Bizony egyszer majd fölserdülsz fiam
és állkapcsodon felpattan a zár,
és beszélned kell. De az emberi szó
nem oszlik, mint a füst, vagy mint a köd,
hanem mint az érc a térben megmarad,
nem keveredik el és nem vegyül,
s ha létrehoztad, súlyát hordozod,
mert tett a szó, melyért felelni kell.
S az időben is, mint a gondolat,
(mely számmal nem jelölhető elem)
akképp marad meg változatlanul,
ahogy kimondtad. Rá piszok, penész,
s a ráfogás rozsdája települ,
de vendégbőre lehámozható,
s erénye, bűne tiéd egyedül.
Ezért hát egyszer, s mindenkorra, fiam,
döntsd el magadban mely oldalra állsz,
s ha döntésedben szív találkozik
értelemmel, s jó közérzeted
nem rontja kétely, lelkifurdalás,
és gyomrodban az étvágy otthonos,
s jött-ment fájások nem gyötrik fejed:
maradj utas a választott úton,
s legyen beszéded annak útköve,
minek eső és bontott szél nem árt,
s a rengetegben méltóképp vezet.
Szavadért, fiam, megpróbáltatás
köszönt reád és tieidre mind.
Éhezni fogod a pénzt, s nem jár neked.
Szomjazol hírt, s csak hírhedtté leszel.
S békére vágyol, pedig vívni kell.
Hallgatni próbálsz, de a hallgatás
emészt, és szádban rossz ízű a csend,-
hazugság ostyát forgatsz nyelveden,
de marja szád, és gyomrod mérgezi,
és foltokat hagy tiszta bőrödön.
Nincs hát menekvés. Pedig tart a kín,
gyötörnek olykor láthatatlanul,
de sokszor nyíltan, sokaság előtt,
csőcselék módján kövezik szavad,
és mindeni'kő homlokodon ér,
mert öntested a szó, mely megfogant
és elhagyott, mint magzat az anyját,
hogy éljen, folyton visszahatva rád.
Gyilkolnak tettel és hallgatással is,
(az elhagyott szó majdnem halott,
de tetszhalál ez, megszakítható)
de az így-úgy méreg, mind szívedre száll,
és sejtenként fogyasztja életed,
cseppenként szívja fenntartó erőd,
s lassan tükrödre vési koponyád.
S akkor gáncsot vet majd a gyávaság,
(unokabátyánk, botja félelem)
s te elharapnád inkább nyelvedet,
minthogy beszélj, hisz önméreg a szó,
s az öngyilkost az Isten bünteti.
De akkor, fiam, ha fogvacogva is,
ha reszketve, ha verejtékben is,
szüld meg a szót, mely oly mélyen fogant,
ahol még nem járt kés, szem, tudomány,
s mint diadalmas hatalmak keze:
a szózatunkhoz tölcsér lesz a szád,
s nem métereken, s nem órákon át,
de téren és időn túl, hallhatón,
az embereknek mondasz valamit.
Valamit, amit más nem mondhat el,
de amit neked kiáltani kell.
Ez törvényed, s a törvényre vigyázz.
Mert próbáidnak útján, ha megállsz,
ha gyötrelmeid kelyhét eldobod,
ha elrémülsz a holnapod előtt
s kitérni próbálsz: elhagy az erő,
mely, mint igazság védte életed,
mely házadnak, hol neved vétetett,
dicsőséget szánt elégtételül,-
ha kitérni próbálsz, poklokig bukol,
s ítélet vár, mely nem szán, nem kímél,
mert megharaptad méhében anyád:
amire szült, te megtagadtad azt.
Fiam, szeretlek. Indulj és beszélj, érezd: utadra áldás napja süt, s az út
Egy pontján én várlak, ne félj!