Schlingloff Sándor
Az Eredményes Élet Találkozóknak a Biblia Szól Egyház ad helyet. Ez egy világevangelizációs szervezet - egy nagyobb missziós gyülekezet - helyi megnyilvánulása, amely önkéntes alávetettséggel működik. :-) A lelkipásztorunk P. Majoros Kende. Ő egy rendkívül szerető, aranyos, drága ember. Az Úr nevében szívesen vállalja azt a feladatot, hogy az Úr nevében téged is pásztoroljon.
Amúgy, ha nincsen gyülekezeted, akkor keress magadnak egyet. Nem kell, hogy a Biblia Szól legyen, nem mindenki olyan elvakult, hogy ezt válassza. :-) Én így tettem, és azóta sem bánom. Ám keress egy Bibliában hívő, a kegyelmet értő, lelkeket nyerő, Istent félő, örömmel és szabadsággal élő helyi gyülekezetet, akinek van pásztora, és akinek a pásztora úgy fog egy nap Isten elé állni, hogy számot ad rólad, félelemmel és rettegéssel.
Ne azért keress egy ilyet, mert a vallásod előírja, hanem, mert Isten így találta ki. Az autót sem azért viszed szervizbe, mert élvezed. :-) Bár a gyülekezetet lehet élvezni. Ha nem élvezed, akkor is el kell vinni szervizbe az autót. Ha nem teszed, az élettartama jelentősen csökken. Ez így van a keresztényekkel is. :-) (Ez egy új megközelítés.)
Efézusi levél
Eféz 4:31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt.
Azt mondtuk, hogy az önigazságunk a legnagyobb ellenségünk. Van egy igazságrendszer, amely helyesnek tűnik, amely méltányosnak látszik, amelyhez nagyon szorosan odakötöttük magunkat, amellyel kapcsolatban sok érzés, sok elkötelezettség, sok indulat van bennünk. „Vannak vonalak, amiket nem lépsz át! Világos? Hé, hátra! Közel jöttél az egyik vonalamhoz." „Milyen vonal ez?" „Az én vonalam! Te lépjél hátra! - Az én igazságrendszerem. Teljes elkötelezettséggel élek mellette. Van egy lobogó, és lobogtatom. - Rajta van a nevem, és ti vagytok a népem. Az alattvalók." Persze neked is van egy ilyen lobogód, amire a te neved van felírva, és mi vagyunk az alattvalóid.
Persze, nincs ez így kimondva, de az önigazság erről szól, hogy mindenkinek illik belépni a rendszernek arra a helyére, amit te szántál neki. Ha valaki vét eme „fenséges és magasztos" igazságrendszer ellen, akkor indulat, harag és kiabálás születik, mert én - a király - nemtetszéssel élem meg a szabályaim átlépését.
„Én egy erkölcsi normát követek. Én egy vallásos szabályrendszert követek. Én erkölcsös ember vagyok. Én tudom, mi a jó és mi a rossz. Tudom, mi a helyes, és mi a helytelen." Szerintem Ádám és Éva is valami ilyesmit mondott, miután evett a gyümölcsből. Pont ez a bajunk. A bukás erről szól. Ez a bukás. Most vallottad be, hogy mindent elszúrtál, elszúrsz, és el fogsz szúrni. Mert most vallottad be, hogy neked véges teremtett lényként - akinek akkora az agya, mint egy mazsola; akinek az információja a dolgokról kb. annyi, mint amennyit én tudok a magfizikáról - te döntöd el, hogy mi a helyes, és mi a helytelen.
Neked van egy véleményed a dolgokról, és ezt a véleményt éled. Persze ezt kivetíted Istenre, és azt mondod: Isten akarja; kivetíted a társadalomra: így neveltek; kivetíted egy fajta etikára: így helyes és így helytelen; ezzel egy olyan magabiztossággal lebegtetsz egy önigazság rendszert, hogy azt öröm nézni. Tényleg komolyan gondolod. Ott állsz velem szemben, és villámokat szóró szemekkel mondod, hogy lépjek hátra, és látom, hogy ártatlan vagy, mert komolyan gondolod. Viszont be vagy csapva. Nem is vagy ezen a bolygón.
Önigazság. Igazságnak tűnik. A legegyértelműbb, a legmélyebben őrzött szabályrendszer, a te szívedhez a legközelebb álló. Persze vannak pillanatok, például egy istentiszteleten, egy bibliaórán, Biblia olvasása közben - sokszor ezért nem szeretjük olvasni -, amikor kiderül, hogy van egy magasabb szintű igazságrendszer. Magasabb, mint az erkölcs, magasabb, mint az etika, magasabb, mint a kultúránk, magasabb, mint a logika, a pragmatizmus - így működik, így hasznos -, ami viszont nem áll közel hozzád. Nem nőtt hozzád.
Amikor azt az igazságrendszert sértik, vagy te sérted, vagy valaki más, akkor nem ébrednek benned nagy indulatok. Ennek a forradalomnak nem vagy harcosa, a sajátodé igen. „A véremet adom magamért." Viszont az objektív igazságért, azért nem. Olyan könnyű ennek a pártjára állni, a sajátodéra. Ez az, amivel Isten harcol.
