Babits Mihály
Anyám az égböl ledobott, az ebszem,
mert csúf valék és szégyenére, sánta;
teljes egész nap, teljes éjjel estem
mint hullócsillag, a nagy Óceánba.
Ott meddõ habtól ázott csonka testem
Eurynomé, az óceáni lányka
s Thetisz, az ezüstlábu asszonyisten
bevitték a zöld, márványos karámba,
ahol Próteusz örzi néma nyáját
s hol a zöld éjben lángom lett a lámpa,
ott készítettem kezem sok csodáját
gyöngyvirág-függõt s csattot, görbe láncra,
mig nagy halak suhantak el köröttem,
s zugott az örök óceán fölöttem.