Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek. (Zsolt 17,7)
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. (Zsid 4,16)
Nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai. (Lukács 2,49)
Bibliámban följegyzett elsõ megszólalásodkor mondottad ezt. Gyermekszájjal. Életed reggeli óráján. És mégis úgy hat a szavad, mint egész további életed fölirata, vagy jelmondata. Egyetlen akaratot tudtál magad fölött: mennyei Atyádét. Mindig. Tudtad: az evangéliumot kell hirdetned. Tudtad: fájdalmas keresztséggel kell megkeresztelkedned. Tudtad: addig kell munkálkodnod, amíg nappal van. És tudtad: föl kell menned Jeruzsálembe. A keresztfára.
Atyádnak ezt az akaratát nem érezted tehernek. Nem akartad magadat kivonni alóla soha. Ezért nem is akadályozhatott meg teljesítésében sem a szülõi féltõ aggodalom, sem a tanítvány szeretetének rövidlátása, sem ellenfeleid ármánykodása, sem a népszerûség, sem az elhagyatottság.
Anyád - Mária - ezeket a szavakat szívében megtartotta. A gyermekéhez ragaszkodó szenvedélyes anyai akarat elfelejthetetlen tanítást kapott gyermekszájadról.
Te tudod, milyen erõvel tart engem saját akaratom. Ez nem mindig egyezik Isten akaratával. Nem kellene ezt követnem, mert ha követem, bukásomat okozza.
Hadd tartsam meg szívemben én is gyermekszavaidat, és azok szerint foglalkozzam azokkal, amik a Te mennyei Atyád és az én mennyei Atyám dolgai.