogy te mit szeretnél most. A világ nem körülötted forog.
1Kor 13:7 Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
Mindent elfedez. Ha te „boldogság" képletben éltél, akkor a szeretet definíció itt kezd rázós lenni. Itt kezd olyan árat követelni, amit nem tudsz, és nem fogsz megfizetni. Ha te dolgoztál azon, hogy boldoggá tedd a másikat, vagy ha olyan kapcsolatban voltál bárkivel is, hogy elvártad, hogy boldoggá tegyen téged, egy dolgot biztos nem fogysz tenni: nem leszel vele egy megingathatatlan szövetségben.
A „mindent elfedez" egy megingathatatlan szövetségről szól. A „mindet elfedez" arról szól, hogy én veled vagyok, bármi történjen is. Bármi történjen is. Ez azonban lehetetlen egy kölcsönösen függő kapcsolatban. Ez lehetetlen egy manipulatív kapcsolatban. A boldogság iránti elkötelezettség ide vezet. Kölcsönös függésbe, ahol senki sem szabad. Ahol a másik rossz tettei, az én rendszeremből való kilépése olyan árat követel, amit nem tudok elfedezni. Viszont ha szabad vagy és a másikat is szabadon engeded Isten valóságában, akkor egymás mellett, egymással törődve, egymást szeretve végigmehettek egy úton, ahol Isten hordozza a terhet, te meg a magadét, és Istennel a másikét is, de ami nem tesz rád elviselhetetlen súlyt, és el tud fedezni mindent.
Elfedez mindent. Mit jelent ez? „Láttam, hogy mit csináltál, de én ezt nem előkaparom, hanem eltakarom szeretettel. Ha előttem vétkezel, akkor én nem hurcollak ki az utcára, mint a farizeusok tették a parázna nővel, hogy megkövezhessék, és hogy Jézust tőrbe csalják, hogy a saját rendszerük életben maradjon, hogy ők jobbnak mutatkozzanak ebben a nyilvánvaló bűnben, mint mindenki más, hisz ők a vádlók. „Te vétkezel, én felemelem a vétkedet és miközben téged eltiporlak, én dicsőségesnek tűnök." A szeretet ezt nem teszi.
A szeretet mindent elfedez. Nem örül a hamisságnak, együtt örül az igazsággal, de van egy szövetsége veled, amely megingathatatlan. Mindent elfedez. El tudod ezt képzelni, hogy Isten ilyen veled? „Uram, de vétkeztem." „Igen, de a fiam vagy. Lehet, hogy lesz egy-két kemény szavam hozzád. Lehet, hogy lesz egy-két következménye." Ne értsd félre! Ha életstílusként bűnben élsz, ha hülyeségeket csinálsz következetesen, ha nem vagy feddhetetlen, ha nem térsz meg belőle újra meg újra, ha nem állsz helyre, akkor Isten nevelni fog, de akkor is a fia / lánya vagy! Akkor is mindent elfedez. Akkor is azt mondja, hogy semmi nem állhat közénk.
Mindent hisz. Mi az igazság rólam? Én egy bevégzett, klassz ember vagyok? Ha Isten néz rám, akkor igen. Miért? Mert Ő mindent hisz. Mindent remél. Ő feltételezi rólam azt is, amit nem lát, de tudja, hogy véghez fogja vinni. Ő feltételezi rólam azt, ami még nincs is ott bennem, de tudja, hogy egy nap ott lesz. Megelőlegez.
Mindent hisz, mindent remél. A szeretet nem azt mondja, hogy teljesíts, hogy megérdemelten szerethesselek, hanem azt mondja, hogy: „Én beléd látom azt, amit te még elképzelni sem tudtál." Ebben is rengeteget vétünk, ha a boldogság-pályán vagyunk, mert nem bírunk így nézni arra, aki újra meg újra alulteljesít a programunkban. „Én boldoggá akarom tenni és nem tudom, ő boldog kéne, hogy legyen, és nem az. Nyilvánvalóan nem működik jól, se ő, se én. Nem nagyon hiszek én még annyit sem, amennyit látok, nemhogy többet." Kölcsönösen függő kapcsolatban mind a ketten sérülnek.
Mindent eltűr. Erre Jézus élete a megfelelő példa. Talán az Ő életének a fényében kérdezhetjük magunktól, hogy a mindenhez mi már eljutottunk-e a tűrésben. Hol van ebben az, hogy boldoggá teszem a másikat? Érted, hogy az egész koncepció a közelébe sem megy ennek? A szeretet, ami alapvetően határozza meg az emberi kapcsolatokat, a személyes kapcsolatokat, akár Isten és ember között, akár ember és ember között, nem tartalmazza a körülményekből fakadó teljességet. Nem tartalmazza az egyén elképzeléseihez való igazítását a dolgoknak. Legalábbis semmiképpen sem elsősorban.
Közben az egyik alapvágyunk és alapsóvárgásunk, és az egyik tanításunk, amit kapunk a XXI. században, az ez: a körülmények uralása. A körülmények uralásából fakadó teljesség. „Válassz olyan férjet / feleséget, amelyik jól működik! Csinálj olyan üzletet, amit te uralhatsz! Vezesd úgy az üzletedet, hogy úgy alakuljon, ahogy te tervezted! Tanuld meg uralni az életedet! Tanuld meg uralni az idődet, az energiádat, mindent uralj!" Van ennek helye, de az életre adott képletünk egyik alapeleme a boldogság, amivel tartozunk, és amivel tartoznak nekünk, és amely olyan frusztrációba vezet, mellyel az élet még a legjobb körülmények között is élhetetlenné válik. Azért, mert a valóság az, hogy nem körülötted forognak a dolgok. Nem foroghatnak körülötted.
Ha van egy szerető Isten - és van - és tényleg szeret, akkor ellent kell, hogy álljon neked. Muszáj. Az egyetlen járható út, hogy te törsz meg. Te hajolsz meg, és nem Ő. Muszáj megértened a valóság végső rendjét, és ez az, hogy te függsz, te tisztelsz és Ő szeret. És kegyelemből jön minden. Ez egy másik kapcsolat. Ő nem tartozik neked semmivel, de szeret téged. Meghalt érted és leteszi az életét érted a nagy képet nézve, és az igazságot egy pillanatra sem feláldozva a te érzelmeid, vagy pillanatnyi elképzeléseid a te igazságrendszered oltárán.
Isten összetöri azt, ami összetörhet, hogy megmaradjon az, ami törhetetlen. Isten igazi embereket nevel belőlünk, ahol a boldogság egy másik szinten igenis része az életünknek, de ahol ezt a világi elképzelést muszáj kiirtania, mert ellehetetleníti az életet. Azért, mert attól a szabadságtól foszt meg mindannyiunkat, amire Ő megszabadított. Attól, amire el vagyunk hívva, hogy csak Tőle függjünk; hogy az Ő életét élhessük nem tartozva senkinek semmivel, csak a szeretettel. Ámen.
Comments