Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. (Zsolt 9,10)
Jézus így szólt: "Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa." (Lk 6,20)
Uram! Eljött a mai nap is. Kérlek, szólíts meg Igéddel, szentelj meg jelenléteddel!
Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába! (Mt 18,3)
Isten országa csak a gyermekeket várja! De hogyan térhetek vissza életem hajnalára, amikor a boldog, gondtalan évek már rég a múlt ködébe vesztek? Bemehetek-e édesanyám méhébe, hogy ismét megszületve újra kicsiny gyermek lehessek? - értelmetlenkedem a vén Nikodémussal.
Valóban! Isten kegyelmébõl újjászületve ismét gyermek lehetek. Gyermek, akinek folyamatosan növekednie kell, és tud is növekedni az Atya formáló és nevelõ szeretetében. Gyermekké lehetek, aki a szülõktõl tanulja a helyes viszonyulásokat a világhoz, az emberekhez, önmagához; tanulja a kommunikációt a vele való párbeszédbõl. S gyermekké lehetek, aki ugyan nem tud még dönteni és mérlegelni, hisz nem látja az összefüggéseket és a dolgok mélységeit, de bátran hagyatkozhat az érte és mellette való szülõi szeretetre.
Isten gyermekeként már nem kell félnem a sötétben vagy szemben egy vicsorgó kutyával, nem kell sírnom az egyedüllétben, hiszen mennyei Atyám mindig velem van, és feltétlen bizalommal ragadhatom meg óvó karját. Örömmel szaladhatok felé, és cseppet sem kell attól tartanom, hogy engem emelõ erõs karja elejthetne. Tágra nyílt szemmel hallgathatom õt, és bátran identifikálódhatok ahhoz a példaképhez, akit Atyám Jézusban elém élt.
Mi tehát azért szeretünk, mert õ elõbb szeretett minket. (1Jn 4,19)
Uram, szeretnék ma gyermekként indulni a napnak. Gyermekként, aki nekivág a világnak, de nem fejetlenül, hanem gyermeki lelkülettel, hogy meglássam a másikban a jót, ne elõítélettel, ne gyanakvóan, hanem a te szereteteddel! Ámen.