Ádám és Éva, a jó és rossz tudásának a fájáról evett. Arról a fáról, amelyről miután ettek, képesek voltak Isten nélkül eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, miközben akkora volt az agyuk, mint egy mazsola, az információjuk a dolgokról annyi, mint az atomfizikáról, és ilyen módon képtelenek a valóban helyes döntésre. Azelőtt hogyan döntöttek? Megkérdezték Istent.
- Isten! Ez jó?
- Jó.
- Ez rossz?
- Az rossz.
Istennek helyes volt a válasza? Igen, teljesen. Ő a mindentudó, mindenható, teljes bölcsességgel élő, szerető Isten, aki a legmagasabb nézőpontból ítéli meg a dolgokat. Az Ő nézőpontja az egyetlen helyes nézőpont. Az egyetlen helyes! A te nézőpontod akkor lehet helyes, ha az megegyezik Istenével. Ő azt mondja: ha az Én nézőpontomból nézzük a dolgokat, akkor nincs benned indulat harag kiabálás.
Nincs benned keserűség, és nem istenkáromlással és gonoszsággal élsz. Ez Isten nézőpontjában nem létezik. Istenben létezik jogos harag. Ez az, amit mi ritkán érzünk. Jogos harag az, amikor a bűn miatt haragszunk az ördögre, amikor haragszol a világra, ahogyan tönkreteszi az embereket. Lehet, hogy éreztem már ilyet, de ritkán. Sokkal inkább érzem azt: „Hé! Hátra kettőt! Közel vagy az egyik vonalamhoz!"
Az egyik legnagyobb ajándék, amivel élhetünk, az a fajta alázat, ahol csak egyszerűen tisztában vagyunk vele, hogy tévedhetünk, és valószínűleg tévedünk. Az, ahogy ebben a pillanatban látom a dolgokat, az nagy valószínűséggel nem az, ahogy a dolgok tényleg vannak. Nem érdekel, hogy mióta vagy keresztény, mennyire ismered jól a Bibliát, az, ahogy látod a dolgokat, az nagy valószínűséggel nem az, ahogy a dolgok tényleg vannak.
Meg kell, legyen benned az az alázat, amiből elismered, hogy tévedhetsz. Hogy a tévedés a teljes félreértés lehetősége mindig ott van a te meglátásodban, a te ítéletedben. Akkor ez nem csaphat át a másik oldalra - én semmit sem tudok, semmi sem olyan, amilyennek látszik -, csak ott van az: Uram, szerintem ő átlépte az én piros vonalamat, szerintem packázik velem, szerintem ez így most nem helyes, de Uram, Te mit mondasz? Te mit mondasz, mert én valószínűleg tévedek? Én most így érzek, bevallom. Mindjárt orrba vágom. Mégsem teszem, mert tudom, hogy valószínűleg tévedek. Uram, mi a Te nézőpontod?" Ez a függetlenség és a függés közötti különbség.
A jó és rossz tudása azt eredményezte, hogy már nincs szükségem Istenre. Eddig fogalmam sem volt róla, hogy mi micsoda. Mindig meg kellet kérdezni Istentől.
- Ez mi? Az mi? - és Ő elmagyarázta.
- Ez jó?
- Jó.
Nézem a következőt.
- Ez jó? Nem tudom. Uram, Te kell, hogy megmondd!
A jó és rossz tudásának a gyümölcse után az ember önmaga ítélt. Ránézett és azonnal volt egy véleménye. Az nem jelenti azt, hogy helyes volt a vélemény, de volt vélemény. Megvolt az ítéletalkotás képessége Istentől függetlenül. Innentől a belső természetemből, működésemből fakadóan mondhatom Istennek azt: „Nincs Rád szükségem. Majd én megmondom. Eddig Téged kérdezgettelek, de mostmár én is látom. Persze, én mást látok, mint Te, de nekem nagyon jónak tűnik."
Ahogy elvész az a félelem, hogy tévedek, hogy elrontom az életemet, és másokét; ahogy elvész az a félelem, hogy Én Isten nélkül caplatok egy világban, amiben nem tudok semmit, abban a pillanatban bajban vagyok. Azt hiszem, ezt hívja a Biblia testiségnek. Amikor az én természetem szerint élek Istentől függetlenül.
„Nem élek én Istentől függetlenül! Én Biblia Szólos hívő vagyok, nem is csak olyan vallásos, hanem Bibliaiskolába járó, gyülekezetbe járó, Eredményes Élet Találkozóra járó, sőt hallgató. Ne mondd nekem, hogy én testi vagyok! Csak, én ítélek helyes és helytelen felől. Én ítélek jó és rossz felől. Én, és Istent csak ritkán kérdezem, igazán. Istent kérdezem, hogy aláírta-e már a kívánságlistámat. Ez a kérdésem Istenhez. Aztán nagylelkű vagyok, mert nem veszek össze Vele teljesen, hogy még nem írta alá." Persze nem biztos, hogy így van.
