Wisconsin államban, Milwaukee-ben egy tizenéves fiú rákos volt, és több hetet töltött a kórházban, ahol sugárkezelésnek és kemoterápiának vetették alá. Közben kihullott a haja. Amikor hazafelé tartott a kórházból, aggódott - nem a rák miatt, hanem a szégyenérzet miatt, hogy kopaszon kell visszamennie az iskolába. Azt már korábban elhatározta, hogy nem fog parókát viselni vagy sapkát hordani.
Amikor hazaért, bement az ajtón, és felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére mintegy ötven barátja ugrott fel, és üdvözölte:
- Isten hozott itthon! - kiáltották.
A fiú körülnézett, és alig akart hinni a szemének, barátai mindnyájan kopaszra nyiratkoztak!
Nem szeretnénk-e mindannyian azt, hogy olyan barátaink legyenek, akik törődnek velünk, és olyan érző szívűek és elkötelezettek irántunk, hogy a hajukat is feláldoznák értünk, ha ezáltal érzékeltethetik, hogy szeretnek és elfogadnak minket? A mai világban nagyon nehéz ilyen barátokra lelni.
Amikor keresztyénekké leszünk, akkor szerető és segítőkész emberek kiterjedt családjába kerülünk be - az egyházba, Krisztus testébe. A Biblia arra tanít bennünket az 1Kor 12-ben, hogy ha a test egy tagja szenved vagy örömet él át, az egész test osztozik abban a fájdalomban vagy örömben. Együtt szenvedünk, és együtt örülünk. Ezt jelenti az, hogy Egyház vagyunk. Egy közösség vagyunk, egy család - igaz barátok.
Amikor így cselekszünk, azt tesszük egymásért, amit Jézus maga tett értünk. Ő annyira szeretett minket, hogy többet tett annál, hogy leborotválta a fejét. A keresztre ment értünk. Lemondott az életéről, hogy mi élhessünk. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).