Jön majd olyan idõ - így szól az én Uram, az Úr -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják. (Ám 8,11.12b)
Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! (Lk 8,18a)
Annyi idõ óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát! János 14,9
Régi áhítatkönyvekben sokszor lapozgatok. Érdekes megfigyelnem, milyen könnyen vélték fölismerhetni Isten atyai arcát jó egy nemzedékkel ezelõtt. Ha nem is közvetlenül látták, de tükörképét világosan vélték látni az egész teremtett világban. Rólad ezek a könyvek általában bántóan keveset mondanak.
Találkoztam életemben olyan emberekkel, akik még ennek a kegyességnek emlõin nõttek föl. Legtöbbjét tanácstalanságban, néhányát kétségbeesésben találtam. Nem látták az Atya arcát. Sem a teremtett mindenségben, sem a gondviselésben, sem az erkölcsi rendben. Fényes tükör helyett sötétségbe meredtek.
Uram!
Fülöpnek volt ilyenféle gondja. Ebbõl támadt a vágya: látni akarta az Atyát. Neki feleltél így: "Aki engem látott, látta az Atyát!" Szeretném a magam számára még kiélezettebben megismételni megállapításodat: az Atyát csak az látta, aki téged látott. Nincs más út. Rajtad Isten arcát nem tudja eltakarni a kereszt, az ínség, a fájdalom, a szenvedés vagy az áldozat. Ha rád nézek, akkor az Atya szeretetét, irgalmasságát, igazságát, hûségét egészen tisztán láthatom.