Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul. (Zsolt 77,3)
Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e õket? (Lk 18,7)
Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Mert jóllehet: A lélek kész, de a test erõtlen. Máté 26,41
Tanításodban, mindenekelõtt azonban életedben uralkodó helyet foglalt el az imádkozás. Meleg szóval ajánlottad. Példát adtál. Kitartásra buzdítottál. Sürgettél. Még utolsó éjszakádon is, amikor magad vérverejték között imádkoztál.
Neked köszönöm eddigi imádkozó életemet. A csöndes emlékeket olyan imádkozásomról, melyben természetes dolgokért könyöröghettem, amelyeket mennyei Atyám természetes úton is elégített ki. Kenyeret adott, öltözetet, múló bajokból egészségre segített. Embereket adott mellém, akik szerettek és akiket szerethettem. Imádság-meghallgatásképpen kaptam mindezeket.
Uram!
Mai igéd nyomán azonban azoknak az imádságaimnak emlékei kelnek életre, amelyeket azért mondtam, mert természetfölötti erõkkel találtam szemközt magamat. Kísértésekkel és elbuktató bûnökkel. A velük való küzdelem fölvételére nem voltak elégségesek a rendelkezésemre álló természetes erõforrások. Leküzdésükhöz természetfölötti segítségre volt szükségem.
Mindenkor megkaptam. Ezek voltak mindig is imádságaim diadal ünnepei. Áldalak a kegyelmért, mellyel ezekben részesítettél.