„...és meggondolatlanul beszélt." Zsoltár 106,33
Amikor Izráel Kádésban zúgolódott a vízhiány miatt, Isten azt mondta Mózesnek, hogy ha szól a sziklához, víz fog ömleni abból. Közben azonban Mózesnek elege lett a népből, úgyhogy ezekkel a szavakkal ostorozta őket: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából?" Azután botjával kétszer ráütött a sziklára. Haragos szavaival és engedetlen cselekedetével rosszul képviselte Istent a nép előtt. Ezáltal eljátszotta előjogát ahhoz, hogy Izráel gyermekeit az ígéret földjére bevezesse (4Móz 20,1-13).
A buzgóságtól égő ember könnyen elveszíti más hívőkkel szemben az önuralmát. Ő maga hitben felnőtt már, miközben azok még mindig gyermekbetegségekkel küszködnek. Neki magának már oly sok ismerete van, amazok pedig még mindig olyan keveset értenek meg.
Amit azonban meg kell tanulnia, az, hogy emezek mindennek ellenére Isten gyermekei, és az Úr nem engedi, hogy hirtelen haragját kitöltse rajtuk. Más dolog Isten Igéjét teljhatalommal hirdetni, hogy az embereket meggyőzze és bensejükben összetörje. És egészen más dolog a személyes harag kifejezéseként őket kemény szavakkal megsérteni. Ezzel sokat eljátszhat az ember az Istentől való dicsőséges jutalomból.
Amikor a 2Sámuel 23 felsorolja Dávid hőseit, hiányzik közülük egy jól ismert név: Jóábé, Dávid fővezéréé. Ugyan, miért hiányzik a neve? Egyesek úgy vélik, mert Jóáb Dávid némely barátja ellen is fölemelte kardját.
Amikor a mennydörgés fiai, Jakab és János, tüzet akartak lehozni az égből a szamaritánusokra, azt mondta nekik az Úr Jézus: „Nem tudjátok, milyen szellem van bennetek" (Lk 9,55). Mennyivel inkább vonatkozik ez a rendreutasítás reánk, amikor meggondolatlanul azok ellen szólunk, akik nemcsak a teremtés alapján az Úréi (mint a szamaritánusok), hanem a megváltás alapján is.