Jöjjön el a te országod. Máté 6, 70.
Ez az imádság lever és felemel. Először lever, mert hiszen nyíltan bevalljuk benne, hogy Isten országa még nem jött el hozzánk. Ez pedig valóban rettenetes s ha alaposan imádkozzuk, szinte beleszakadhat minden kegyes szív. Mert ez azt jelenti, hogy még mindig kitaszított hontalanok vagyunk. Ami kétszeresen is megsiratni való kárvallás. Először, hogy Istent ezzel megfosztjuk bennünk való országától s a mindenség Urát királyi hatalmában korlátozzuk. Ez pedig joggal fájhat Isten minden jóravaló gyermekének. A másik veszteség a miénk, hogy idegen ország nyomorában erős ellenség alatt rabmódra sínylődünk.
Mikor azonban e gondolat lever s nyomorúságunkat feltárja, akkor következik a vígasztalás. Krisztus Urunk, a mi drága Mesterünk arra tanít, hogy kétségbeesés helyett vágyakozó könyörgéssel keressük a nyomorúságból való kimenekülést. Akik beismerik, hogy Isten országát hátráltatják s mégis naponként bánkódva könyörögnek, hogy az az ország csak jöjjön el, azokat Isten e könyörgésükért kedveli. Mi tehát nem így imádkozunk: hadd menjünk a te országodhoz, mintha nekünk kellene loholnunk utána, hanem így: a te országod jöjjön el hozzánk. Mert Isten országának kell hozzánk jönnie, minden kegyelmével és áldásával együtt. Ha nekünk kellene megszereznünk, sohasem juthatnánk hozzá. Mint ahogy Krisztus is maga jött le hozzánk az égből a földre, nem pedig mi hágtunk fel hozzá a földről az égbe. Boldognak lenni azt teszi, hogy Isten országa lettünk s Ő uralkodik bennünk.
Terjeszd e földön Jézus országodat,
Hadd érezhesse néped jóságodat,
Hitetlenek is, hogy megismerjenek
És tiszteljenek.