A siker csapdát rejteget. Uzzijjá bölcs elődje mondta: "Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság." Péld 16,18. (Magyar Bibliatanács ford. 1991). Sajnos, ez túlságosan is igaznak bizonyult Uzzijjá esetében. A 15-16. vers arról tájékoztat bennünket, hogy "csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött. Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott". Uzzijjá vége szomorú példája lord Acton kijelentésének, hogy "a hatalom általában megrontja az embert, és a teljes hatalom teljesen megrontja az embert".
Uzzijjá túllépte azt a határt, amelyet Isten állított fel. Minthogy polgári és politikai területen felsőbbrendűsége volt, ugyanilyen felsőbbrendűségre törekedett azon a területen is, amelyet Isten a papok feladatává tett. Még nyolcvanegy erős pap sem volt elegendő, hogy megfékezze. Az ilyen önfejű konokság sokakra jellemző, akikre rátör az önfelmagasztalás, és olyan megátalkodottsággal, amely túlmegy a józan észen, ragaszkodnak saját útjukhoz. Az ellenállás, mint ebben az esetben is, csak még inkább felbőszíti. Itt a király, aki füstölni vágyott, önmagát "égette meg". A siker felfuvalkodottságot indított benne, ami viszont önteltséghez vezetett. A poklosság, amely kiütött a homlokán, mivel kihívóan ellenállt a papok rábeszélésének, nyomot hagyott problémájának igazi székhelyén. A siker és a felfuvalkodottság megmérgezte a király "gondolkodását".
Ez a súlyos ítélet nemcsak a templomból rekesztette ki, hanem a palotából is. Milyen szomorú dolog, hogy ő, aki arra törekedett, hogy olyasmit érjen el, amihez nem volt joga, valójában úgy végezte, hogy azt is elveszítette, ami már az övé volt. Nemcsak további életében volt elkülönítve, hanem halálában is. Eltemetése nem a királyi sírokban történt, hanem valahol másutt a királyi kertekben.
Neveinek jelentése elgondolkodtathatta és megőrizhette volna Uzzijját. Királyi neve, az Uzzijjá azt jelenti: "az Úr az erőm"; személyneve, Azáriás azt, hogy "az Úr segít". Elfelejtette, hogy sikerének valódi forrása az Úr ereje és segítsége volt. Hogyan tulajdoníthatjuk a magunk érdemének azt, amire ő tett képessé bennünket, vagy megengedte, hogy a miénk legyen? Kövessük annak a valakinek a példáját, aki "szelíd és alázatos szívű" volt, mert Ő fogja viselni mind a főpapi süveget, mind a koronát, egyesítve a királyság és a papság hivatalát, és mint pap fog ülni a trónján.