Élt egyszer egy egércsalád egy nagy zongorában. Rajongtak zongora-világukért és a zenéért, ami gyakran hangokkal és harmóniával árasztotta el a sötét zugokat. Az egereket ez először egészen lenyűgözte. Vigaszt jelentett számukra és csodálattal töltötte el őket a gondolat, hogy van valaki, aki zenél. Bár ez a valaki láthatatlan volt a számukra, úgy érezték, közel van hozzájuk. Szívesen gondoltak a Láthatatlan Zongoristára, akit nem láthattak.
Aztán egy nap egy vakmerő egér feljebb mászott a zongorában, és nagyon elgondolkodva tért vissza. Felfedezte, hogyan keletkezik a zene. A húrokban rejlett a titok. Feszesen kifeszített, fokozatosan növekvő hosszúságú húrokat talált, amelyek rezegtek és vibráltak. Az egereknek át kellett dolgozniuk régi hitelveiket. Már csak a legkonzervatívabb egerek hittek a Láthatatlan Zongoristában.
Később egy másik felfedező egér is visszatért egy expedícióról, és újabb felfedezésről számolt be a zene eredetére vonatkozóan. A kalapácsokban rejlett a valódi titok! Több tucatnyi kalapács táncolt és ugrált a húrokon! Ez már bonyolultabb elmélet volt, de mindez azt támasztotta alá, hogy egy pusztán mechanikus világegyetemben élnek. A Láthatatlan Zongoristára már csak úgy gondoltak, mint egy legendára.
A Láthatatlan Zongorista pedig közben tovább játszott.
És közben Isten is tovább szeret bennünket, és gondoskodik rólunk.