Érted-e, hogy az életnek így kell kezdődnie: „Uram, itt vagyok. Itt vagyok ennek a napnak az elején. Én most lobogtatok egy lobogót, és nem tudom, hogy jól teszem-e. Nekem most van egy gondolatom, egy véleményem a saját életemről, és nem tudom, hogy az jó-e. Te beszélj hozzám! Te oktass engem! Én kérdezlek. Add nekem a Te nézőpontodat! Én tévedek, Uram, Neked igazad van." Egyszercsak eszembe jut, hogy az Úr mit mondott. Egyszercsak tudom, hogy miben van igazam. Lehet, hogy az nem sok, de az nagyon erős, nagyon mély. Az valóság, összhangban van azzal, ami tényleg van. Az tényleg működik. Minden a hasznára van annak, aki Istent szereti. Nem tudok sokat, úgy értem: zajlik az élet; de szeretem az Urat! Szeretem Istent, és minden a hasznomra van.
„Nem tudom, hogyan. Ne mondd, hogy ... Van egy véleményem róla, hogy ez most micsoda. Szerintem ez az, hogy átlépted a vonalamat, és packázol velem." Viszont tudom, hogy a hasznomra van. Tudom, hogy az Úr velem van, és ebből a nézőpontból nézem. Aztán tudom azt, hogy az Úr meghalt értem. Tudom, hogy én voltam az adósok között a legnagyobb. Én voltam a legnagyobb bűnös, én vagyok a legnagyobb bűnös. Nekem semmi jogom nincs kinyitni a számat. Semmi jogom nincs itt állni. Semmi jogom nincs itt lélegezni. Semmi jogom nincs elvárni. Semmi jogom nincs. Én vagyok az utolsók utolsója, és mégis élek. Igazságot kaptam. Egy új útlevelet. Egy új állampolgárságot. Egy új méltóságot ajándékba. Nem az enyém. Nem előjogon kaptam. Ajándékba. Úgyhogy nem dicsekszem, csak az Úrral. Nem vádolok, mert én sem vagyok jobb nálad, sőt.
Van egy új nézőpont, az új szövetség nézőpontja. Olyan nehéz benne élni, mert annyira másra tanítottak. „Az én rendszeremben van helye az indulatnak, haragnak, és kiabálásnak, mert sose csináljátok azt, amit mondtam, sose csináljátok azt, amit ígértetek. Nekem nem jár egy kis boldogság? Ti meg pokollá teszitek az életemet? Szedjétek már össze magatokat! Nincs ez így helyén! Na, látom, hogy ez hatott." Nem emlékszel rá, amikor ezt komolyan gondoltad?
Nem emlékszel rá, amikor ültél valahol, és sajnáltad magad, hogy az élet hogy kitolt veled? A társadalom, a kormány, a családod, a feleséged / a férjed, a gyerekeid, és a rendszeredet mennyire felborították, és tényleg ki voltál bukva miatta? „Hát persze! Hogyne emlékeznék rá. Tegnap volt. Nem olyan nehéz. A régebbire nem emlékszem már, de a tegnapira még igen."
Indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás. Ha jól végiggondolod, ki az, aki a legkevésbé tartja be a szabályait? Ádám rögtön kiszúrta. Neked lehet, kicsit több idő kellett hozzá, mert olyan jól ki vagy képezve, Biblia Szólos módon. Ádám rögtön mondta: az asszony, akit Te adtál nekem! „Megvan a bűnös! Megvan. Úgy értem: Isten. Miért engedi ezt meg? Jár ez neked? Mit tettél, hogy ilyen életet kaptál?" Persze, ezt így nem mondjuk, de gondoljuk. :-) Amikor úgy igazán jól állnak a dolgok.
A felsorolás így szól: Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt most belefoglalja. Ezek a gonoszságok, és minden egyéb gonoszság, vagy van ez a felsorolás, és a gonoszságok, de ha belefoglalja, úgyis érthető lenne. Mert ha a gonoszság az isteni nézőpont hiánya, akkor ez az. Baromi jól néz ki. Kemény gallérja van öltöny nyakkendője, mosolyog reggeltől estig. Gonosz és istentelen, és önigazság az alapja.
Az alapja az, ami maga a bukás, hogy az ember elszakad Istentől, és Isten nélkül, Istentől függetlenül, Isten gyanánt ítél és él. „Ki a góré? Kié az ország? Tudom, hogy a jó válasz az, hogy a Tiéd. De! Valójában az enyém. Jó, a Tiéd, csak én rendelkezem fölötte." Valami ilyesmi. Trónbitorlás. A mindenható Isten elleni lázadás vétsége, amely megbocsájthatatlan. Amely bármilyen normális királyságban fővesztéssel járna. A lázadónak azonnal lecsapják a fejét. Ti mind ebbe a csoportba tartoztok. :-)
Jó ezzel viccelni, mert ez a sztorink, ez a gyarlóságunk. Isten nem bukik ki ettől. Mi vagyunk a gyermekei.
