Aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. (Mt 7,8)
Felnőttek szeretnénk lenni, olyan emberek, akik képesek problémáik megoldására, akik kézben tartják életüket. Terveznek és végre is hajtják azokat. Senkire sincs szükségük. Gondosan tervezünk lépést lépés után a célig. Azonban bármilyen körültekintően tervezünk is, sokszor akár csak egy apróságon is borulhat minden. Ilyenkor döbbenünk rá, megriadva a kudarctól, hogy mennyire nem boldogulunk egyedül. Ezért biztat Jézus a fenti mondattal a kérésre. Nehezen kérünk, hiszen ezzel elismerjük, nem boldogulunk egyedül. Fáj a hiúságunknak, de ha megismerjük, milyen hatalmas az Isten, ha meglátjuk mellette az emberiség kicsinységét, ha megértjük a helyünket a teremtett világban, már nem érezzük arcpirítónak, hogy kérnünk kell. Akkor már nemcsak egy elcsépeltnek tűnő mondatot hallunk, hanem Jézus nagyon fontos szavait. Fogadjuk be szívünkbe, írjuk az agyunkba, rakjuk a szobánk falára házi áldásként. Az imádságot ne kényszernek érezzük, ne utolsó lehetőségnek tartsuk, ami biztosan nem árt. Tudjuk, hogy a kérés lehetősége áldás és ajándék Istentől! Mert ő várja a zörgetésünket, tegyük hát meg örömmel! Imádságra kulcsolt kezünk nem áldozat tőlünk Istennek, hanem tőle jövő áldás a mi számunkra. Ismerjük meg ezt a drága ajándékát és éljünk vele mindennap!
Uram, bennem sötétség van, de nálad van a fény. Magányos vagyok, de te nem hagysz el engem. Kishitű vagyok, de nálad van a segítség. Nyugtalan vagyok, de nálad van a béke. Keserűség van bennem, de nálad van a türelem. Nem ismertem az útjaidat, de te ismered azt az utat, amelyen járnom kell. (Dietrich Bonhoeffer)
Úr Jézus, köszönjük, hogy biztatsz minket az imádkozásra. Kérünk, küldd el Szentlelkedet, hogy megérezhessük az imádság erejét. Engedd felismernünk, hogy imáink utat találnak hozzád. Add, hogy ne csak magunkért imádkozzunk, hanem másokért is. Kérünk téged, hallgass meg minket. Ámen.