Magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek. (Zsolt 18,50)
Az egyedül bölcs Istené a dicsõség, a Jézus Krisztus által örökkön-örökké. (Róm 16,27)
Boldogok az irgalmasok, mert õk irgalmasságot nyernek. (Máté 5,7)
Ennek az örömhírnek a kezdete nem itt van. Ezt tõled tudom. Az adós szolgáról mondott példázatodban (Máté 18,23-35) részletesebben beszélsz errõl. A kezdet mindig ez: Isten gyakorol irgalmasságot. Csak ennek megtörténte után várja el tõlem hálám bizonyítékául az emberek iránti irgalmasságomat. Ha ezt látja, akkor minden lépésemen irgalmával kísér. A hegyi beszédben lerövidített menetet adtál. Az irgalmasság teljes evangéliumának két utolsó tagját. Mert így illett bele a keresztyén élet boldogságáról mondott elfelejthetetlen fölsorolásodba.
Ma is utamra bocsátasz. A boldogság vágyát - mint mindig - most is magammal viszem. Igédben éppen ennek megvalósulását ígéred. Segíts hát ezt az általad megjelölt úton keresnem. Ha lépésem nyomorban lévõk mellett vezet el, indíts segítõ könyörületességre. Szavamat - a sokszor éles, sebzõ szavamat - töltsd meg melegséggel. Azt az örömet pedig, melyet számomra keresztyén hitem jelent, indíts éppen azért megosztanom embertársaimmal, mert én magam irgalmasságot nyertem.