Én most látom a gyermekeimet, egy négy és egy másfél éves. Meg ne tudd, miket csinálnak! Én kibukok ettől? Dehogyis! Majd felnőnek. A feleségem bukik ki tőle. A lányom. Próbálom reggel felöltöztetni. „Apa, segíts! Nem tudom felvenni." Felöltöztetem. „De én egyedül akartam!" - és elkezdi levenni magáról a ruhákat. Velem packázik, rendben van, de ki van bukva, szegény. Tényleg sír. Igazi könnyeket potyogtat, hogy én felöltöztettem, pedig ő úgy szeretett volna egyedül. Igazi szenvedésem megy át. A kis buggyant lelkével szenved a semmi miatt. Ez csináljuk mi is.
Ezt csináljuk mi is. Pont ezt. Isten nem azért nevel minket elsősorban, mert: „Micsoda szégyen! Én vagyok itt a király és minden angyal rajtam röhög, hogy a gyermekeim ilyeneket csinálnak." :-) Isten trónja nem inog. Ő a szeretet és az igazság és a szentség megközelíthetetlen magasságában ül és szeret minket. Persze egy nap a tetteink dicsőíteni fogják Őt. Sőt, már most is teszik.
Ám leginkább mi szenvedünk az éretlenségünktől. „Ki vagyok bukva, mert minduntalan olyan határokat szabok, amiket senki nem tud, és senkinek nem is kell betartania. Én minduntalan ki vagyok bukva, hogy senki nem tartja be a szabályaimat." Állandó sértettségben, állandó frusztráltságban, állandó harcban élek. Keserűségben, indulatban, haragban, kiabálásban, mindenféle istenkáromlásban és gonoszságban. „Mert semmi nincs úgy, ahogy én akarom!" Isten hozott a valóságban! Ez az élet első bölcsessége. Semmi nincs úgy, ahogy te akarod, de attól a dolgok még jól vannak, mert a dolgok egy mindenható, szerető Isten kezében vannak. Ha te meghajolsz, akkor élhetsz, ha nem hajolsz meg, akkor el fogsz törni. Ennyi. Ámen. Ilyen egyszerű.
Hidd el, Isten nem fog meghajolni! Borzasztó türelmes, borzasztó kegyelmes; megfutja a köröket százszor, ezerszer, de a végén úgy lesz - legkésőbb akkor, amikor átlépünk a mennybe -, hogy minden térd meg fog hajolni. Minden térd. Vagy megbánásban, vagy győzelemben. Vagy így, vagy úgy, de mindenképpen úgy lesz, ahogy van. Isten nem fogja a valóságot újra alakítani hétmilliárdszor, ahány elképzelés van.
Ámos 3:3 Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg?
Jogos. Együtt járni, igazán közösségben lenni, ahhoz egyet kell, hogy értsünk. Nem muszáj szolgai engedelmességgel.
„Nem értek egyet." Jó, akkor beszélgessünk, és két óra múlva egyetértés van, és egyfelé megyünk. Ha ez a beszélgetés Istennel zajlik, akkor szerinted kinek kell egyetértenie kivel? „Istennek velünk." :-) Most komolyan! A megbántottságodnak nem ez az oka többségében? „A fenébe is, megmondtam Istennek, és nem csinálja. Hányszor kértem Tőle, és még ennyit sem tud, megtenni!" Hallottad-e már ezeket a mondatokat? Hogyne!
Hogyan járhatnának ketten együtt, ha csak egyet nem értenek? És ez úgy néz ki: „Uram, én tévedek. Taníts engem! Egyet akarok érteni azzal, ami vanHogyne. Az igazsággal. Veled." Tudod-e, kik azok, akik nem akarnak egyetérteni? A Biblia nagyon pontos kifejezést használ rájuk. A Példabeszédek tele van vele. Melyik szót használja? A bolond! A bolond. Ez az!
A bolond. És mi azt hisszük az a bolond, aki egykor Lipóton élt. Nem! Az olyan bolond, akinek a bolondsága olyan mértékű már, hogy a társadalom sem tudta elviselni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne sok bolond az utcán. Olyan emberek, akik egy képzelt valóságban élnek. Nem az eredetiben, hanem a sajátjukban. Az a bolond, aki nem a valóságban él! Viszont, ha a valóság csak az Istené, és csak az Ő nézőpontja a helyes, akkor mindenki, aki az önigazságában él, az bolond.
Ezen nevetünk, de aztán „a szívbeli elkötelezettségünk, a jogaink, az elképzeléseinkkel; annyi áldozatot adtam érte, valamennyi csak járna vissza; olyan mélyen érzem, hogy igazam van, és a dolgoknak úgy kéne lennie, és én jogosan vagyok kibukva..." Közben mi vagyok? Bolond.
Mi a gyógyír rám? „Mindenki más úgy tesz, mintha igazam lenne!" Igen, Mr. Napóleon. Igen, tábornokúr. (Hozd a zubbonyt!) Igen, tábornokúr. Hozzuk a lovát, tábornokúr. - ezt szeretnéd, nem?! „Engedjetek egy kicsit! Engedjetek egy kicsit!" Főleg Isten, ugye? „Megtehetnéd! Én Napóleonnak képzelem magam, Neked mibe kerül egy kicsit eljátszani, hogy tényleg az vagyok?"
