Egyszer volt egy jómódú család, ahol anya, apa, nagypapa és egy gyerek élt együtt egy fedél alatt. A családi étkezések mindig közösen, az asztalnál zajlottak. Karácsonykor mindig szép terítő, friss virág, és drága étkészlet került az asztalra, úgy, ahogy illik. A nagypapa már öreg volt, reszketett a keze, sokat betegeskedett. Ezért kilötyögtette az ételt a drága asztalterítőre. Rossz szemmel nézte ezt a menye és ezért korholta az idős embert. Karácsonykor azonban megelégelte a dolgot és nem engedte a családi asztalhoz ülni. Így a nagypapa a sarokban ült le egy sámlira, ölbe vette a tányérját és úgy evett. Egy óvatlan pillanatban azonban kiesett az öléből a gyönyörű tányér és tartalmával együtt leesett a konyha kövére, ami darabokra tört. Nagyon mérges lett az asszony és a férje is, hogy a drága étkészletből eltört egy tányér, amit nagyon sajnáltak. Rá is ripakodtak az idős emberre az ügyetlensége miatt. Ezért karácsony másnapján elővettek egy csorba, megkopott cserépedényt és az volt a nagypapa tányérja. Ő nem ellenkezett, beletörődött a sorsába és elfogadta az ócska holmit. Finom vacsora került bele, a nagypapa pedig könnyes szemmel evett. Szeretett volna ő is az asztalnál ülni a családjával. Újra megismétlődött az eset. Ez a kopott kis cserépedény is kiesett a nagypapa remegő kezéből és darabokra tört a konyha kövén. Az anya már készült, hogy ismét leszidja a nagypapát, amikor felugrott az asztaltól a gyermekük és odasietett a cserepekhez. Elkezdte összeszedegetni óvatosan, egyenként. Erre az apja ráripakodott, hogy üljön le. A gyerek ránézett és azt felelte.
– Nem ülök le. Összeszedem és összeragasztom a cserepeket, hogy amikor ti lesztek öregek, akkor ti is ebből a tányérból egyetek!
Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened ad neked! 2Móz.20.12
Az ősz ember előtt kelj föl, az idős embert becsüld meg, és féld Istenedet. Én vagyok az ÚR. 3Móz.19.32