"Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Mik 7,19).
Isten soha nem szűnik meg szeretni, de hamarosan megszűnik haragudni. Választottai iránti szeretete természetéből fakad, haragja viszont csupán feladata elvégzéséből. Szeret, mert Ő maga a szeretet, és haragszik, mert erre a mi javunkra van szükség. De nem tud sokáig haragudni. Szívének szeretete újra felülkerekedik, könyörül népe nyomorúságán és véget vet szenvedéseiknek.
Milyen nagy ígéret, hogy "eltapossa bűneinket"! Legyőzi azokat. Bűneink rabszolgává akarnak tenni minket, de az Úr győzelmet ad felettük. Hamarosan megtörik erejük, mint a kánaánitáknak, de igába hajtjuk őket, hogy végül teljesen elpusztuljanak.
Milyen dicsőséges bűneink megsemmisítésének módja is. "Minden vétkünket", tehát az egész bűnsereget "a tenger mélyére dobja" - csak a Mindenható karja tud ilyen csodát művelni. "A tenger mélyére", oda, ahol a fáraó is odaveszett seregestül. Nem valami sekély vízbe veti, ahonnan a víz hullámzásától újra életre kelhetnek, hanem a tenger fenekére. Ott megsemmisülnek, a mélyre zuhannak, mint egy kő. Dicséret és hála legyen érte Istenünknek!