„Semmibe nem kerülne. - mondja az Úr. - Csak nem akarom, hogy bolond maradj! Nem vagy Napóleon. Nem, és Én szeretlek. Szeretném, ha a valóságban élnél. Szeretném, ha méltósággal élnél. Szeretném, ha mindaz lennél, aminek Én látlak, és az több, mint csak egy Napóleon. Ellened fogok állni. Hadakozni fogok veled, hogy visszahozzalak a valóságba. Az Én valóságomba. Halálosan nem érdekel, hogy mennyire hisztizel közben. Halálosan nem érdekel, hogy mennyire fenyegetőzöl, vagy kétségbeesel. Visszahozlak az Én valóságomba. Van rá egy emberöltőm. Ha az egész életedet a Velem való tusakodással akarod tölteni, Nekem belefér."
Mint Jákob, aki időskorára támaszkodott a botjára. Addig a maga feje után járt. Dörzsölt volt itt, dörzsölt volt ott. Tudta, hogy kell ezt csinálni, Istennel bizniszt kötni: ha megáldasz, Téged foglak követni, te leszel az egyetlen Istenem. A végén ez a harc elment odáig, hogy tényleg harcolnia kellett Istennel, bunyó volt. Isten ott is mondta: „Nem bírok vele! Nem enged, ő Napóleon" :-), és megütötte a csípőcsontját. Klakk, „Napóleon" fekszik, és nem tud másképp felállni, csak egy botra támaszkodva. Csak az Istenére támaszkodva. Így élt Ádám és Éva a bukás előtt. Semmit sem tudtak, csak Istenre támaszkodva. Semmijük sem volt, csak Istenük, és ezzel mindenük megvolt.
A mi bajunk az, hogy nekünk van mindenünk, hogy mi vagyunk a magunk urai, mi vagyunk a saját világunk királyai: bolondok. Isten hadakozik velünk, hogy végre Ő ülhessen a trónra, és végre mondjuk azt: „Nem tudok semmit Uram, Te taníts engem. Én tévedek, Neked igazad van. Együtt akarok járni Veled, mint örökös, mint fiú, mint szeretett, de nem bolondként, hanem ahogyan azt Te mondod."
Így imádkozom: „Én tévedek, Uram: Neked igazad van. Én tévedek, Uram. Neked van igazad. Te szólj, én csendben hallgatlak. Én csendben vagyok, és hallgatlak. Add a Te nézőpontodat! Semmit nem látok úgy, ahogy azt Te látod! Semmi sem olyan mély, mint amilyen mélynek Te ismered. Add nekem a Te nézőpontodat, én tévedek, Uram, és Neked van igazad. Beszélj! Én hallgatok. Én kérdezlek Téged, és Te taníts engem!" Hányszor mondod ezt? „Remélem, elégszer. Minden nap. Minden órában. Minden percben."
Eféz 4:32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak! Ha Isten nézőpontját megtalálom, ha a valóság az, aminek Isten látja, akkor elkezdek egy új valóságot visszatükrözni. Tudod, hogy miért nehéz az én életem? „Mert én az ÉN birodalmamban élek. ÉN szigorú király vagyok. Keménykezű. Ott is arat, ahol nem is vetett. Olyan, amelyiknek mindig háborúja van - mint Saulnak; nem volt béke az ő idejében, mindenkivel hadban állt -, nehéz az én életem. Remélem, ti is látjátok." Mit tükrözök vissza? Mi az, amivel én élek minden nap, és amit te is kapsz tőlem? Ezt kapod tőlem.
Ha viszont váltok, ha felismerem Isten valóságát, és az Ő igazságában élek, amely egy szerető, amely egy kegyelmes, amely egy magasabb, amely egy megfizető, amely egy elvégzett, amely egy megnyugvó - a szombat napi nyugalom erről szól: nyugodj meg, minden elvégeztetett, nyugodj -, akkor mit kapsz tőlem? Akkor nyugalmat kapsz tőlem. Akkor jóságos leszek.
Jóságos. A természetemből adódóan pozitív, adakozó, a döntéseimben méltányos, a döntéseimben a te javadat, a te érdekeidet előtérben tartó, a döntéseimben jó eredményeket produkáló, jóságos.
- Mitől ilyen szép az ország?
- Mert jóságos a királya.
- Mitől ilyen gazdagok az emberek?
- Mert jóságos a királya.
- Mitől éltek ilyen békében és ilyen örömben?
- Mert jóságos a királya.
