Áldott, aki az Úr nevében jön! (Zsolt 118,26)
Hang hallatszott a felhõbõl: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!" (Mt 17,5)
Aki nékem szolgál, engem kövessen. És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. (János 12,26)
Az ilyen félreérthetetlen követelésed mutatja, mennyire igazságtalan a vád, mintha Te csalóka álomképekkel toboroztál volna magadnak híveket. Olyan világos a helyzetkép: Te vagy az Úr, én pedig - a szolgád. Sohasem fordítva.
Tiéd a hatalom. Téged szolgálni és követni kell. Csillogó szellemi képességekkel, nagy testi erõvel-e, vagy szerényen fölszerelve - az mellékes. A fõ: elhatározott komolysággal teljesen oda kell adnunk magunkat szolgálatodra. Az elhatározatlanokat már a kezdõ lépésnél elküldöd magadtól. Hiszen ingadozásuk miatt úgyis elkallódnak.
Uram!
Félek: ma nem azt a kort éljük, amelyben sok elhatározott szolgád volna. Keresztyénségünk egyik föltûnõ jele ma ez: tárgyal Istennel és tárgyal a világ fejedelmével. Nehéz rólunk megállapítani - (vagy talán nagyon is könnyû rólunk megállapítani) -, mit is hiszünk és mit is akarunk, ha ugyan egyáltalában hiszünk és akarunk valamit.
Teljes odaadást követelsz. Olyan ez, mintha a szolgaság igájába fognál. Pedig ez az egyetlen orvosság sok bajunk ellen. Céltudatossá így lesz a lelkünk, a szívünk pedig nyugodt.