Kérlek, légy velem a mai napon is!
Elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Irások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon. (1Kor 15,3-4)
Meghalt és feltámadt. Sokszor hallott mondat. Bölcsen bólogatunk: tudom, tudom, e nélkül nincs keresztyén hit, nincs üdvösség. 2000 éve tudjuk, nincs benne semmi új. Könnyű volt a tanítványoknak, őket még tűzbe hozhatta. Pál arról beszél, hogy ránk hagy valamit, és ezt tekintsük örökségnek, egy kincsnek, amit már ő is úgy örökölt. Ez a kincs egy réges-régi "ékszer", amit az őseink is büszkén viseltek, és rábízták gyermekeikre, elmesélték a történetét, a hozzáfűződő családi élményeket, fájdalmakat és örömöket. Az örökösök erre nézve már nemcsak egy szép "ötvösmunkát", hanem családjuk történetét is látták benne. A keresztyénség nagy családjának is van egy fontos öröksége: Jézus Krisztus keresztje. Bár a kereszt, amin Jézus meghalt, nincs meg, de akármerre járunk, találkozunk vele úton, útfélen. Egy "tárgy" a múltból, ami valami újat hozott, és változást jelenthet bárkinek az életében. A keresztre nézve ma már sokszor eszünkbe sem jut, hogy ez egy kivégzőeszköz, amelyen Jézus meghalt! Nem saját bűneiért, hanem a mieinkért! Az enyémért! A mi örökségünk súlyosan és nyomasztóan hathat. A megváltás azonban itt még nem teljes. A nagypénteki reménytelenség után jön húsvét, amikor a megígért, a minden képzeletet felülmúló meglepetést megkapjuk: Feltámadt! Örökségünk ekkor lesz teljes, a húsvéti fényben lesz legszebb "kincsünk". Meghalt és feltámadt! Ez az az örökség, amit mi is kaptunk, amivel élnünk kell, és amit tovább kell adnunk.
Krisztus alámerült - szálljunk le vele, hogy mi is felléphessünk vele. (Nazianzi Gergely)
Szentlélek Isten! Adj nekünk bölcsességet, hogy örökségünkkel jól éljünk, és adj erőt, hogy teljes fényében megőrizve adhassuk tovább. Ámen.