VALÓSZÍNŰLEG PÁL életének legmegindítóbb epizódja az efézusi vénektől való érzelmes elbúcsúzás, amely csúcspontja annak a fejezetnek, amelyben Jeruzsálem felé siet. A színházi forrongás után az apostol újra meglátogatja a macedóniai hívőket, Troásból visszatérőben (1-6. v.) Találkozik ott a helyi gyülekezettel (7-12. v.), és továbbmegy Milétuszba (13-16. v.), ahol időtálló utasításokat ad az efézusi gyülekezet véneinek (17-38. v.).
A troási egyhetes tartózkodásáról szóló rövid említés jelzi Pál mély nagyrabecsülését nemcsak a keresztyén közösség, hanem az úrvacsora iránt is. Világosnak tűnik, hogy szándékosan halogatja az utazását, hogy csatlakozhasson a szentekhez az Úr Jézusra történő megemlékezéskor (7. v.). Ha egy apostol, aki ennyire siet, hogy megérkezzen Jeruzsálembe és időt talál az istentiszteletre, az nem hagy mentséget számunkra, ha elhanyagoljuk az összegyülekezést a drága Úr napján.
Azonban a vénekhez szóló utolsó beszédnek meg kell ragadnia a figyelmünket. Közülünk hányan nyújtunk következetesen jó példát az Úr népének? Pál viszont kegyelmes illusztrációja azoknak a nagy igazságoknak, amelyeket tanított (18. v.; 1Kor 4,16; 11,1). Magatartása mindig alázatos volt (19. v.), ahogyan illik valakihez, aki tudatában van, hogy a kegyelem milyen mélységből hozta ki (1Tim 1,15). Szolgálata félelem nélküli volt az állandó és fanatikus ellenségeskedés ellenére a zsidók részéről (19,23-24), mert a királyok Királyának volt a követe. Tanítása átfogó volt, mert magában foglalta „az Istennek teljes akaratát" (20.27. v.). Nem csoda, hogy „éjjel és nappal... könnyhullatással" szolgált (31. v.), mivel ilyen tananyag volt rábízva. Tanítása hasznos is volt sohasem kerülte ki az Ige nehéz szakaszait, és nem ragaszkodott lényegtelen dolgokhoz (20. v.). Tevékenységét nem jellemezte titkolódzás vagy szégyenkezés; nyíltan és nyilvánosan prédikált (20. v.). Ez mégsem hátráltatta a szentek közti személyes szolgálatát, amely a pásztor gondoskodását mutatta az egyének iránt (20. v.). Végül az ő evangéliuma univerzális volt (21. v.), nem terhelt meg senkit (33-35. v.), mert a munkás, aki mindent ingyen kapott az Úrtól, boldogan használja el önmagát a Mester szolgálatában.
Ilyen rátermettségű vénekkel Isten nyája bizonyára védve lesz, táplálkozik és növekedik.