Irgalmasak. „Rendben. Mostmár Isten igazságában élek. Mennyivel jobb vagyok, mint te! Kitanultam ám! Olvastam és látok. Sok hibát. Egy igazi, és mostmár méltó szabály ellen vétett hibát." Ez a legfélelmetesebb hely. Mert amíg az önigazságom ellen vétett bűnödért büntetlek, addig még legalább tudat alatt érzem, hogy ez gáz. Amikor azonban Isten törvényének leszek a bírája, amikor Isten törvényének leszek a rendőre, amikor „én leszek a kihelyezett végrehajtó hatalom helyben likvidálási joggal, és mögöttem a teljes isteni igazság tekintélye áll, akkor félelem és rettegés uralkodik körülöttem." Szerintem valami ilyesmi lehet egy jó törvénykező gyülekezetben. Voltál-e igazi, jó törvénykező gyülekezetben?
Itt azt olvasom: legyetek irgalmasak. Akár látsz hibát, akár nem, irgalmat adsz. Az irgalom a megbocsájtásnak az a része, ahol nem adod azt a rosszat, ami jár. Gyakorold! Asszony! Emlékezz a férjed utolsó hibájára. Nem volt olyan régen. :-) Mit adsz neki? Irgalmat! Valószínűleg olyan iszkolj-irgalmat. J Talán az Úr nem ilyen irgalmat ad nekünk. Ő inkább a jóságos irgalmat adja. Azt az irgalmat, amelyen meg sem látod, hogy neheztel a hiba miatt.
A lányom hisztizik velem, mert felöltöztettem, miközben öt perce ő kért, hogy öltöztessem fel. Azt mondom: „Semmi baj, kicsim, majd holnap egyedül öltözöl. Jó? Te mondtad az előbb. Most menni kell az oviba, lépjünk túl ezen!" - és apa túllép ezen, közben lecsaptam volna a fejét legszívesebben. Viszont irgalmas vagyok a lányommal. Tényleg. Ami nem jelenti azt, hogy nem próbálom nevelni néha. Az egy másik tészta.
A nevelés nem az igazságosságom elleni vétség következménye, hanem a szeretetem következménye. Az irgalom az igazság elleni vétség következménye, ami nem adja azt a büntetést, ami a bűnösnek jár. Mennyire nem adja az irgalom? Az irgalom egyáltalán nem adja a büntetést. Amikor odacsapsz egyet, és azt mondod: nagyobbat is kaphattál volna - ez nem irgalom. Ezt szoktuk csinálni. Elképzelem, hogy mi járna neki, a felét odaadom, és azt mondom: örülj, hogy ennyivel megúsztad. :-) Eltöltünk egy fél örökkévalóságot a pokolban, és amikor kiengedett az Úr, azt mondja: örülj, hogy ennyivel megúsztad. Ez az Ő irgalma? Nem!
Legyetek irgalmasak! „Ez lehetetlen! Olyan mélyen belém égett az önigazság, olyan mélyek azok az indulatok! Az indulatok úgy jönnek, hogy nem is kell gondolkoznom előtte. Megnyomott valaki valamilyen gombot, amelyet nem is vettem észre, és teljes testszélességgel, az összes haderőmmel hadba vonulok az ellen a szerencsétlen ellen. Nem tudom, hogy állítom ezt le. Én olyan mélyen elköteleztem magam emellett. Én összeházasodtam az önigazságommal. Ez az életem, semmi mást nem tudok csinálni. Ezt hajtom végre. Lehetetlent kérsz." Egyrészt nem én kérem. Engem halálosan nem érdekel, hogy mit csinálsz, amíg nem vagy elég közel hozzám annyira, hogy zavarjon.
Az Urat érdekli. Az Úrnak az a tanácsa, hogy kapitulálj. Teljes fegyverletétel. Feltételnélküli kapituláció. Halál. Neked annyi. Vége. Leteszed a fegyvert, és egy új életet kezdesz. Hányszor? Minden percben. „Aki nem veszi fel a keresztjét, aki nem tagadja meg önmagát, nem méltó Hozzám, nem lehet az Én tanítványom." Lehetetlen, tudom, köszönöm, hogy kimondtad. Én is tudom, hogy lehetetlen. Újat kezdünk.
Te úgy, ahogy vagy, használhatatlan vagy. Te, a régi ember. Az, akitől te is szenvedsz. Ez nem azt jelenti, hogy te értéktelen vagy. Ez azt jelenti, hogy nagyon is értékes vagy, csak olyan sokáig éltél a szemétben, a koszban, hogy van egy részed, amit le kell vakarni rólad. A baj az, hogy te eddig azzal a résszel azonosítottad magad. „Azt mondtad, hogy ez vagyok én." Ez nem igaz! Te te vagy, és azt a részt meg csak le kell dobni, mint egy kabátot.
Vesd le a régi élet szerint való ó embert, és öltsd fel az újat, amely valóságos igazságban és szentségben teremtetett. „Hogy csináljam ezt? Hogy legyek irgalmas?" Úgy, hogy először tisztában vagy magaddal, a saját helyzeteddel. Te vagy az, akinek irgalomra van szüksége. Ahogy kinyitod a szádat ítéletre, abban a pillanatban lásd, hogy feláll egy teljes angyali szent isteni bíróság mögötted, és azt mondja: bűnös!; és már jönnek a smasszerek és visznek. Akkor te kiáltasz:
- Irgalom! - és megállnak.
