Az Úrban való gyönyörködésnek átalakító ereje van, mert felülemeli az embert romlott természetének kívánságain. Az Úrban való gyönyörködés nemcsak önmagában jó dolog, hanem a szívünkben is olyan kívánságokat ébreszt, amelyek teljesítésében az Úr kedvét leli. Avagy nem magasztos dolog-e az, hogy kívánságaink annyira átalakulnak, hogy végül azonosak lesznek Isten akaratával?
Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell... bánkódnom szívemben naponként? (Zsolt 13)
Aki bajban van, kiált; mi mást tehetne? Kiáltását Isten meghallgatja; kell ennél több? Ha szűkölködöl, olvasóm, kiálts azonnal, mert ez a legbölcsebb, amit tehetsz. Ne barátaid fülébe kiálts, mert még ha tudnak is segíteni rajtad, csak azért tehetik, mert Isten késszé tette őket rá. A legjobb egyenesen Istenhez fordulni, szóljon kiáltásunk közvetlenül hozzá! A legrövidebb út az egyenes út: fuss azonnal az Úrhoz, ne keress közvetítőket.
Mivel az igaz kívánsága is igaz, Isten nyugodtan teljesítheti azt. Viszont sem az egyes embernek, sem a társadalomnak nem lenne hasznára, ha ez az ígéret a gonoszoknak is szólna. Tartsuk meg az Úr parancsolatait, akkor Ő is méltányolni fogja kéréseinket.
Ha azonban az igaz ember esetleg jogtalan dolgot kíván, az nem fog teljesülni. De rá fogunk jönni, hogy ezek nem is valóságos kívánságok, hanem félreértésből, vagy eltévelyedésből fakadtak, és így az szolgál javunkra, ha nem valósulnak meg.
Krisztusban kell lennünk, hogy Neki élhessünk, és Benne kell maradnunk, hogy e nagyszerű ígéret beteljesedésére számíthassunk. Krisztusban maradni annyit jelent, hogy soha senki más és semmi más kedvéért nem hagyjuk el Őt, hanem élő, szeretetteljes, tudatos és engedelmes kapcsolatban maradunk Vele. A faág nemcsak közel van a törzshöz, hanem rajta is van, és folyamatosan abból nyeri az életet a gyümölcsterméshez.
AZ ÚR Jézus, mint Emberfia, Istentől függött, és ez tükröződik az életében a gyakori imádkozásra való hivatkozásban. A tanítványok látták imádkozni (nem először), és amit láttak, meggyőzte őket arról, hogy az imádkozás abban a csodálatra méltó életben döntő tényező. Ez a felismerés létrehozta bennük a vágyat a hasonló megtapasztalásra: „Uram, taníts minket imádkozni!" (1. v ). Tanúi voltak annak az életnek, amely állandó kapcsolatban volt Istennel, és szerették volna megismerni a titkot.
MILYEN KÖSZÖNETET tudott Dávid - vagy akár mi - adni az Úrnak mindazért, amit Ő jelentett és tett? Mert az Úr Isten nemcsak ismerte szolgáját, 20. v., hanem megjelentette szolgájának saját szándékait is, 21. v.; vö. 11.22.25. v. Azok, akik tudják, hogy „a Te néped" közé számláltatnak, 23-24. v., és hogy ők „a Te szolgád", 19-21.25-29. v., azokat szívük arra készteti, hogy „könyörgéssel könyörögjenek", 27. v. Az imádságot nem valamilyen szükségérzet ösztönzi.
Erőt kértem, hogy céljaim elérjem,
Erőtlenné tett, hogy engedelmeskedjem.
Egészséget kértem, hogy magasra törhessek,
Kegyelmet adott, hogy jót tehessek.
Gazdagságot kértem, hogy boldoggá tegyen,
Szegénységet kaptam, hogy bölcs szívem legyen.
Hatalmat kértem, hogy magasztaljanak,
Gyengeséget kaptam, hogy Rá támaszkodhassak.
Kértem én mindent, hogy örömöt leljek az életben,
Életet kaptam, hogy örömöt leljek mindenben.
Semmit sem kaptam, amit kértem vagy reméltem,
Isten meghallgatta imámat.
Egy szombat reggel egy kisfiú a homokozójában játszott. Ott volt nála egy doboznyi autója és teherkocsija, a műanyagvedre és egy fényes, piros műanyag lapát. Ahogy utakat épített és alagutakat ásott a puha homokban, talált egy nagy követ a homokozó közepén. A fiúcska körülásta a követ, és így sikerült kiszabadítania a homokból. Nem csekély vesződséggel nyomta, taszigálta a követ a lábával. (A fiúcska nagyon kicsi volt, a kő meg nagyon nagy.) Amikor a homokozóláda falához ért a kővel, azt látta, hogy nem tudja átgurítani rajta.
Az imádság: hívő ember lélegzetvétele;
érte szíve Isten iránt, hálával van tele.
Az imádság: égbe szálló mélységes hódolat;
Istenünkkel a legbensőbb, szent, titkos kapcsolat.
Az imádság: beszélgetés, őszinte, gyermeki;
Atyával, ki a gyermekét, áldja és szereti.
Imádság: a lélek szerve, amellyel lélegez;
imádság nélkül a lélek, elsorvad, vége lesz!
Az imádság: lelkünk szárnya, mely felfelé emel;
Isten trónja elé suhan, s eléje térdepel.
Az imádság: csodás ének, lelkünk szép éneke;
miért nincs a szívünk mindig, ily énekkel tele?