Szuverenitás
1. Jelentése. - A szó „függetlent", „felségest", „uralkodót" és „legfőbbet" jelent. Elsősorban helyzetére utal (Isten a legfőbb lény a világmindenségben), azután hatalmára (Isten a legfőbb hatalom a világmindenségben). A Szentírásból tudjuk, hogyan él hatalmával. Egy uralkodó lehet diktátor (Isten nem az), egy uralkodó le is mondhat hatalmának igénybevételéről (Isten ezt sem teszi). Isten tökéletesen ellenőrzése alatt tart mindent, bár megengedi, hogy bizonyos események az Őáltala alkotott természeti törvényeknek megfelelően menjenek végbe.
2. Igei alap. - Istennek van terve (ApCsel 15:18), s ez a terv mindent magában foglal (Ef 1:11), amit irányítása alatt tart (Zsolt 135:6); tervében helye van a gonosznak is, amihez ugyanakkor Istennek nincs köze (Péld 16:4); tervének végső célja dicsőségének kimunkálása (Ef 1,14).
3. A probléma. - A szuverenitás látszólag ellentmond az ember lelkiismereti szabadságának és felelősségének. Ennek ellenére el kell fogadnunk, mert a Szentírás világosan tanítja. Egy másik ellenérv: Ha Isten szuverenitása tökéletes, hogyan tudta a gonosz a teremtett világot ennyire áthatni?
Isten az embert szabadnak teremtette, de azzal, hogy az ember Ura elleni lázadásra használta fel szabadságát, a bűn okozójává vált. Isten a terv megalkotója ugyan, mégsem Ő rendelte el a bűn elkövetését sem a Sátán, sem az ember esetében. Annak ellenére, hogy Isten gyűlöli a bűnt, számunkra ismeretlen okból a bűn jelenlétét mégis megengedi. Örök tervében a bűnnek valamilyen szerepet kell játszania (máskülönben nem lenne szuverén Isten), méghozzá oly módon, hogy ne ő legyen annak eredője (ez szentségével állna ellentétben).
A szuverenitás és szabadság együtt antinómiát alkot („az antinómia a filozófiában két egymást kölcsönösen kizáró és logikailag egyenlő meggyőző erővel igazolható tétel ellentmondásának megjelölésére használt műszó"). A Bibliában található antinómiák azonban valójában csupán látszólagos ellentétek. Hit által elfogadhatjuk a bennük rejlő igazságot anélkül, hogy az ellentétet kiéleznénk, mely az igazság egyik oldalának a másik kárára való túlhangsúlyozását eredményezné. A szuverenitás nem törli el a szabad akaratot és a szabad akarat sem oldhatja fel a szuverenitást.
Apcsel. 15.18 „és aki ezt öröktől fogva tudja. ”
Ef. 1.11 „Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; ”
Zsolt. 135.6 „Amit csak akar az ÚR, megteszi az égen és a földön és a mélységes tengerekben. ”
Péld. 16.4 „Mindent rendeltetésének megfelelően készített az Úr, még a bűnöst is: a veszedelem napjára. ”
Ef. 1.14 „örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. ”