„(A Szent Szellem) nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek." János 16,13b-14
Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy a Szent Szellem nem önmagától szól, ezzel nem azt akarta mondani, hogy Ő soha semmit nem említ majd önmagáról, inkább azt, hogy a Szellem nem saját tekintélye alapján, és az Atya Istentől függetlenül szól. Ezt a következő szavak még jobban kifejtik: „...azokat mondja, amiket hall". Azaz: nem saját kezdeményezése alapján beszél.
A Szent Szellem egyik legfőbb feladata ugyanis, hogy Krisztust dicsőítse! Az Úr Jézus ezt mondja: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek."
Azaz: amikor olyan szavakat hallunk, amelyek az Úr Jézus dicsőségét hirdetik, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy ezeket a Szent Szellem ihlette. Másfelől viszont: ha olyan beszédet hallunk, amelyben az előadók inkább magukat állítják a középpontba, mint az Urat, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy ezek megszomorítják a Szent Szellemet. Mert Ő nem lehet egyszerre Jézus, és a szónok nagyságának a tanúja.
C. H. Mackintosh mondotta: „A valóban mély szellemi tanítást mindig az jellemzi, hogy Jézus Krisztust ábrázolja ki. Ő lesz az ilyen tanítás vörös fonala, tartalma. A Szent Szellem témája az Úr Jézus. Őróla örömmel beszél Isten Szelleme. Ha tehát valaki a Szent Szellem ereje által szolgál, akkor beszéde sokkal inkább Jézusról szól, mint bárki vagy bármi másról... a Szent Szellem egyetlen célja... hogy Jézus Krisztust állítsa az előtérbe."
Ebben az összefüggésben kell felülbírálnia az evangéliumi világnak azt a gyakorlatot, hogy ha vendég evangélistát hívnak, mindig szinte túlzó tisztelettel sorolják fel annak tisztségeit és címeit. Képtelenség valakit agyondicsérni, és azután elvárni tőle, hogy a Szent Szellem ereje által hirdesse az Igét!
A keresztyén irodalomnak is fontos próbaköve, hogy az Úr Jézust dicsőítik-e a könyvek. Olvastam egyszer egy könyvet a Szent Szellem személyéről és munkájáról. Először nagyon különösnek találtam, hogy a szerző láthatóan nagyobb teret szentelt annak, hogy Krisztus erkölcsi kiválóságait írja le, mint ahogy a Szent Szellemről beszéljen. De azután beláttam, hogy a szerző pontosan így adott helyes látást a Szent Szellem személyéről és munkájáról.
Jim Elliot írta naplójában: „Ha az emberek teljesek volnának Szent Szellemmel, akkor nem írnának könyveket erről a témáról, hanem csak arról a személyről, akinek kijelentésére a Szent Szellem eljött. Isten témája a Krisztussal való foglalkozás, nem pedig a Szellemmel való teljesség."