- Azt lehet. Ha viszont igazságot akarsz, akkor viszünk. Téged elsőnek. Ám ha irgalmat kérsz, akkor megállunk. És most mondd el nekem, mit tegyünk a te testvéreddel, aki vétett ellened?
- Igazságot neki! - akkor megint jönnek a smasszerek és visznek. - Irgalmat!
- Azt lehet. Most mondd meg, mit tegyünk a te testvéreddel, aki vétett ellened?
- ...
Kiszúrtad, hogy ezt Isten így csinálja? Kiszúrtad-e, hogy a hegyes nyelvű, ítélkező ember vagy, akkor rengeteg gondod van? Akkor rengetegen vétenek ellened, rengetegen bántanak, rengetegen ítélnek el, rengetegen vádolnak. Kiszúrtad? Miért? Mert azt kapod vissza, amit te is adtál.
Istennek ez a módszere. „Hogy mutassam meg neki? Csak saját maga érdekli, úgyhogy az egyetlen üzenet, ami bejut, az, ami vele kapcsolatos. Muszáj, hogy vele megtegyem azt, amit ő megtett másokkal. Többnyire százszor kell megtennem, mire először elindul a papírtantusz lefelé." „Hogy vádolhattál meg ezzel? Hogy lehetsz ilyen igazságtalan? Teljesen ki vagyok bukva. Milyen szörnyű! Tönkretetted a napomat! Az életemet. Mindent. - és először felsejlik a gondolat: - Én vagy ötven embert vádoltam meg ugyanígy az elmúlt három napban, ... és olyan jól éreztem magam közben. Végre egy kis igazság született, végre egy kis rend keletkezett ebben a fene nagy rendetlenségben. És most azt kiabálom, hogy irgalmat, irgalmat; de én nem adtam senkinek." Akkor úgy legyen, ahogy a hitem diktálja, és én sem kapok tapasztalatomban, amíg fel nem ismerem, és meg nem térek.
Jób 3:25 Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem.
Ez Isten módszere. Az Aranyszabály:
Mát 7:12 Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük
Isten ugyanezt csinálja. Megfordítja: te rosszat teszel az emberekkel, Én is ugyanazt a rosszat teszem veled, amíg fel nem ismered.
Hogyan lehetnék irgalmas? Felismerem, hogy én ki vagyok, én hol állok, nekem mi a jogom, nekem mi a helyzetem. Ez az egyik. A másik az életcsere. Az ót levetem, teljesen szakítok vele, megtagadom. Nincs semmilyen szentimentális kötődés: „Olyan jó kis énképem volt már ebben a rendszerben. Olyan jól megmagyaráztam, hogy nekem igazam van, és én vagyok a sértett, és csak azért vagyok ilyen nyomott, mert mindenki rossz velem. Ez így egész jól működött. És most azt mondod, hogy mondjam azt, hogy én tévedtem, és mindenki másnak volt igaza? Ez egyenlő az öngyilkossággal! Az önértékelésem semmivé lesz azonnal. Nem engedem el! - aztán itt a megértés. - Az nem én voltam. Ki vagyok? Egy hercegnő? Egy királynő / király? Teljesen tiszta, méltósággal élő kibeszélhetetlen értékkel bíró lény?" Nincs egy szupersztár, aki hasonlíthatna? Nincs egy önfeláldozó, történelmet változtató hős sem, aki olyan lenne, mint te? Ez vagy te valójában. Csak választanod kell a kettő között, hogy melyikkel azonosítod magad. A buggyanttal, vagy azzal, akinek Isten teremtett. Akkor megvan ez a váltás: a régit levetem és felöltöm az újat.
A harmadik pedig az, hogy szeretetben élsz. Ezt mondja is Eféz 5-ben:
Eféz 5:1-2 1Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, 2és éljetek szeretetben ...
Szeretetben élsz. Tudom, hogy üres vagy; tudom, hogy nincs semmid; tudom, hogy azért vársz mindenkitől valamit, mert kisemmizett, üres ember vagy. Viszont nem kéne, hogy az legyél. Nem kéne, hogy vákuumban élj. Isten szeret téged. Isten ad neked. Isten a minden kegyelem Istene, csak nem fogadsz el Tőle. Duzzogsz Vele szemben, mert nem engedelmeskedik neked. Rossz a kapcsolatod Vele. Rossz alapon közelítesz. „Hogyan járhatnánk ketten együtt, hacsak egyet nem értünk? Hányszor mondtam már, hogy kell gondolkoznod?" És magányos vagy. Isten nem is veszi Magára: „Kihez beszél ez a kicsi ember? De aranyos! Biztos nem Hozzám!" És magányos vagy. Nem vagy közösségben Istennel. A magad kis világában élsz és ki vagy bukva mindenkire. Leginkább Istenre. A vákuumot fenntartod, ami rákényszerít, hogy mégiscsak uralkodj, és elvárj, és ...
