„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok." Lukács 8,18
Keresztyén életünkben nemcsak arról van szó, hogy mit hallunk, hanem arról is, hogyan hallgatjuk azt.
Lehet Isten Igéjét közömbös magatartással hallgatni. Olvashatjuk a Bibliát mint minden más könyvet, s közben nem gondolunk arra, hogy benne a mindenható Isten szól hozzánk.
Lehet kritikus magatartással hallgatni. Ítéletet mondunk a Biblia fölött, ahelyett, hogy engednénk magunkat általa megítéltetni.
Hallgathatjuk lázadó magatartással. Ha olyan igehelyekre akadunk, amelyek a tanítványság szigorú követelményeivel foglalkoznak, vagy az asszonyok alárendeltségével, fölháborodunk és megtagadunk minden engedelmességet.
Lehetünk feledékeny hallgatók, mint az ember Jakab levelében, „aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt" (Lk.1,23-24).
A legtöbben vannak talán az eltompult hallgatók. Ezek már gyakran hallották az Igét, de érzéketlenné és keménnyé váltak. Gépiesen hallgatnak meg egy igehirdetést. Rutinná lett náluk. Fülük eltompult. Magatartásukban az van: „Ugyan, mit tudsz nekem még mondani, amit már rég nem hallottam volna?"
Minél többet hallgatjuk Isten Igéjét anélkül, hogy követnénk, amit hallottunk, annál jobban eldugul a fülünk. Ha nem akarunk hallani, lassanként elveszítjük a képességet a hallásra!
A legjobb mód tisztelettel, engedelmesen és komolyan hallgatni. Azzal az elhatározással nyúljunk a Bibliához, hogy megcselekesszük azt, amit mond, még ha senki sem tesz is úgy. Bölcs az az ember, aki nemcsak hallgat, hanem cselekszik is. Isten olyan embereket keres, akik tisztelik az Ő Igéjét (Ézs 66,2).
Pál dicséri a tesszalonikaiakat, hogy amikor hallgatták Isten Igéjét, azt „nem emberi beszédként fogadták be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az" (1Tesz 2,13). Ugyanígy ügyeljünk mi is arra: hogyan hallgatunk.
Ézs 66,2 iszen az én kezem alkotta mindezeket, így álltak elő mind – mondja az ÚR. Mert én arra tekintek, aki szegény és megtört lelkű, és rettegi beszédemet.