„Tudok nyomorúságodról és szegénységedről." Jelenések 2,9
A Jelenések könyve elején a kis-ázsiai gyülekezetekhez intézett leveleiben az Úr Jézus gyakran mondja ezt a szót, hogy „tudok", mégpedig általában jó értelemben: „Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról..., nyomorúságodról és szegénységedről... szeretetedről és hitedről... stb." Ezekben a szavakban végtelenül nagy vigasztalás, együttérzés és bátorítás rejlik Isten népe számára.
Ebben az összefüggésben Lehman Strauss rámutat a következőkre: „Jézus itt az eredeti szövegben nem a »gnoszkó« szót használja, amely a tanulás, odafigyelés útján szerzett ismeretet jelenti, hanem az »oida« szót, amely azt jelenti, hogy valakit vagy valamit teljességgel tökéletesen ismer, nem csupán megfigyelés, hanem tapasztalat alapján is. Noha ez a világ nem ismeri igazán a szenvedő szenteket, az Úr mégis ismeri és szereti őket, Jézus Krisztus saját tapasztalatából ismeri az üldöztetést és a szegénységet. Azt is jól tudja, hogyan tekint a világ a keresztyénekre. Így aztán nem egy kísértésektől gyötört és megszomorított szentet erősített és bátorított ez a szó: »Tudok...«. Üdvözítőnk szájából elhangzó szó Isten mosolyával érinti nyomorúságunkat, és meggyőz arról, »hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk«" (lásd Róm 8,18).
Ez az együttérzés szava. Nagy Főpapunk tudja, mi mindenen kell átmennünk, mert ő maga is átment mindezeken. Ő a Fájdalmak Férfia, aki jól ismeri a gondokat és szomorúságot. Hiszen ő is szenvedett és megkísértett.
Ez a részvét szava. Mint a test Feje, az Úr Jézus osztozik az ő tagjaival azok kísértéseiben és üldöztetéseiben. A szívünkre mért minden csapásban részt vesz a Fájdalmak Férfia. Nemcsak elméletileg tudja, mit kell átélnünk; úgy ismeri azt, mintha ebben a pillanatban mindezt ő maga is újra átélné. Együtt érez velünk.
És ez a megígért segítség szava. Mint Vigasztalónk, mellénk áll, hogy velünk együtt hordozza terheinket és letörölje könnyeinket, hogy sebeinket bekötözze, és ellenségeinket elkergesse.
És végül ez a megígért jutalom szava. Az Úr mindarról tud, amit teszünk és szenvedünk, mivel egyek vagyunk Ővele. Gondosan följegyzi a szeretet, az engedelmesség és türelem minden cselekedetét. És egy napon, talán már nem is sokára, gazdagon megjutalmaz mindezért.
Ha most éppen a gondok és szenvedések völgyén kell is átmennünk, halljuk, amint Üdvözítőnk mondja nekünk: „Tudok minderről". Nem vagyunk egyedül. Velünk van ebben a völgyben, végig kísér bennünket, és biztosan elvisz rendeltetésünk vágyva várt helyére.