„És amik szükségesek...adják meg nekik naponként hiánytalanul" (Ezsd 6,9).
Ha valóban bízunk Istenben, képesek leszünk a saját szükségeinket és a munka terhének szellemi súlyát egyaránt elhordozni. Nem szabad titokban emberi forrásból jövő támogatásban reménykednünk. Az a helyes, ha nem Istenbe és emberekbe, hanem egyedül Istenbe vetjük a bizalmunkat. Ha a testvérek kimutatják szeretetüket, legyünk érte hálásak, de ha nem teszik, akkor is adjunk hálát Istennek. Mert ha Isten szolgája csak egyik szemével néz Őrá, de a másikkal emberekre figyel, az szégyenletes és méltatlan dolog. Ha Istenbe vetett bizalmunkat hirdetjük, de mégis testvérekhez fordulunk támogatásért, szégyent hozunk az Ő nevére. Hitből való életünk áttetszően valóságos legyen, és ne alacsonyodjunk oda, hogy jótékonyságból éljünk. Igen, ha merünk teljesen Istenben bízni, akkor minden anyagi dologban függetlennek kell lennünk az emberektől. Amikor feltétlen reménységünk van Őbenne, minden egyéb reménységet elvethetünk.