Vagy szeretetben élsz, és azt mondod: „Uram, én tévedek. Uram, ne végy komolyan egyetlenegy szót sem tőlem, csak szeress. Csak beszélj hozzám, és én igazat adok Neked. Én mondom az áment." Mit jelent az ámen? Azt jelenti: „Úgy legyen! Úgy van! Egyetértek." Miért ez a lényege a kereszténységnek? Mind bolondok vagyunk, és Isten dolgozik az elménk helyreállításán.
Az egyik módszer az, hogy kommunikálok magammal. „Elhangzott egy igazság. Egyetértek. Én ezt gondolom. Ámen. Isten szeret engem. Ámen. Minden a javamra van. Ámen. Én hosszútűrő, béketűrő, irgalmas szelíd ember vagyok. Ámen." Egyetértek.
Amikor egyetértek, akkor Isten közel jöhet. Akkor Isten azt mondhatja: „Most nem tanítok neked hülyeséget, ha közel jövök, ha megáldalak. Most nem egy buggyant elképzelést erősítek, hanem te adtál igazat Nekem, és Én cselekedhetek. Hittél nekem. Elhitted az igazságot, amit mondtam. Ez ajtót nyitott, és azon Én átférek, és cselekedhetek. Mondd, hogy ámen. Mondd, hogy hiszek. Mondd: hogyan járhatnánk ketten együtt, hacsak én egyet nem értek Veled, Uram. És Én jövök a teljes hatalmammal és teljes erőmmel, és láncokat török le, és zárakat nyitok ki, és ajtókat nyitok ki, amiket senki be nem csukhat. Én vagyok Isten, és megáldalak, de neked egyet kell értened Velem. Neked kell az Én valóságomban élned. Nem lehet másképp! Nem lehet másképp, mert szeretlek. ... Valld meg a bűneidet."
„Bocsáss meg, Uram! Nemcsak hogy tévedek, hanem én vagyok az agresszor. Én vagyok a bűnös. Én vagyok az, aki miatt Te fölállhatnál, és az asztalra csaphatnál akkorát, hogy a föld beleremeg. Én vagyok a hiba. Bocsáss meg nekem, Uram." És a megbocsájtás azonnal jön. Nem úgy: „Egy nagy pofon. Kaphattál volna nagyobbat is!" Hanem azonnal megölelés van: „Gyere, igazad van, rendben van. Megbocsájtottam. Nézd csak, ki vagy! Nézd csak, mivé tettelek!" - és felemelés van, és szabadulás van. És Isten szeretete áramolhat, de csak az egyetértésben, csak a hitben, csak az alázatban, csak a megtörtségben, ahol te nagy igeneket mondasz Őrá és nagy nemeket önmagadra és a világra. Nem megy máshogy.
Ő nem fog meghajolni. Vagy te hajolsz meg, vagy eltörsz. Minden térd meg fog hajolni egy nap. Vagy győzelemben, vagy megbánásban. Én inkább hamarabb ítélem meg a saját tetteimet itt és most, és kapok ezért jutalmat, minthogy ragaszkodjak egy önigazsághoz, egy beteg elképzeléshez, aminek semmi köze nincs semmihez, amit akarok. Csak rám ragadt valahogy a kultúrámból, a neveltetésemből, a sebeimből, a fájdalmaimból, az önvédekezéseimből, az énképemből.
Valahogy rám ragadt, és elfelejtettem lerakni, és élem, mint egy ostoba, mint egy bolond. Inkább lerakom, és azt mondom: „Uram, itt vagyok. Nem látok semmit úgy, ahogy kellene, de Te velem vagy. Te velem vagy. Kérlek, szeress engem!" Ez egy olyan kérés, amit nem is kéne mondani, mert Ő szeret, és a teljes lényével jön feléd.
Jön érted. Ölel. Visz. Felemel. „Te vagy a gyermekem. Te vagy az Én fiam. Én akartalak. Én kerestelek, de föl kellett, hogy neveljelek. Igazi embert, szerető embert kellett, hogy csináljak belőled, mert szeretlek. Mert szeretlek, harcolnom kellett ellened! Hidd el viszont, a jó munkát elvégzem arra a napra! Hidd el, győzni fogok, és hidd el, a végén könnyek közt, egyetértésben, hálában leszünk együtt egy olyan valóságban, amelyet el sem tudunk képzelni, amelyben minden a lábunk alatt van."
Minden a lábunk alatt van, Ő a fej, mi vagyunk a Teste, és minden a lábunk alatt van. Mi, emberek el sem tudunk ilyet képzelni. Mi olyan picik vagyunk, olyan nyomorultak, olyan képtelenek. Egy nap abban a hatalomban fogunk élni, amire teremtve lettünk. Hatalom az érzelmeink, hatalom a szívünk felett. Hatalom a teremtett világ felett. Hatalom más lények felett, de nem az uralkodó, az önző, amit most is gyakorolsz, hanem egy szerető, egy irgalmas, egy jóságos, egy megbocsájtó, egy olyan hatalom, amilyennel Krisztus eljött a földre először. Egy olyan hatalom, amelyben a nagy meghalt a kicsikért, az igaz az igaztalanokért. Igazi emberek leszünk. Királyok és királynők. Isten kegyelméből. Ámen.
Comments