Zsolt. 130.5 Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében.
Némelyek parancsolni szeretnének az Istennek. Kikötik az időt, megszabják a módot, hogy mikor mit s hogyan cselekedjék az Isten. Sőt tanácsokat osztogatnak néki arra nézve, hogy miként óhajtják segedelmét igénybe venni. Ha aztán nem úgy történik, akkor oda vannak, vagy ha tehetik, más segítség után néznek. Az ilyenek nem várják Istent, hanem azt akarják, hogy Isten várja őket. Tartsa kötelességének szüntelenül készenlétben lenni, tüstént segíteni és pedig csakis úgy, ahogy ők előírják. Akik viszont Istent várják, azok csupán kegyelemért könyörögnek, de hogy Isten mikor, hogyan, hol s mivel segítsen, azt egészen az Ő szabad jótetszésére bízzák. Hogy segít, abban nem kételkednek, de megszorítást nem tesznek, még ha hosszú is a várakozás. Aki pedig mégis ezt teszi, azon Isten nem segít, mivel hogy az illető nem volt hajlandó elszívelni az Ő tanácsát s kivárni akaratát.
Utad van számtalan sok,
Uram, és eszközöd;
Reánk is szent áldásod
Bőséggel öntözöd.
Művednek akadálya
Szünete nincs soha;
Úgy tész, amint kívánja
Gyermekeid java.
Zsolt. 37.4-7 Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít. Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!