Bár még sötétség borítja a földet, sûrû homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsõsége meglátszik rajtad. (Ézs 60,2)
Krisztus mondja: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)
Aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. (János 12,35 b)
Hasonlatot mondasz. Nem a naponként ismétlõdõ éjszaka sötétségérõl beszélsz. És nem a földrajzi távolságokat áthidaló útról. A bûn sötétségérõl szólsz. És az élet útjáról, amelyen el lehet tévedni, bármilyen pazar fénnyel süssön is a nap, vagy bármennyire világítsák is meg az országutakat. A külsõ világosság ellenére is lehet sötétségben járni. Becsukott szemmel - találomra élni. Céltalanul hányódni.
Lelkemben sok vívódással kérdezem mai világunktól: merre tart. A beismerõ választ naponként hallani vélem: nem tudom. Az egyházi közösséggel is legtöbbször így járok. Emberekkel való magánbeszélgetésre is nyújtasz nekem alkalmat. Hány ember ajkáról hallottam - fájdalmas csengéssel - a vallomást: nem tudja, hová megy. Öreg is, fiatal is mondta ezt.
Uram!
Evangéliumod szerint vakokat gyógyítottál. Testi vakságot is. De legtöbbször a bûn által megvakított szemnek adtad vissza látóképességét. Világra, egyházra, társaimra gondolva könyörgök hozzád: légy irgalmas, és engedd Szentlelked fényét meglátnunk, mely hazafelé vezetõ utunkra hullik rá. Ezen az ösvényen vezess engem ma is.