PÁL BÖRTÖNBEN van. Ez annak volt az eredménye, hogy az evangéliumot a pogányokhoz vitte, és felkeltette a zsidók féltékenységét. De nem azt mondja, hogy a császár foglya, ő Krisztus Jézus foglya, még mindig Megváltójának szerető és bölcs kezében van. Felismeri, hogy ez szuverén Urunk akarata számára. Később imádságot kér, nem azért, hogy kiszabaduljon a börtönből, hanem kegyelemért, hogy ott hűséges legyen (Ef 4,1; 6,18-20).
Milyen sokan szenvedtek értünk Isten teljes tanácsvégzésének hirdetése közben! Milyen sokan szenvedtek máglyahalált, hogy nekünk legyen Szentírásunk a saját nyelvünkön! Milyen sokan vannak ma is bebörtönözve! Ne feledjük őket, és imádkozzunk azokért, akik fogságban vannak.
Az Úr félrehív minket különböző utakon, hogy kijelentse magát és akaratát nekünk. Pál csodálja azt a kegyelmet, amely neki adatott: ki van választva arra, hogy ismeretessé tegye azokat a titkokat, amelyek korszakokon keresztül rejtve voltak. Az Ószövetség azt tanította, hogy a pogányok megáldatnak majd Izráellel együtt (5Móz 32,43). Most azonban Pál azt mondja, hogy mindkettő egy új testté szerveződik. Bármilyenek is voltak a körülményeink megtérésünk előtt, örökös társak vagyunk egy örökkévaló örökségben, a Testnek tagjai, és Isten ígéreteinek részesei (Ef 3,6). Milyen tisztességet jelentett Pálnak, hogy hirdethette Krisztus határtalan, kinyomozhatatlan, kikutathatatlan gazdagságát, hogy prédikálhatta nemcsak a megfeszített Krisztust, hanem a megdicsőült Krisztust is! Már nevezte magát az apostolok között a legkisebbnek, de most azt mondja, hogy „minden szentek között a legeslegkisebbnek" adatott a kegyelem. Amikor megemlékezünk meg nem tért napjaink sivárságáról és Isten bámulatos jóságáról, hogyan gondolhatnánk bármit is magunkról?
„Mily számtalanok a te műveid. Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg"; ez az első teremtés dicsőítése (Zsolt 104,24). De Isten most feltárja a láthatatlan intelligens lényeknek az Ő sokféle bölcsességét az új teremtésen keresztül, amelyet sohasem ront meg a bűn. Ez az Ő bölcsessége, amely sokszínű és sugárzó, mint a szivárvány, a Gyülekezetben látható. Az Ő örök tervének végcélja a Gyülekezet és azt örök dicsőségre szánta. Ezért nem csüggedünk el (Ef 3,13).
Amikor szenvedtek Krisztusért, „örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben" (Mt 5,11-12).