Egy barátunk napszálltakor a néptelen mexikói tengerparton kószált. Séta közben észrevett egy másik férfit a messzeségben. Közelebb érve látta, hogy az odavalósi illető fáradhatatlanul hajladozik, és valamit a vízbe dobál. Miután még inkább megközelítette, megállapította, hogy a mexikói a dagály által a partra mosott tengeri csillagokat szedegeti össze, és egyenként visszahajítja oket az óceánba.
Barátunk elképedt.
- Jó estét uram! - szólította meg a férfit. - Azon tunődöm, hogy min fáradozik itt.
- Visszadobom ezeket a tengeri csillagokat a vízbe. Tudja, a dagály partra vetette őket, s ha nem segítek rajtuk, elpusztulnak.
- Értem, de hát százával hevernek itt a fövenyen. Ekkora tömeget nem tud visszajuttatni a vízbe. Meg aztán, gondoljon csak bele; nyilván ugyanez a helyzet végig a parton, sok száz kilométeren át. Akárhogy töri magát, nem lesz látszatja a munkájának!
A mexikói elmosolyodott, lehajolt, felvett egy újabb tengeri csillagot, és a hullámok közé dobta.
- Ennek az egynek mégsem mindegy.
Jóhír (evangélium): Isten velünk van, ki lehet ellenünk?!