Volt egyszer egy ember, aki azt hitte, hogy meghalt. Aggódó felesége és barátai elküldték őt a közelben lakó ismerős pszichiáterhez. A pszichiáter elhatározta, hogy oly módon gyógyítja meg az illetőt, hogy meggyőzi őt egy tényről, amely ellentmond annak a nézetének, hogy halott.
A pszichiáter azt az egyszerű igazságot választotta, hogy a halottak nem véreznek. Egészségügyi szövegeket olvastatott a páciensével, hullaboncolásokat nézetett vele, stb. Több heti munka után a páciens végül azt mondta: "Jól van, meggyőzött. A halottak nem véreznek." Ekkor a pszichiáter megszúrta a páciáns karját egy tűvel, és folyni kezdett annak a vére. A férfi eltorzult és holtsápadt arccal nézte a karját, s feliáltott: "Te jó ég! Hát mégis véreznek a halottak!"
Ez a pédázat azt mutatja, hogy ha az ember kellő kitartással ragaszkodik megalapozatlan eőfeltevéseihez, akkor a tények semmit sem változtatnak, és megteremteti saját, valóságtól elszakadt világát, amelyre a valóság nem hathat. Ez az állapot (melyet a filozófusok szolipszizmusnak, a pszichiáterek autisztikus pszichózisnak, a jogászok pedig elmebajnak neveznek) egyenértékű a halállal, mert megszakadt a valós világgal való kapcsolat.