Uram, kérlek, állj mellém a mai napon is!
Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak. (1Pt 4,10)
"Hiszek a magam módján" - halljuk sokszor ezt a mondatot. Sokan hiszik azt, ha nem tagadják Isten létezését, máris rendben van a kapcsolatuk az Úrral. Nem szükséges a gyülekezet, hiszen sokszor döbbentenek meg minket az ott tapasztalható anomáliák. Nem vesszük tudomásul, hogy a gyülekezet nem valami földre vetített mennyország, hanem földi emberek közössége, olyan igazi hús-vér embereké, akik nemcsak erényeiket, de gyengeségüket, sőt bűneiket is magukkal viszik. Ne felejtsük el, hogy az ítélet az Úr kezében van, nem a miénkben. A gyülekezet élete nem szólhat egymás megítéléséről, hanem csakis Isten dicsőítéséről. Ő mindenkinek adott lelki ajándékokat, kinek többet, kinek kevesebbet, és azt a feladatot adta, hogy ezekkel az ajándékokkal egymást segítsük a Krisztus-hit megtalálására, a benne való megmaradásra. Mégpedig úgy, hogy bűnös voltunkat felismerve, nála keressük a szabadítást. A mi feladatunk tehát nem az, hogy egymást vizsgálgassuk, bírálgassuk, hanem a gyülekezetben körülnézve találjuk meg a nekünk testhezálló feladatokat. Hiba lenne azt gondolni, hogy mi úgysem tudunk a közösség életéhez semmit hozzátenni, hiba lenne önmagunkat lebecsülni. Isten a hívőkön keresztül gazdagítja egymás életét, hitét.
Hálaadással kerülök egyensúlyba múltammal, mert kamatozóvá válik jelenem számára. Nélküle a múlt kárba vész. Igaz, a hálához csatlakoznia kell a megbánásnak, mely nélkül múltam veszendőbe menne, és nem kamatoznék. Hálaadás nincs őszinte bűnbánat nélkül, és azok iránti testvéri szeretet nélkül, akik nem kapták meg a nekem érdemtelenül adott kegyelmet. (Dietrich Bonhoeffer)
Urunk Istenünk, mi mindig valami nagyot szeretnénk tenni, és közben elmegyünk azok mellett a sokszor aprónak tűnő feladatok mellett, amelyek ránk várnak. Add Istenünk, hogy ne az önmegvalósítást, hanem a szolgálatot keressük a gyülekezetben és életünk minden dolgában. Ámen.